2020. október 22. csütörtök

okt. 22
16:00
Van egy ország, ahol két év börtön jár annak, aki nem hord maszkot (Portfolio)
Az etióp lakosság a kormány szerint úgy viselkedik, mintha nem lenne járvány az országban, ezért kénytelenek szigorítani a maszkviselései szabályokon, akár két évnyi börtönbüntetést is kiszabva arra, aki ellenszegül – számol be a hírről a Reuters.
okt. 22
16:00
Ezért nem éri meg agglomerációba költözni: pár év alatt ugyanott tartunk majd (Pénzcentrum)
A járványhelyzet ellenére az egyelőre érezhetően nem csökkenő fővárosi ingatlanárak továbbra is sokakat indíthatnak arra, hogy inkább az agglomeráció olcsóbb településein keressenek maguknak otthont. Az érdeklődők között egy új
okt. 22
16:06
Ezúttal nem okozott meglepetést Matolcsy György csapata (Privátbankár)
Miután ötödik alkalommal is a 0,6 százalékos alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
okt. 22
16:06
Az Allianz ismét világelső a biztosító márkák között az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsorában (ProfitLine)
Az Allianz immár két egymást követő alkalommal lett a világ vezető biztosítási márkája az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsora szerint.Ez a remek hír különösen azért érkezett jókor, mert jelenleg világszerte eluralkodott a bizonytalanság a piacokon és az ágazatokban, amelyek próbálnak megfelelni a világméretű járvány kihívásain
okt. 22
16:06
Ezeken a romokon építi Elon Musk a jövőnket - Irány a világűr benépesítése? (Portfolio)
Lassan 20 éve figyelhetjük, ahogy Elon Musk amerikai üzletember-mérnök egyre határozottabb léptekkel igyekszik meghódítani a magánszektorból az űripart. Idén augusztusban mérföldkőhöz érkezett SpaceX nevű vállalkozása, amely sikeresen megvalósította a történelem első emberes magánexpedícióját. Azonban amikor szemünket Musk üzleti és technológiai ví
okt. 22
16:12
Már látni, mennyibe kerül a koronavírus-oltás – ha lesz (Infostart)
Minimum három dollárba, de erre még forgalmazási, szállítási költségek, adók is jönnek, és nem lehet tudni, egy-egy gyártónak mekkora lesz a konkurenciája abban a pillanatban, amikor forgalmazhatóvá válik a terméke. Még Bill Gates is beleszólhat az árba.
okt. 22
16:24
Eltökélt a kormány: nem enyhít a kata-szabályozáson (Piac és Profit)
Negatív előjelű volt a GDP a harmadik negyedévben a kormány előzetes információi alapján.
okt. 22
16:30
Már lehet utazni a 3-as metró felújított déli szakaszán is (Menedzsment Fórum)
Átadták csütörtökön a 3-as metróvonal felújított déli, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszát.
okt. 22
16:30
Továbbra is így kapják majd a dolgozók a cafetériát: utazni viszont nem ajánlott (Pénzcentrum)
Ismételten meghosszabbodhat, 2021. június 30-ig a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártya) utalt összeg szociálishozzájárulásiadó-mentessége. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön egy erről szóló változtatást
okt. 22
16:42
Erős indulás az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Pluszban indítottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön.
okt. 22
16:42
Szeptember végéig 2270 milliárdra nőtt a hiány (TőzsdeFórum)
Szeptember végéig 2270 milliárd forintra nőtt a költségvetési hiány.
okt. 22
16:44
Nem nyúlt hozzá az alapkamathoz a török jegybank (TőzsdeFórum)
Változatlan szinten hagyta Törökország központi bankja az alapkamatot.
okt. 22
16:54
Marhanyelvet és cápaharcsát is vettek TAO-ból a felcsúti focistáknak (Privátbankár)
Marhanyelvet, cápaharcsát és argentin marha húspogácsát is vásároltak Felcsúton TAO-pénzből, de egy Rimini utazást is sikerült közpénzből fedezni. Valaki pedig csúnya bakit vétett egy gyógyszerrendelésnél. A Demokratikus Koalíció által kiperelt számlákat laptársunk, az mfor.hu nézte át, összegezte és elemezte.
okt. 22
16:54
Óriási segítő kezet nyújt a cégeknek a brit kormány (Piac és Profit)
A brit kormány a jövő hónaptól megtéríti a bezárásra nem kötelezett cégek munka nélkül maradó, de el nem bocsátott alkalmazottainak bérük csaknem kétharmadát - közölte Rishi Sunak pénzügyminiszter.
okt. 22
16:54
Változás a Masterplast 2020-as eseménynaptárában (Portfolio)
A Masterplast 2020-as eseménynaptárában történt változás a társaság közleménye szerint, a Befektetői találkozó időpontja módosul, amit 2021 január 12-én tartanak meg. Az időközi vezetőségi beszámoló közzétételének időpontja nem változik, az továbbra is november 12-én lesz.
okt. 22
16:54
Milyen nyugdíjemelés? A legtöbben 1700 forintot sem kapnak havonta (Pénzcentrum)
Több mint 1 millió magyar nyugdíjas még 1700 forint emelést sem kap a megjelent kormányrendelet értelmében, és több mint 70 ezer olyan idős van, akinek az ellátása még 800 forinttal sem fog emelkedni. Az 1,2 százalékos nyugdíjemelés
okt. 22
17:06
Nem az iskolák terjesztik a koronavírust friss kutatások szerint (Menedzsment Fórum)
A legfrissebb tanulmányok alapján nincs sok értelme az iskolabezárásoknak: az oktatási intézményekben kevés a fertőzés, a gyerekek pedig nem forrásai a járványnak. Ráadásul a bezárások hátráltatják tanulmányaikat, és testi-lelki károkkal járhatnak.
okt. 22
17:06
Nem egyeztetett a PM a szakmával az áfabevallás-tervezetről (Privátbankár)
A Parlamentben elhangzottakkal ellentétben az áfabevallás-tervezettel kapcsolatban nem történt érdemi egyeztetés az Adótanácsadók Egyesületével. Nem voltunk részesei az áfabevallás-tervezetek kialakításának, annak a kommunikációkban megjelent adminisztrációcsökkentést jelentő hatását mindvégig kritikával illettük - ezt tartalmazza az egyesület lapu
okt. 22
17:06
Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése (ProfitLine)
Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
okt. 22
17:08
Áfabevallás-tervezet: kiakadtak az adótanácsadók (Menedzsment Fórum)
A Parlamentben elhangzottakkal ellentétben az áfabevallás-tervezettel kapcsolatban nem történt érdemi egyeztetés az Adótanácsadók Egyesületével. Nem voltunk részesei az áfabevallás-tervezetek kialakításának, annak a kommunikációkban megjelent adminisztrációcsökkentést jelentő hatását mindvégig kritikával illettük - ezt tartalmazza az egyesület lapu
okt. 22
17:24
Még több új taxi kerülhet az utakra (Piac és Profit)
Meghosszabbodik taxisokra vonatkozó személygépjármű-csere határideje - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
okt. 22
17:30
Megrohanták az online piacteret a magyar vásárlók: ezt keresi mindenki (Pénzcentrum)
Mivel hiánycikk volt, szájmaszkot, folyékony szappant és kézfertőtlenítőt március végén vásároltak a legnagyobb számban a Vaterán, de szeptember első felében, a járványügyi szigorítások bejelentésekor újabb roham volt ezekért
okt. 22
17:36
Az MNB fenntartotta az egyhetes betét 0,75 százalékos kamatát (ProfitLine)
Ötödik alkalommal a 0,6 százalékos alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
okt. 22
17:36
Metróval érdemes közlekedni október 23-án Budapest belvárosában – Változásokra figyelmeztet a BKK (Portfolio)
Nemzeti ünnepünkön, október 23-án idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a megszokott programok, mindössze a Kossuth Lajos téren rendezik meg a zászlófelvonást a 2-es villamos forgalmának korlátozásával. Délután és este demonstráció miatt változik több belvárosi járat útvonala, ezért érdemes lesz a felszíni járatok helyett metróval utazni – tanácso
okt. 22
17:39
Nem változott az ukrán jegybanki alapkamat (TőzsdeFórum)
Az ukrán központi bank változatlan szinten tartotta az alapkamatot csütörtökön.
okt. 22
17:41
Meghosszabbodik a taxisok autócseréjének határideje (TőzsdeFórum)
Két évet kaptak a 10 évnél öregebb autók.
okt. 22
17:54
Gyengén muzsikált ma a BÉT (Privátbankár)
A vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni.
okt. 22
18:00
A Heineken-bírság után most az egész italpiac beszerzéseit kezdte vizsgálni a GVH (Portfolio)
Ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátó-ipari egységek – azaz a HoReCa szektor - italbeszerzéseinek elemzésére - közölte maga a hivatal péntek délután azt követően, hogy a beszállítói szerződések terén tapasztaltak miatt 75 milliós bírságot szabott ki tegnap a Heinekenre a sörpiaco
okt. 22
18:12
Trendforduló EU-s pénzből: 20 ezer hektárral nő egy év alatt az ország fával borított területe (Portfolio)
Egy évvel ezelőtt jelentették be az uniós pénzből finanszírozott Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásainak növelését, ami meghozta a várt eredményt, hiszen 20 ezer hektárnyi erdő és ipari ültetvény létesítésére adtak be kérelmet a gazdák, így ez trendfordulót jelent Magyarországon – jelentette ki Zsigó Róbert, a családokért felelős tár
okt. 22
18:12
Enyhén csökkent a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 41,63 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 33 655,10 ponton zárt csütörtökön.
okt. 22
18:24
Mennyire húzta vissza a befektetési kedvet a koronavírus? (Piac és Profit)
Az év első felében 63 tranzakció keretében összesen 9,521 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület befektető tagjai, amely fele a 2019 azonos időszakában tapasztaltnak. Az átlagos tranzakció mérete 151 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami mintegy 30 százalékkal alacsonyabb a 2019 első
okt. 22
18:24
Rendkívüli közgyűlést tart a 4iG (Portfolio)
2020. november 25-én 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart a székhelyén (1037 Budapest, Montevideo u. 8.) a 4iG.
okt. 22
18:30
Kitilthatják a britek a veszélyesnek ítélt EU-s állampolgárokat (Portfolio)
A brit belügyminisztérium csütörtökön beterjesztett törvénymódosítási tervezete alapján januártól vissza lehet vonni a tartózkodási engedélyt azoktól a már Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároktól, akiket bűncselekmények elkövetéséért egy évi vagy ennél hosszabb börtönbüntetésre ítélnek. Fontos, hogy ez nem lesz visszamenőleges hatályú a már letel
okt. 22
18:30
Jövőre minden építkezőnek be kell ezt a szabályt tartani: ezt veszi majd mindenki (Pénzcentrum)
2021-től minden új építésű ingatlan energiaigényét - így a lakóházakét is - legalább 25% mértékben megújuló energiaforrásból kell biztosítani. A szabályozás azokra az épülő ingatlanokra is kiterjed, amelyek nem szereznek használatbavételi
okt. 22
18:36
Ez az igazi áttörés a Tesla-tól! (ProfitLine)
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Tesla harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Az árbevétel közel 40%-kal, 8,8 milliárd dollárra nőtt év/év alapon a várt 8,3 milliárd dollárral szemben, amin 0,76 dolláros tisztított egy részvényre jutó profitot ért el a cég a várt 0,55 dollárral szemben.
okt. 22
18:36
Csökkent munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban (TőzsdeFórum)
Váratlan csökkenés történt a növekedés helyett.
okt. 22
18:45
Készülhetnek a vendéglősök - vizsgálódásba kezd a GVH (Menedzsment Fórum)
Ezúttal az italbeszerzéseket ellenőrzni a hatóság.
okt. 22
18:54
Vasárnap lejár az ultimátum Lukasenkának: váratlanul egy nagyon fontos orosz ember látogatott Minszkbe (Portfolio)
Közeledik az ellenzéki vezetők által Aljakszandr Lukasenka elnöknek adott ultimátum lejárta, így nagyon fontos szignál volt az orosz vezetéstől az, hogy váratlan látogatást tett Szergej Nariskin (képünkön balra), az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója csütörtökön Minszkben.
okt. 22
19:06
Csökkent az aktivitás az első félévben a kockázatitőke-piacon (ProfitLine)
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (Hvca) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai: 2020. január- és június közötti időszakban 63 tranzakció keretében összesen 9,521 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba, amely fele a 2019 azonos időszakában tapasztaltnak.Az átlagos tranzakció mérete 151 millió forintot tett ki ebben az i
okt. 22
19:06
Fontos nap a mai: utoljára csap össze Biden és Trump (Portfolio)
Amerikai idő szerint ma este, magyar idő szerint holnap hajnalban vitázik Donald Trump republikánus elnök és demokrata kihívója, Joe Biden. A felek közt eddig egy vita volt, amelyet az értékelések szerint Joe Biden nyert meg. A második vita Trump betegsége miatt elmaradt. A vitát magyar idő szerint hajnali 3-tól élőben tudósítjuk.
okt. 22
19:12
Hozhatnak-e jelentős élénkülést a bejelentett lakáspiaci döntések? - A Hét videója (Privátbankár)
Választási célt szolgáló kezdeményezések vagy átgondolt döntések azok, amiket csöpögtetve tett közzé a kormány az elmúlt napokban a lakáspiac feltámasztására? A kételyekre és a várható következményekre is igyekszik rávilágítani a Hét videójában munkatársunk.
okt. 22
19:12
Európai űrközpontot létesít Németországban a NATO (Portfolio)
A NATO új, védelmi és kommunikációs feladatokat szolgáló űrközpontot épít ki Németországban azzal a céllal, hogy ellensúlyozza Kína és Oroszország világűrbe telepített, biztonsági és gazdasági fenyegetést is magában foglaló műholdas rendszereit - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos online tanácskozásá
okt. 22
19:24
Erősödik a magyarországi járvány és megint léptek a németek: már csak 4 megyénk számít biztonságosnak (Portfolio)
Budapest és tizenkét megye után csütörtökön további három magyarországi megyét is felvettek az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban. Így már csak négy megye - Bács-Kiskun, Békés, Fejér és Tolna - nem szerepel a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) frissített listá
okt. 22
19:36
Így zárták a napot a részvénypiacok! (ProfitLine)
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
okt. 22
20:00
Adótanácsadók: nem igaz, hogy csökkenne az adminisztráció a NAV által készítendő áfa bevallásokkal (Portfolio)
Míg a hivatalos kommunikáció szerint azzal, hogy jövőre már a NAV készíti el a cégek áfa bevallási tervezetét, csökkenni fog az adminisztráció, addig az Adótanácsadók Egyesületének elnöke ennek ellenkezőjét hangsúlyozza a csütörtöki közleményében.
okt. 22
20:06
Miért fogy kevesebb Coca-Cola a koronavírus idején? (ProfitLine)
Év/év alapon 9%-kal csökkenő, 8,7 milliárd dolláros bevételt ért el a Coca-Cola a harmadik negyedévben a várt 8,4 milliárd dollárral szemben, amin 0,55 dolláros EPS-t csinált a várt 0,47 dollárral szemben.
okt. 22
20:18
Megszavazta Trump alkotmánybíró-jelöltjét az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága (Portfolio)
Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága csütörtökön megszavazta Amy Coney Barrett jelöltségét az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságba.
okt. 22
20:24
Kutakodik a Hivatal: úgy beszűkült az italkínálat, hogy már az árakon is nyomot hagyott (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ágazati vizsgálatot indított a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátó-ipari egységek - azaz a HoReCa szektor - italbeszerzéseinek elemzésére. Az elmúlt évek piaci folyamatai arra utalnak, hogy a hazai
okt. 22
20:39
Nyugdíjemelés: megvannak a friss számok (KKV Magazin)
A Magyar Közlönyben megjelent a kormányrendelet szerint november 1-jétől, január elsejei visszamenőleges hatállyal 1,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjellátások. Mindezekre az eredetileg tervezettnél magasabb várható infláció miatt van szükség.
okt. 22
20:48
Kiderült: korán leadja Trump az elnökválasztási szavazatát (Portfolio)
A november 3-i elnökválasztások előtt másfél héttel,már most szombaton elmegy szavazni Donald Trump amerikai elnök - jelentette be a Fehér Ház szóvivője csütörtök este.

Keresés