Chicagóban ismét magára talált a búza árjegyzése és 2 százalékkal lőtt ki a kurzus, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,3 százalékkal drágult. A repce árjegyzése 0,6 százalékkal mérséklődött. Párizsban sem kapkodtak a kereskedők a repce határidős jegyzéséért, a négy fontosabb agrártermék közül csak ennek csökkent a kurzusa, a malmi búza,
Az intézményekhez várhatóan novemberben érkeznek meg a szóban forgó traktorok, így az intézmények oktatói közösen vettek részt a közbeszerzésnyertes Magtár Kft. által szervezett tanfolyamon 2020. október 19-én, Szolnokon.
Néhány orchideám levelén apró, ezüst (szürke) színű foltok, talán inkább pontok láthatóak, a virágok legyengültek. Mi okozhatja? Nem fog más növényemre is átterjedni?
Oroszországban az elmúlt napon 16 710-zel emelkedett az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma, az eddig megfertőződöttek száma ezzel meghaladta a másfél milliót (1 513 877) a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
Az elmúlt években többször tapasztalt nagy meleg és légköri aszály kedvezőtlenül hatott a káposztatermesztésre, amit a romló termelési kedv, és az elmúlt években tovább csökkenő termőterület is jól jelez. A káposztafélék családjához tartozó fajok egyébként sem tartoznak a melegigényes zöldségnövények közé, lombleveles korban mindössze 13-16 Celsius
Közel egy százalékkal emelkedett az idén a második negyedévben az agrárgéplízing finanszírozott összege, a teljes portfólió 11 százalékkal 192 milliárd forint fölé nőtt - közölte a Magyar Lízingszövetség szombaton az MTI-vel.
A 2020-as év eddig egy extrém sporthoz hasonlítható befektetési szempontból. A történelem leggyorsabb 30 százalékos esése után a visszapattanás ugyanilyen heves volt, az S&P 500 kevesebb mint 5 hónap alatt új csúcsokat ért el. Annak ellenére, hogy a tágabb piac emelkedett, még mindig találunk olyan cégeket, amelyek csak arra várnak, hogy a befektet
Mindenki ismeri őket és mindenkinek van véleménye róluk. Nem véletlenül: sikeresek, híresek, gazdagok és éppen ezért megosztók is. Kapcsolatuk lassan 20 éve állandó témája a hazai bulvársajtónak: Schobert Norbert egykori fitneszguru és üzletember, és felesége, Rubint Réka, sztáredző és mindinkább üzletasszony is. 19 éve élnek együtt mesés boldogs
Erdogan ugyanazon hibrid hadviselési taktikákat alkalmazza az orosz hátsó udvarban, mint amelyeket Putyin vetett be a Krím-félsziget esetében saját befolyási övezetének növelésére. Ankara tovább eszkalálja a feszültséget a Kelet-Mediterráneumban, holott Moszkva ott is a törökök ellenfeleit támogatja. Káncz Csaba jegyzete
Választási célt szolgáló kezdeményezések vagy átgondolt döntések azok, amiket csöpögtetve tett közzé a kormány az elmúlt napokban a lakáspiac feltámasztására?
A magyar háztartások elméletben fontosnak tartják a környezetet kímélő megoldásokat, azonban a háztartási eszközeik kiválasztásában és a szokásaikban nem mindig tartják szem előtt ezeket az értékeket - derült ki az Ikea svéd lakberendezési vállalat megbízásából készült felmérésből.
Noha napjainkra az energiaital a koffeinfogyasztás egyik népszerű és modern alternatívája lett, mégis csak kevesen vannak pontosan tisztában azzal, valójában mit tartalmaz egy energiaital. Tényeken alapuló tájékoztatás az energiaitalról
A 200 fő feletti lakóval rendelkező idősotthonok dolgozóit felkészítették a non-invazív lélegeztetőgépek használatára - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében.
A 200 fő feletti lakóval rendelkező idősotthonok dolgozóit felkészítették a non-invazív lélegeztetőgépek használatára - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében.
Kamala Harris túlságosan igyekezett megfelelni a demokrata párt progresszív és mérsékelt szavazóinak is, ezért nem lehetett belőle 2020-as elnökjelölt, Joe Biden alelnökeként viszont kulcsfontosságú szerepe lehet a büntetőjogi reformfolyamat levezénylésében és az egyre romló amerikai faji ellentétek normalizálásában is. Harris sok esetben jóval pro
Követhetetlen módon, nyilvános terekben kapják már el sokan a koronavírust, amelynek terjedését egyre kevésbé lehetséges ellenőrizni - figyelmeztette az osztrák egészségügyi hatóságokat Elisabeth Puchhammer-Stöckl, a Bécsi Orvostudományi Egyetem (MedUni) virológusa a Kleine Zeitung osztrák napilap vasárnap megjelent cikke szerint.
Csehországban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében meg kell hosszabbítani a szükségállapotot - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök egy prágai rádiónak adott interjúban. Hasonló véleményt fogalmazott meg Roman Prymula egészségügyi miniszter is.
A 25 év alattiak munkához jutását segíti az alacsony iskolai végzettségű fiatal álláskeresők támogatása - jelentette ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Több településen nőtt a légszennyezettség. Két településen már veszélyes a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.
Alaposan átalakította a pénzügyi vezetők problématérképét és várakozásait a koronavírus-járvány: a külső kockázatok között a szakemberhiányt megelőzte a gazdasági bizonytalanság, a saját feladatok, kihívások között pedig az automatizáció mellett a csapatuk motiválása és a folyamatok átszervezésének szükségessége is hangsúlyosabb lett. A PwC idén má
Több településen nőtt a légszennyezettség. Két településen már veszélyes a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.
Egy amerikai epidemológus, Ali Mokdad kutatása szerint jövő februárig az Egyesült Államokban 470-580 ezer közöttire nőhet a koronavírus-járvány áldozatainak száma, ha az államok folytatják a járvány miatti intézkedések lazítását. Ugyanakkor, ha általánosan kötelező lenne a maszkhasználat, azzal 130 ezer emberéletet menthetnének meg – írja a CNBC.
A kormányhivataltól származó, egybehangzó vasárnapi sajtóértesülések szerint a brit kormány azt tervezi, hogy a felére csökkenti a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló karanténkötelezettség időtartamát, mivel a jelenleg érvényes kéthetes elkülönítést szinte senki nem tartja be.
Oroszországban az elmúlt napon 16 710-zel emelkedett az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma, az eddig megfertőződöttek száma ezzel meghaladta a másfél milliót (1 513 877) a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
Vegyesen alakult a 2020-as év első fele és a legdrágább és különlegesebb luxustermékek piacán. Voltak olyan termékek, amik sokkal kisebb érdeklődést kaptak, máshol az online árveréseknek köszönhetően megmaradtak az eladások, a whiskyk és táskák iránt viszont szinte berobban a kereslet - a Knight Frank elemzése alapján.
Szerencsére nem minden egykori ipari épület vagy raktár éktelenkedik most romosan Budapesten. Néhányban fantáziát látott több beruházó és olyan irodákat varázsoltak ott, amelyekre százezernyi irodista vágyik.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője a koronavírus-járvány megfékezése érdekében arra kérte az embereket, hogy légúti tünetekkel ne menjenek közösségbe, és szükség szerint konzultáljanak háziorvosukkal.
A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta vasárnap Gödöllőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Horvátország hétfő éjféltől két hétig újabb szigorításokat léptet életbe, korlátozza a rendezvényeken részt vevők maximális létszámát, tilos lesz alkoholt árulni éjfél és reggel hat óra között, továbbá kötelező lesz a maszk viselése nyílt térben is - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján a válságstáb.
Donald Trump amerikai elnök teljesen elszúrta a koronavírus-járvány kezelését - jelentette ki kampányrendezvényen Joe Biden demokrata párti elnökjelölt mellett korteskedve Barack Obama előző elnök.
Jelenleg több mint száztíz középsúlyos vagy súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttet kezelnek a kiskunhalasi mobil járványkórházban – közölte a baon-hu-val a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórházának főigazgatója, Szepesvári Szabolcs.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője a koronavírus-járvány megfékezése érdekében arra kérte az embereket, hogy légúti tünetekkel ne menjenek közösségbe, és szükség szerint konzultáljanak háziorvosukkal.
Kásler Miklós, az EMMI minisztere arra utasította a COVID-betegek ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy az összes finanszírozott ágyszámuk 20%-a helyett annak 30%-át készítsék fel igazolt és gyanús COVID-betegek ellátására 2020. október 30-ig - olvasható az EMMI közleményében.
A vendéglátóhelyek este hat órai bezárását jelentette be a koronavírus-járvány elleni újabb szigorításként vasárnapi sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, arra kérve a lakosságot, hogy csak munkavégzés vagy iskolába járás miatt hagyja el otthonát.
Wavel Ramkalawan személyében, több mint negyven év után először, ellenzéki jelölt győzedelmeskedett a seychelle-szigeteki elnökválasztáson - közölte vasárnap az indiai-óceáni ország választási bizottsága.
A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a spanyol kormány vasárnap ismét szükségállapot elrendeléséről döntött, amely törvényi keretet biztosít az éjszakai kijárási tilalom bevezetéséhez.
Az elmúlt években megugró ingatlanárak elsősorban a fővárost és a megyeszékhelyeket érintették, így nem csoda, hogy egyre többen vannak, akik az agglomerációban vagy egy kistelepülésen keresik következő otthonukat. A falusi csok kifejezetten az utóbbi csoport számára nyújt segítséget, de minden célra ez a támogatás sem használható fel. A Bank360 pé
Pozitív lett Bojko Boriszov bolgár kormányfő koronavírus tesztje, ezt saját maga jelentette be vasárnap, miután kétszer is elvégezték rajta a vizsgálatot. A miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hogy orvosai javallatára otthon fog maradni kezelésre. Hozzátette, hogy általános rosszullét gyötri.
100-ból 25 megkérdezettet ért már olyan káresemény, amikor jól jött volna a meglévőnél kiterjedtebb körű lakásbiztosítás – derül ki Groupama Biztosító országos, reprezentatív felméréséből. Az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője szerint sokan évekig nem vizsgálják felül a lakásbiztosítási szerződést.