A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint világszinten összesen már több 41 millió igazolt koronavírusos esetet találtak, közülük több mint egymilliónyian vesztették már el életüket a vírus következtében.
1551 db igazolatlan származású szőlő- és gyümölcsoltványt foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a 2020. október 11-én és 18-án tartott országos szaporítóanyagellenőrzési akció során. A hatósági zár alá vont oltványok – összesen 12 szőlőfajta (558 db) és 10 gyümölcsfaj (993 db) – együttes piaci értéke meghaladj
A visszatérés home office-ból az irodákba nem mostanában fog megtörténni, a koronavírus járvány második hullámának kellős közepén vagyunk, a távoli munkavégzés még az előrelátható jövőben velünk marad. Ez pedig tönkreteszi a mentális egészségünket.
Rendhagyó online sajtótájékoztatón mutatta be az RTL Klub legújabb produkciója, az Életünk története műsorvezetőjét, készítőit és kiemelt partnereit. A műsor díszletében az Életünk története házigazdája, Friderikusz Sándor azt is bejelentette: Borbély Alexandra és Nagy Ervin is részt vesz a jövőutazáson. Legyenek bátran kíváncsiak, most nem Önök
Az amerikai kormány 1,8 milliárd dolláros fegyverüzletet hagyott jóvá Tajvannal - jelentette be szerdán este az amerikai külügyminisztérium. A tárca előtte hivatalosan értesítette erről a kongresszust.
Nem tartott sokáig a forint ereje a keddi kamatdöntés után, csütörtök reggelre megint a 3655-öt közelítette az euró jegyzése. Vagyis nem távolodtunk el a márciusi 370-es történelmi mélyponttól, továbbra is annak elérése fenyegethet a következő napokban.
Új csúcsra, 440 ezer fölé szökött a koronavírus-fertőzéssel egy nap alatt regisztrált emberek száma a világban tegnap. A világ 40 országában rekord gyorsaságú a járvány terjedése, elsősorban a fejlett országokat sújtja a második hullám. Ábrákon a koronavírus-helyzet.
A koronavírus-járvány miatt a legtöbben óhatatlanul félnek valamitől, legyen az maga a vírus vagy a munka elvesztése, vagy egyáltalán az általános gazdasági helyzet. A precedens nélküli helyzetben egyre fontosabb az egészségünk megőrzése. Az immunerősítésnek és a tápanyaggazdag étkezésnek minden eddiginél fontosabb szerepe lesz az elkövetkező hónap
Az amerikai piacok tegnap mínuszban zárták, nem sikerült előrehaladást elérni a fiskális stimulus tárgyalások tekintetében, és a vezető politikusok nyilatkozatai alapján ez már nem is valószínű a novemberi elnökválasztások előtt. Az ázsiai tőzsdékre is átragadt a rossz hangulat és többnyire negatív tartományban vannak. Az európai indexek is többség
Kásler Miklós szerint a magyar kórházi ágyak 47%-a üres, az átvezényelt orvosok száma a 1,5%-ot sem éri el. Arra kéri a magyarokat, hogy fogjanak össze a nemzet érdekében és viselkedjenek fegyelmezetten.
Az őszi kerti munkák sokak számára inkább fáradtságot jelentenek, mint gondtalan kikapcsolódást, hiszen a lehullott falevelek folyamatos összegereblyézése kimerítő tevékenység lehet. De nem akkor, ha tudatosan és kreatívan állunk a kerti munkához!
Magyarország, Csehország, Olaszország és Litvánia mint alapító tagok májusban nyújtották be Brüsszelben a konzorcium megalapítására vonatkozó kérvényt, az Európai Bizottság még az idén zöld utat adhat a rugalmasságot biztosító működési módnak.
A Labowsky kreatív műhely a Suzuki Hybrid range-ét népszerűsítő image kampányt készített. A szeptember végétől futó kampány főszereplői a Suzuki hibrid autói: a Suzuki Hybrid Vitara, az SX4 S-Cross, a Swift és az Ignis. Bár a márka modelljei már most is piacvezető pozícióval büszkélkedhetnek, sok vásárló még nincs tisztában a mild hybrid technoló
Beszáll a kriptó-bizniszbe a PayPal. Hamarosan elindítanak egy olyan szolgáltatást, mellyel venni, tartani és adni lehet kriptodevizákat, ezzel ez lesz a legnagyobb pénzügyi vállalat, amely ilyen módon szavaz bizalmat a virtuális devizáknak – írja a CNBC.
2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 52 212 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu. Új rekordon a mintavételek száma is, de még így is rossz a magyar egészségügy detektálási aránya.
Csütörtök délelőtt fél tíztől szokás szerint Kormányinfót tart Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Az esemény középpontjában a szerdai kormányülés döntései lehetnek.
Mérsékelt csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, a hangulatot a koronavírus-járvány gyors ütemű terjedése és az újabb amerikai gazdaságösztönző program elfogadását övező bizonytalanságok is rontják.
Két fontos csatatér-államban is vezet Joe Biden Doland Trump előtt: Floridában hibahatáron belül van az előnye, Pennsylvaniában azonban már jelentős a demokrata előny. A CNN friss felméréséből az is kiderül, hogy a már leadott leválszavazatok között nagyon nagy Biden előnye, de azok között, akik csak most fognak szavazni, Trump vezet - és Trump sza
Sokkal jobban fogynak a nagyképernyős okosmobilok a kompakt modelleknél, az egyik legnépszerűbb kiegészítő pedig az egyik androidos mobilhoz kapcsolható második érintőképernyő. Bár a koronavírus-járvány első két hónapjában harmadával csökkent, a nyári hónapokban azonban az offline értékesítés megerősödésének köszönhetően helyreállt az okostelefon
Nem tartott sokáig a forint ereje a keddi kamatdöntés után, csütörtök reggelre megint a 3655-öt közelítette az euró jegyzése. Vagyis nem távolodtunk el a márciusi 370-es történelmi mélyponttól, továbbra is annak elérése fenyegethet a következő napokban.
A DM-KER igazgatósága úgy határoz, hogy a hamarosan sorra kerülő jegyzés csak akkor minősül sikeresnek, ha 300 millió forint teljes kibocsátási értékben kerül sor az újonnan kibocsátandó részvények jegyzésére. Ha a jegyzés nem éri el a 300 millió forintot, akkor a jegyzés sikertelen, aluljegyzést a társaság nem fogad el.
A Nikola árfolyama tegnap nagyot emelkedett, miután a General Motors elnöke, Mark Reuss azt nyilatkozta, hogy az autógyártó nem zárta le végleg a tárgyalásokat a két cég között, és még mindig fennáll a lehetősége, hogy a General Motors (GM) üzletrészt vásárol a cégben. Az eredetileg szeptember 8-án bejelentett megállapodás megakadt, miután a Hinden
A lakáskeresőknek segít az ingatlan.com új és innovatív szolgáltatása, a Hitelintéző, amely pár adat megadása után “megmondja” nekik, hogy az anyagi helyzetük alapján meg tudják-e vásárolni a kiszemelt ingatlant.
Szélsőjobboldali csoportok nevében küldözgetnek fenyegető e-maileket iráni hackerek amerikai demokrata-párti szavazóknak – állítják a Wall Street Journal amerikai hírszerzési forrásai.
A friss adatok szerint az elmúlt 24 órában összesen 2032 magyarnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon. A legtöbb új esetet nem meglepő módon Budapesten regisztrálták, most azonban azt is megnéztük, mit jelentenek a napi és heti számok ezer lakosra vetítve megyénként.
A modern robotporszívó bizony nemcsak a takarítás rendszeres ellátása kapcsán jelenthet komoly segítséget, hanem a takarítás elmaradása miatti sorozatos konfliktusoknak is sikeresen elejét veheti.
Az előzetes adatok szerint 2020. szeptemberben:8442 gyermek jött világra, 5,9%-kal több, mint 2019 szeptemberében - jelentette a KSH. 10 133 fő vesztette életét, 3,9%-kal, 378 elhunyttal több az egy évvel korábbinál. A születések száma a halálozások számánál nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a havi természetes fogyás 1691 fő volt, a