Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. 2013-2016. évekre kiterjedő ellenőrzését, az állami tulajdonú társaság működésének szabályozottsága, gazdálkodása és vagyongazdálkodása megfelelt az előírásoknak - közölte csütörtökön az MTI-vel a számvevőszék.
Megkezdődött a vizsgálat a baromfitollal szennyezett, szlovák előállítású vákuumcsomagolt, hőkezelt virsli ügyében – erről tájékoztatott lapunkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Többet drágul az élet, mint amennyire a kabinet előzetesen számolt, és ami alapján megállapították a nyugdíjemelést. Nagyobb lesz a nyugdíjasok inflációja, mint amekkora nyugdíjemelést kapnak - derült ki az Mfor számításából....
Ezzel az állam nem a konkurense akar lenni a havonta kisebb összegek felhalmozásáért hozamot kínáló szolgáltatóknak, továbbra is fennmarad az önkéntes pénztárak állami támogatása.
A TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata még javában versenyben van az idei világbajnoki címért, aminek elhódítására az első helyen állva minden esélyük meg van, de már be is jelentették a jövő évi felállást. A 2019-es idény FIA Rally Világbajnokságán ismét három Toyota Yaris WRC indul majd a futamokon: a pilóták Ott Tänak, Jari-Matti Latvala
Huszonnégy évre szóló újabb szerződést írt alá a lengyel PGNiG állami gázszolgáltató a Cheniere Marketing International amerikai gázkitermelő és gászolgáltató céggel a cseppfolyós földgáz (LNG) szállítására - közölte az MTI-vel csütörtökön a PGNiG sajtóosztálya.
Teljesíthetjük az Európai Unió 2020-as megújuló energetikai célkitűzéseit, ehhez azonban új perspektíva kialakítására és alkalmazására van szükség a megújuló energiaforrásoknál - mondta dr. Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio Energy Investment 2018 Forum-on.
Szeptemberben 268 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben. Ez látszólag kedvezőbb szám, mint az előző havi, tízéves mélypontot jelentő 31 millió eurós aktívum, valójában azonban több szempontból rosszabb hírt...
Az összes piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza a MABISZ Díjnavigátora, amelyen a január elsejei évfordulós kgfb-szerződések érintettjei már kiválaszthatják a számukra legkedvezőbb díjat. A szövetség fogyasztóvédelmi célokat szolgáló eszköze, amely a mabisz.hu oldalon található, üzleti érdekektől mentes, a biztosítók pedig a díjak hely
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, 85,9 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, 4 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, és 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derül ki a bankcsoport Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási
Két nap alatt tíz százalékkal ugrott meg a lakástakarék-szerződések száma, nagyjából 140 ezren tudtak még államilag támogatott pénztári megállapodást kötni. Az utolsó két napon nagyjából 140 ezer új lakástakarék-szerződést...
Összesen több mint 7,5 milliárd forintot nyert el 74 Pest megyei önkormányzat belterületi utak felújítására - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken...
Blockchainen alapuló rendszerrel harcolna eszközeinek hamisítása ellen a Seagate adattárolási óriásvállalat - írja a Forbes. A Seagate adattárolókat gyártó cég régóta küzd a hamisítókkal: gyakran előfordul, hogy online boltok Seagate-termékek...
Az óvatosak táborához tartozunk az euróbevezetés terén, és az EU tagjaiként nyitottnak kell maradni a világ más térségei irányába is - hangsúlyozta a 16 régiós, illetve kínai jegybank vezetőinek mai budapesti találkozóján Orbán...
Az elmúlt években példaértékűvé vált a 16+1-es Kína és Kelet-Közép-Európa (KKE) közötti együttműködés - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a csoport jegybankelnökeinek találkozóján pénteken Budapesten.
A 100 százalékban magyar tulajdonú Foxpost csomagautomata-hálózat idén 600 millió forintos, jövőre pedig már 1 milliárd forint feletti árbevételre számít, a várható növekedést a hálózat folyamatos bővítésével magyarázták, illetve azzal, hogy egyre többen veszik majd igénybe a cég szolgáltatásait - közölte a cég az MTI-vel.
A világ legnagyobb vásárlási ünnepévé nőtte ki magát a "Szinglik Napja", ami Kínán kívül csak az utóbbi években kezd ismertté válni. A hatalmas akcióiról ismert nap idén november 11 vasárnapra esik és a várakozások szerint már...
A világ legnagyobb vásárlási ünnepévé nőtte ki magát a "Szinglik Napja", ami Kínán kívül csak az utóbbi években kezd ismertté válni. A hatalmas akcióiról ismert nap idén november 11 vasárnapra esik és a várakozások szerint már...
Néhány évvel ezelőtt a Levegő Munkacsoport már kiszámolta, hogy jobban megéri villanybuszt venni, mint dízelt. Most ugyanerre a következtetésre jutottak az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség szakértői is. Ma hozta nyilvánosságra új tanulmányát az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E), amelyben elemezték a villanyaut
Az OTP harmadik negyedéves gyorsjelentését követő mai sajtótájékoztatón Bencsik László a Reuters beszámolója szerint kiemelte, hogy a hitelezési aktivitás tovább bővülhet, míg a társaság vezérigazgató-helyettese szerint a következő...
Teljesíthetjük az Európai Unió 2020-as megújuló energetikai célkitűzéseit, ehhez azonban új perspektíva kialakítására és alkalmazására van szükség a megújuló energiaforrásoknál - mondta dr. Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio Energy Investment 2018 Forum-on.
Az 1,877 milliárd eurós Reuters-konszenzust jelentősen meghaladó, 1,936 milliárdos nettó nyereséget ért el a harmadik negyedévben az Allianz. Ez 24%-kal magasabb az egy évvel korábbinál, és a menedzsment megerősítette idei profitvárakozását....
Eurázsia építéséről, a változó világrendről, a jegybankok új szerepéről is beszélt pénteken Orbán Viktor a jegybankelnöki csúcstalálkozó megnyitóján, ahol elmondta: a kereskedelmi háború nem a mi háborúnk. A miniszterelnök nem feledkezett meg kedvenc témájáról, a migrációról sem: szerinte hosszabb távon a Nyugat felől érkezőkre kell felkészülnünk.
Még nem volt olyan népszerűtlen elnöke Franciaországnak az V. köztársaság alatt, mint Emmanuel Macron - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Komoly deficit alakult ki októberben a költségvetésben: a 181,6 milliárd forintos mínusznál csak egyszer volt eddig magasabb a tizedik havi hiány, tavaly. A mostani jelentős hiány kialakulása mögött azonban egyszeri tételek állnak főként....
Az Európai Bizottság a novemberi kötelezettségszegési eljárásokat összegző csomagjában az energiahatékonyság területét érintően küldött felszólító levelet hat tagország mellett Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított az érintett uniós irányelv nem megfelelő végrehajtása miatt - írja az Index.hu.
A kereskedelmi háborúnak, vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésének jelentős elbizonytalanító hatása van a nemzetközi kereskedelemre, de a Kína-KKE együttműködés ezt a bizonytalanságot is csökkentheti - állapította...
Eurázsia építéséről, a közép-kelet-európai és balkáni országok, valamint Kína gazdasági közeledéséről beszélt a miniszterelnök a jegybankelnöki találkozón.
Októberben szinte pont annyi hiányt termelt az államháztartás központi alrendszere, mint egy évvel ezelőtt. Az amúgy sem kevés éves kumulált hiány ezzel idei csúcsára nőtt.
Komoly deficit alakult ki októberben a költségvetésben: a 181,6 milliárd forintos mínusznál csak egyszer volt eddig magasabb a tizedik havi hiány, tavaly. A mostani jelentős hiány kialakulása mögött azonban egyszeri tételek állnak főként....
Kína bizonyította, hogy vezető szerepet játszik a pénzügyi infrastruktúra fejlesztésében, érdemes a kínai tapasztalatokból tanulni – szögezte le a jegybank elnöke.
Vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők a Fed által változatlanul hagyott irányadó ráta mellett a folytatódó monetáris szigorítás gondolatát emésztették, Ázsiában estek a részvényindexek...
Tíz évig tervezték, végül idén nyitottak meg, és máris övék lett a Legjobb Nemzetközi Street Food Hely díja a 2018-as The Hungarian Street Food Awards versenyen. Hogy mi a Tölcsibe? Egy apró étterem a Wesselényi utcában, melynek menüivel szinte indulásuk óta találkozhatunk a Bónusz Brigádon is. A díjnyertes étel pedig a fűszeres hússal töltött waff
Kiemelkedő volt az Egyesült Államokból és a Romániából érkező vendégforgalom bővülése, de több mint egy éve folyamatosan bővül orosz vendégéjszakák száma is.