2018. november 28. szerda

nov. 28
21:33
Az Artificial Group az év ügynöksége a Lollipopon (Kreatív Online)
Az év ügyfele pedig a Telenor. Ezen kívül gazdára talált még számos díj, közte kilenc arany.
nov. 28
21:36
150 milliárd forintból fejlesztik a kerékpárutakat (ProfitLine)
Kerékpárutak fejlesztésére 150 milliárd forint jut a következendő 4 évben - közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
nov. 28
21:42
Hiába adta át Orbán, tovább drágul a 7,5 milliárdos Budai Vigadó (444.hu)
Nemsokára 8 milliárdos lesz.
nov. 28
22:06
Javulnak a balatoni sétahajózás feltételei a GVH fellépése nyomán (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal a Balatoni Hajózási Zrt. piaci erőfölényével való feltételezett visszaélését vizsgálta . A vállalkozás az eljárás hatására több, a versenyt élénkítő lépést tett, és további, újszerű intézkedések foganatosítását is vállalta. A Hivatal – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bí
nov. 28
22:24
Emelkedéssel nyitott Amerika (Portfolio)
Óvatos emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, majd Jerome Powell szavaira vételi hullám futott végig a részvénypiacokon. A Fed-elnöknek nem voltak különösebben erős üzenetei, de a piacnak kellett egy "trigger" a vásárlásra,...
nov. 28
22:30
Rekord adatra esik az olaj (NRGreport)
Történelmi csúcsra emelkedett Szaúd-Arábia olajtermelése novemberben. A szaúdi olajtermelés annak ellenére emelkedett új rekord szintre, hogy az olajárak október eleje óta mélyen bezuhantak a korábban Rijád által elfogadhatónak tartott 80 dolláros szint alá.
nov. 28
22:36
Megszűnik a CeBIT nemzetközi vásár (ProfitLine)
A kiállítók és a látogatók számának csökkenése miatt nem rendezik meg többé a hannoveri CeBIT nemzetközi információtechnológiai vásárt - közölték szerdán a szervezők.
nov. 28
23:06
Így nyerhettél a Skandináv lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 28-án megtartott 48. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
nov. 28
23:36
Médiatanács: rossz korhatár-besorolást kapott egy Balázsék-műsor (ProfitLine)
A budapesti Rádió 1 szolgáltatóját – állampolgári bejelentésre indított eljárásban – helytelen korhatár-besorolás miatt félmillió forintra bírságolta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a legutóbbi ülésén. A testület közzétette a Dunaújváros 99,1 MHz rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét, elvégezte a Dél-Budapes

2018. november 29. csütörtök

nov. 29
0:06
Miért nem kaptam nyugdíjprémiumot, ha idén lettem nyugdíjas? (HR Portál)
2010 óta kaptam rokkantsági ellátást. 2018 januárban öregségi nyugdíjas lettem. Nem kaptam nyugdíjprémiumot. Jogos -e.
nov. 29
0:24
A Futureal-csoport értékesítette a romániai ParkLake bevásárlóközpontban meglévő érdekeltségét (ProfitLine)
A Futureal-csoport 19 millió euró értékben lezárta a Caelum Development számára a bukaresti ParkLake fejlesztéséhez nyújtott mezzanine finanszírozási szerződését. A 70 000 m2 bruttó bérbeadható területtel rendelkező bevásárlóközpont a Sonae Sierra és a Caelum Development vegyes vállalkozásában valósult meg. A magyar cégcsoport a jövőben lakóingatla
nov. 29
1:36
Erősiteni kellene a magyar-dán kapcsolatokat (ProfitLine)
Magyarország és Dánia kapcsolatai minden területen jók, a kiváló gazdasági együttműködéshez hasonlóan a politikai és parlamentközi együttműködést is célszerű lenne erősíteni - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pia Kjaersgaard-dal, a dán parlament, a Folketing elnökével folytatott koppenhágai megbeszélésén.
nov. 29
2:06
Sikeresen befejeződött a monori naperőmű üzembe helyezése (ProfitLine)
Sikeresen befejeződött a monori, közel 4 megawatt összteljesítményű naperőmű üzembe helyezése - jelentette be az Alteo Nyrt. a BÉT honlapján szerdán.
nov. 29
3:36
Így alakul a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
nov. 29
4:12
Optimisták a gazdasági trendek kapcsán a hazai cégvezetők (ProfitLine)
A magyar gazdaság további növekedésére számít a hazai vállalatvezetők kétharmada - állapítja meg a legfrissebb EY Tőkebizalmi Barométer. A 45 országban több mint 2600 döntéshozó körében végzett felmérés szerint a világgazdaság is bővülni fog, a kedvező üzleti környezet pedig fellendíti a tranzakciós piacot a következő 12 hónapban.
nov. 29
4:36
Átadták a piarista kollégium felújított épületét Kecskeméten (ProfitLine)
Átadták a 304 éve alapított kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda csaknem egymilliárd forintból átépített és korszerűsített kollégiumi épületét szerdán.
nov. 29
4:42
Édes sikerek – Díjnyertes magyar csokoládék (Agrofórum)
Négy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar csokoládégyártók az International Chocolate Awards versenyen – közölte a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség. Két ezüst érmet szerzett a Harrer Chocolat, egyet-egyet a chocoMe és a ChocoCard, továbbá bronzérmet vihetett haza a Csokiss Manufaktúra.
nov. 29
5:06
Gyógyszerkutatási központot hoznak létre a Semmelweis Egyetemen (ProfitLine)
Gyógyszerkutatási központot hoznak létre a Semmelweis Egyetemen, a volt Schöpf-Merei Kórház területén és a Hőgyes utcai épülettömb fejlesztésével - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
nov. 29
5:33
"Csak" 150-200 ezer dolgozó hiányzik a piacról a kormány szerint (Menedzsment Fórum)
A kormány úgy véli, a sajtóban megjelenő több százezres munkaerőhiányról szóló információk nem megalapozottak, számításaik szerint 150-200 ezernél nem hiányzik több ember a piacról - derül ki egy birtokunkba jutott parlamenti dokumentumból.
nov. 29
5:36
Visszaestek a nagyvállalati vezetők várakozásai Európában (ProfitLine)
Féléves összehasonlításban jelentősen visszaestek a kontinens nagyvállalati vezetőinek következő hat hónapra vonatkozó üzleti várakozásai a Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT) tagjainak visszajelzéseiből készült ipari bizalmi index (ICI) alapján.
nov. 29
5:42
Sötét jövő előtt áll a szarvasgomba-termesztés (Agrofórum)
A gasztronómiai csemege, szarvasgomba termesztése jövedelmező iparág. A melegebb és szárazabb időjárással azonban meg is szűnhet a század végére, vagy még előbb. Egy skót egyetemen végzett kutatás a veszélyekre és a megelőző intézkedésekre hívja fel a figyelmet.
nov. 29
5:48
Felpörögtek az események a Corvinuson: exkluzív részletek az átalakításról (Portfolio)
Új fejezethez érkezett a Budapesti Corvinus Egyetem megújítása: októberben az intézmény vezetőinek kezdeményezésére egy belső projektszervezet alakult, ami az egyetem tartalmi megújulásáért felel. A projektszervezet munkáját egy ismert...
nov. 29
5:54
Berobbantak a szuperbiztonságos lakáshitelek: a legtöbb magyarnak csak ez kell (Pénzcentrum)
Hitelfelvétel során kiemelten fontos, hogy jó előre biztosítottnak lássuk a törlesztőképességet, főleg igaz ez, ha nagy összegű lakáshitelt veszünk fel.  Amennyiben teljes futamidőre fixáljuk a kamatokat, azzal akár húsz évre előre...
nov. 29
5:54
Kedvezményes visszavásárlás (AQUA)
Kedvező feltételekkel tudják visszavásárolni otthonukat azok a korábban bajba került adósok, akiknek ingatlana az állami eszközkezelőhöz került.
nov. 29
6:36
Felújították a miskolci INTERSPAR áruházat (Márkamonitor)
A SPAR modernizációs programja részeként teljes egészében felújította a miskolci Szinvapark Bevásárlóközpontban lévő áruházát. A november 29-én nyitó üzletben tágas piactér és INTERSPAR to Go étterem is helyet kapott. A régió kedvelt hipermarketje a városközpont frekventált kereszteződésében álló Szinvapark Bevásárlóközpont INTERSPAR-ja. A komplex
nov. 29
6:42
A jövő steakje moszatból, rizsből és borsóból készül (Agrofórum)
Különleges húspótlót és hozzá 3D ételnyomtatót is fejlesztett egy barcelonai kutató.
nov. 29
7:03
Közeleg a a határidő, de sok autós még kivár (Infostart)
A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
nov. 29
7:06
Új üzemcsarnokkal bővítette kapacitását a győri Jankovits Engineering Kft. (ProfitLine)
Új üzemcsarnokkal bővítette kapacitását a győri Jankovits Engineering Kft., a beruházással javul az egyedi gépgyártó vállalat versenyképessége - tájékoztatta a győri székhelyű cég szerdán az MTI-t.
nov. 29
7:12
Szaúdi pénzt kap Tunézia (Portfolio)
Félmilliárd dolláros kölcsönt nyújt Szaúd-Arábia Tunéziának - közölte két forrás a Reuters brit hírügynökséggel szerdán, egy nappal azután, hogy százak tüntettek az észak-afrikai országban az odalátogató Mohamed bin Szalmán...
nov. 29
7:18
Egy új kutatási alap jön létre Magyarországon (Portfolio)
A közeljövőben két külön alap lesz a magyarországi kutatások finanszírozására, azaz a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap mellé feláll egy új kutatási alap is - jelezte a Figyelőnek Szigeti Ádám. Az Innovációs...
nov. 29
7:24
80 ezer kgfb-szerződést mondanak fel (Portfolio)
A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége...
nov. 29
7:30
Már csak két napod van, ha új kgfb-szerződést akarsz kötni (Portfolio)
A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége...
nov. 29
7:36
Magyarországon is kaphatók lesznek a Huawei notebookjai (ProfitLine)
December elejétől Magyarországon is lehet már Huawei notebookot vásárolni. A gyártó elsőként két legújabb modelljét, a Huawei a MateBook D 15,6”-ot és a MateBook X Pro-t teszi elérhetővé a hazai felhasználók számára. A Huawei legújabb notebook modelljei ultravékony designnal és nagy teljesítményű, előbbi közel 10, utóbbi pedig 12 órás üzemidőt bizt
nov. 29
7:39
Antiszemita pert kapott a nyakába az Airbnb az USA-ban (Menedzsment Fórum)
A cég a levette kínálatából a megszállt Ciszjordániában található izraeli telepeken lévő kiadó lakásokat. Amerikai zsidók ezért vallási alapú diszkriminációval vádolják a lakásmegosztó portált.
nov. 29
7:42
Célvonalnál a minta-atomerőmű (AQUA)
Néhány egyeztetés maradt hátra az orosz villamosenergetikai rendszerirányítóval, és kereskedelmi üzembe áll az az atomerőmű, amelyet a Paks II beruházás mintájaként tartanak számon.
nov. 29
7:42
Kilenc beszállító partnerét díjazta az E.ON (Márkamonitor)
Az energiaszolgáltató az idén tizedik alkalommal díjazta azokat a partnereit, amelyek kiemelkedő teljesítményükkel, magas színvonalon nyújtott szolgáltatásukkal hozzájárultak az E.ON magyarországi sikeres működéséhez. Az E.ON csak hazánkban összesen több mint 3700 beszállító partnerrel dolgozik együtt. Közülük az úgynevezett indirekt beszállítók ol
nov. 29
8:00
Az amerikai jegybank elnöke egy félmondattal megállította a tőzsde zuhanását (444.hu)
Jerome H. Powell szerdán arra utalt, hogy a jegybank már közel áll ahhoz, hogy ne avatkozzon be kamatpolitikájával a gazdasági folyamatokba. A tőzsde 2,3 százalékos emelkedéssel reagált, eltörölve ezzel a novemberi veszteségeket.
nov. 29
8:06
Komoly anyagi károkat okozhatnak az ágyi poloskák a szálláshelyeknek (ProfitLine)
Az ágyipoloska-fertőzés elől a legsterilebb helyek sem menekülnek, a gyorsan terjedő rossz hír pedig komoly károkat okozhat egy-egy intézmény reputációjának. A problémák hatékony megoldást sürgetnek – a kellemetlen rovart pedig csak szakemberek tudják hatékonyan elpusztítani.
nov. 29
8:06
Ők tényleg tudják, hogyan kell hotelből pénzt csinálni (Portfolio)
11, 13, 15 millió. Mi ez a számsor? A budapesti reptér éves forgalma az elmúlt években - kezdte meg előadását Erdei Bálint, a RedWood Real Estate Holding vezérigazgatója a Property Investment Forum 2018 hotelpiac szekcióján. Az iparágban...
nov. 29
8:09
A csúcson túlra juthatnak a személyi hitelek (Privátbankár)
Új rekordot érnek el a személyihitel-kihelyezések 2018-ban: a Világgazdaság számításai szerint meghaladhatja a 450 milliárd forintot az új szerződések összege.
nov. 29
8:12
Csúcsot dönthetnek a személyi hitelek (Menedzsment Fórum)
Új rekordot érnek el a személyihitel-kihelyezések 2018-ban: a Világgazdaság számításai szerint meghaladhatja a 450 milliárd forintot az új szerződések összege.
nov. 29
8:24
Már nem is olyan szegények a magyarok? (Portfolio)
Az Eurostat adataiból sokaknak úgy tűnhetett, hogy kétmillió magyar anyagi helyzete javult jelentősen egy év alatt. Nem egészen erről van szó. Egyetlen év alatt 50,8-ról 31,5 százalékra esett azoknak a magyaroknak az aránya, akik nem tudnának...
nov. 29
8:27
80 ezer kgfb szerződést mondhatnak fel szombat éjfélig (Privátbankár)
Ebben a flottaszerződések még nincsenek is bent. Biztosítási alkuszok saccolnak.
nov. 29
8:30
Várhatóan 80 ezer kgfb-szerződést mondanak fel szombat éjfélig (Menedzsment Fórum)
Ebben a flottaszerződések még nincsenek is bent. Biztosítási alkuszok saccolnak.
nov. 29
8:30
A nagy amerikai ralit emelkedést követheti az európai tőzsdén (Portfolio)
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai indexek nagy erősödéssel zárták a kereskedést a Fed-elnök szavait követően és Ázsiában is jellemzően emelkedéseket látni. Európában emelkedéssel indulhat a nap és a hét legfontosabb eseménye...
nov. 29
8:30
Rangos elismerést kapott a Mol (NRGreport)
A Mol-csoportot választotta az év energiaipari vállalatának a közepes piaci tőkeértékű kategóriában a Petroleum Economist.
nov. 29
8:32
Radaros vészfék-asszisztenst fejleszt motorosoknak a Continental (Menedzsment Fórum)
A „Vision Zero” célkitűzésével a Continental célja a balesetmentes közlekedés elérése, melyet három egymást követő szakasznak köszönhetően tervez megvalósítani - a technológiai vállalat célja, hogy nullára redukálja a halálesetek, balesetek és személyi sérülések számát. Ennek érdekében legújabb fejlesztése révén elsőként tervez vészfék asszisztens
nov. 29
8:36
A nagy amerikai ralit emelkedés követheti az európai tőzsdéken (Portfolio)
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai indexek nagy erősödéssel zárták a kereskedést a Fed-elnök szavait követően és Ázsiában is jellemzően emelkedéseket látni. Európában pluszokkal indulhat a nap és a hét legfontosabb eseménye...
nov. 29
8:42
Szinte meg se kottyanna a rendezetlen Brexit a brit bankoknak (Portfolio)
A brit bankrendszer elég erős ahhoz, hogy egy megállapodás nélküli záruló, gazdasági sokkot okozó Brexitet is túléljenek - derül ki a Bank of England legfrissebb stressztesztjének eredményéből. Az értékeléssel együtt a pénzintézetek...
nov. 29
8:42
Új csőfüggönyös kijuttatók a Joskin kínálatában (Agrofórum)
A Joskin két új csőfüggönyös kijuttatóval növeli kínálatát: a Penditwist Basic csőfüggönyös kijuttató normál szántóterületekre, a Pendislide Basic csúszótalpas csőfüggönyös kijuttató pedig a legelőkre alkalmas.

Keresés