A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány azt szeretné elérni, hogy az általa tervezett nyugdíj-előtakarékossági kötvény vonzó hozammal bővítse az öngondoskodási termékek körét.
A globális olajtermelés területén felfordulásra lehet számítani hathatós közbeavatkozás híján, de tovább növekszik a megújuló alapú források hasznosítása, és folytatódik az energia iránti igény bővülése 2040-ig a Nemzetközi Energiaügynökség friss tanulmánya szerint.
Kis mértékű gyengüléssel zátra az Alteo-részvény a keddi napot, miután a csoport harmadik negyedéves jelentése szerint árbevétele nőtt, nyeresége csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest.
A francia parlament véglegesen elfogadta azt a két törvényjavaslatot, amelyek célja választási időszakban "a tájékoztatási manipuláció" megakadályozása.
Digitalizálták a magyar biztosítók a közúti baleseteknél használatos kék-sárga bejelentő nyomtatványt egy telefonos applikáció formájában. Egy készülékes és két készülékes bejelentésre is alkalmas, és januártól lesz letölthető...
Több száz jelentkező közül a miskolci Creppy franchise-koncepció-ja is helyet kapott a világ húsz legjobb feltörekvő, innovatív franchise-vállalkozása között.
Továbbra is pozitívnak ítéli meg a Mol-részvény kilátásait a KBC Equitas, számításaik alapján 3560 forintot is megérhet a papír, így 15 százalékos felértékelődési potenciál is lehet benne, még az INA eladásában rejlő opció nélkül is.
Az őszi búza termesztéstechnológiájában a gombabetegségek sokszor előre nem látható veszélyt jelentenek. Az időjárási viszonyaink változása a hazai őszi búza termesztőket is újabb és újabb kihívások elé állítja.
Kis mértékű gyengüléssel zátra az Alteo-részvény a keddi napot, miután a csoport harmadik negyedéves jelentése szerint árbevétele nőtt, nyeresége csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest.
A biztosítók túlnyomó többségben papír formátumban fogadják a gépjármű kárbejelentéseket a károsultaktól. Jelenleg egyetlen egységes offline csatorna létezik erre, az úgynevezett kék-sárga nyomtatvány. Ezen változtathat a Magyar Biztosítók Szövetségének új alkalmazása
Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Theresa May nagyon röviden nyilatkozott a Baker Streeten. Úgy fogalmazott, hogy tegnap este sikeresen tárgyalt Jean-Claude Junckerrel, ahol felvázolták a kulcspontokat, majd az alkucsoport hatékony, egész éjszakán át történő munkájának köszönhetően megszületett a megállapodás szövege.
Felmentette elnöki posztjáról Carlos Ghosnt a Nissan felügyelőbizottsága csütörtöki ülésén - jelentette a japán NHK tévécsatorna forrás megnevezése nélkül. A Nissan szóvivője hírügynökségi megkeresésre nem kommentálta az értesülést....
A szakképzett munkaerő hiánya egyre nagyobb gondot jelent a magyar gazdaság minden ágazata számára. Az autószereléssel foglalkozó cégek is nehéz helyzetben vannak, a szervizekben várólisták vannak: akár hetekbe is beletelhet, mire a tulajdonosok...
A SEAT motorsport részlegéből önálló márka alakult CUPRA néven, amelyhez igénybe veszi a meglévő SEAT infrastruktúrát is, mert egy külön ennek a márkának kialakított bemutató téren lehet jelen az Európa-szerte létrejövő 277 CUPRA márkakereskedésben.
Az eredeti várakozásokat is meghaladva négy év alatt 360 milliárd eurót mozgósított az Európai Unió tagállamaiban a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) - közölték csütörtökön Brüsszelben a frissített...
A kormány 37 milliárd forinttal megemeli az Egészségügyi Alap kasszáját - ezt jelentette be Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Állami Számvevőszék "Fókuszban az egészségügyi szakrendelők" című jó gyakorlatok...
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa vezető diszkont légitársasága és Magyarország hazai légitársasága ma bejelentette, hogy egy új repülőgép érkezésével, 2 új útvonal indításával London Gatwick és Oslo irányába, valamint 3 népszerű útvonal járatsűrűségének megemelésével tovább bővíti budapesti hálózatát. A jövő évben a WIZZ összesen heti 17 járatind
Intenzív egyeztetések zajlanak a kormányzattal a szállodai szobakiadás áfakulcsának módosításáról, a csökkentés az ágazat fehérítéséhez és Magyarország regionális versenyképességének növekedéséhez járulhat hozzá - mondta...
Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet épít Rétságon az indiai Flex Films. A beruházás értéke 23 milliárd forint, amihez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá.
Stabil a pulykaágazat helyzete az idei nem túl kiemelkedő év ellenére, ugyanakkor a versenyképességének növelése és a fogyasztásösztönzés döntő jelentőségű a jövő szempontjából - közölte a Magyar Pulykaszövetség az Mti-vel.
A parlamentben is téma volt múlt héten a jacuzzival és bárral felturbózott, milliárdokba kerülő kisvárdai luxus-teniszakadémia, melynek szükségét Kósa Lajos magyarázta meg az ellenzéki képviselőknek.
Az Európai Bizottság "elégedett" a lengyel legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazásáról szóló, sokak által bírált törvény tervezett módosításával - közölte csütörtökön a brüsszeli testület egyik szóvivője. "A bizottság...
Bodó Sándor kiemelte, a 2010 óta eltelt időszak gazdaságpolitikai eredményeként sikerült megteremteni a stabil, fenntartható gazdasági növekedés makrogazdasági feltételeit.
Továbbra sem sikerült fordulatot elérni a globális üvegházgáz-kibocsátás alakulásában: a klímaváltozást és globális felmelegedést okozó, jelentős részben emberi tevékenységből származó gázok légköri koncentrációja új rekordot...
Egy hónappal ezelőtt létrehozták a Mesterséges Intelligencia Koalíciót, aminek már csaknem 140 szervezet a tagja – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az alkotmánybíróság nem emelt kifogást az ellen, hogy belevegyék Ukrajna alaptörvényébe az ország törekvését az európai uniós és a NATO-tagság elnyerésére - közölte a kijevi média. Az alkotmánymódosítási törvényjavaslatot...
Hatékonyabbá tenné a társadalombiztosítás rendszerét, ha az emberek köthetnének kiegészítő biztosítást, ez a hálapénz megszűnését is segítené - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budai Egészségközpont Kft. igazgatója....
Az első Hardi permetezőgép 12 évvel ezelőtt került Kiss Lajos családi gazdálkodó tulajdonába és azóta is működik, járja a Somogy megyei földeket. Idén tavasszal azonban egy új Navigator 4000 permetezővel bővült a gépállomány.
Nem olyan szépek már a kilátások a világgazdaságban és a piacokon, mint egy évvel korábban, de azért összességében kedvező a helyzet, válságjelenségektől nem kell tartani. A magyar gazdaság idén elképesztően jól megy, ez azonban nem lesz tartható, alacsonyabb növekedéssel kell majd beérni, hangzott el a CIB sajtóreggelijén.
Akkor vagyunk sikeresek, ha egyfelől vonzóak vagyunk a külföldieknek, akik rengeteg üzleti lehetőséget látnak hazánkban, másfelől mi magunk is sikeresen tudjuk exportálni a megszerzett tapasztalatainkat és tudásunkat. A Property Investment...
Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.
A mértékadó The Banker magazin szakértői az egymást követő hatodik évben is az OTP Bankot választották a legjobb privát banki szolgáltatónak Magyarországon. A szakértők részletesen elemezték a szolgáltatók teljesítményét, értékelték az innovativitást, de még a tanácsadók felkészültségét is. Az OTP Bank 22,5 ezer kiemelt ügyfél vagyonát kezeli, ez 3
A többi között a közbeszerzési törvénymódosításhoz, az igazságügyi tárgyú törvények módosításához, fogadott el változtatásokat csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Az előterjesztésekről várhatóan...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége sem tartja szerencsésnek, hogy a kormány előzetes egyeztetés nélkül emelné három évre a munkaidőkeret elszámolását, és növelné a túlórák számát. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a javaslat elfogadhatatlan, a Vasutasok Szakszervezete pedig azt egyenesen a modernkori rabszolgaság bevezetésekén