2018. november 27. kedd

nov. 27
12:35
Gödörben az orosz gazdaság (vg.hu)
Az orosz számvevőszék tavasszal kinevezett elnöke szerint az orosz gazdaság hosszan elnyúló stagnálási periódusban van.
nov. 27
12:36
Nincs megállás a magyar kkv-tulajdonosok számára: egyedül viszik a teljes menedzsmentet (ProfitLine)
A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások döntő többségénél még nem alakultak ki elkülönült vezetői funkciók, így szinte minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul – derült ki a Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével zajlott kutatásából. Ez többek között annak az eredménye, hogy a vállalkozások nagy részét a
nov. 27
12:36
Ennyire lusták maguknak főzni a magyar melósok? Mutatjuk a számokat (Pénzcentrum)
Az irodai dolgozók többsége a munkahelyén fogyasztja el ebédjét, amit jellemzően otthonról visz magával. Különösen igaz mindez a 18 és 30 év közöttiekre: ennek a korcsoportnak a háromnegyede fogyasztja délben a magával hozott ételeket...
nov. 27
12:48
Használtautó-nepperekre csapott le a NAV - Akár 10 évet is kaphatnak (Portfolio)
Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV keddi sajtótájékoztatóján...
nov. 27
13:03
Felhők gyülekezhetnek az Apple egén (Infostart)
Úgymond arculati okokból titkolózásba kezdhet az informatikai termékóriás, amely úgy tűnik, hiába lett augusztusban a világ első egy milliárd dollár piaci értékű vállalata.
nov. 27
13:06
Vasúti hidat épített a GYSEV (vg.hu)
Saját forrásból új vasúti hidat építtetett a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. a Lajtán a Rajka-Hegyeshalom vonalon.
nov. 27
13:08
Kiderült, mit szeretnénk legjobban karácsonyra (vg.hu)
Sokan élményajándékokat, wellnesshez kapcsolódó meglepetést látnának szívesen a fa alatt.
nov. 27
13:09
Háromból egy magyar tesz félre pénzt rendszeresen (Menedzsment Fórum)
S ennyien már nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel készülnek az idős éveikre.
nov. 27
13:12
Még mindig szeretik a magyarok a részvényeket (Portfolio)
Közelíti a rekordszintet a hazai lakosság tőzsdei részvényállománya, ami idén nem az árfolyam emelkedésével magyarázható, hanem azzal, hogy több részvényt vettek a háztartások. A részvényalapok állománya szintén csúcsot döntött...
nov. 27
13:12
Élesedik a verseny a távközlésben (NRGreport)
A Vodafone Magyarországon ma az egyedüli olyan mobilszolgáltató, amely rendelkezik az 5G kereskedelmi használatára alkalmas frekvenciával. A technológiai forradalom mellett új piacra is be szeretne törni a vállalat a portfóliója szélesítésével, egyebek között a UPC megvásárlásával. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért fe
nov. 27
13:18
Soha nem vett még fel ennyire olcsón kölcsönt a magyar állam (Portfolio)
Az 50 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegyre ma is élénk vételi érdeklődés mutatkozott az aukción és ennek is köszönhető, hogy minden eddiginél alacsonyabb, mínusz 0,11%-os lett az aukciós átlaghozam. Sosem vett még fel...
nov. 27
13:18
Újdonságok, aktualitások a növényvédelem területén – XIII. Növényorvos Nap Gödöllőn (Agrofórum)
A Szent István Egyetem Gödöllői Campusának aulája adott otthont november 14-én a Xiii. Növényorvos Napnak. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (Nmnk) és a Szie Gödöllői Campusának meghívására a rendezvényre érkezők száma meghaladta a nyolcszázat. Megteltek a széksorok, akik nem fértek el, az emeletről követhették az előadásokat.
nov. 27
13:20
Nélkülözhetetlen a praxismenedzsment! – 12. Praxismenedzsment Konferencia az Állatorvostudományi Egyetemen (Agrofórum)
Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. 2018. november 17-én rendezte meg immár 12. alkalommal az Állatorvostudományi Egyetemen a Praxismenedzsment Konferenciát. Nagy megtiszteltetésként, Dr. Nagy István agrárminiszter úr elfogadta a meghívást a kongresszusra és inspiráló megnyitó beszédet tartott a közel 700 összegyűlt kollégának.
nov. 27
13:27
Nagy változások jönnek az uniós források felhasználásánál (Menedzsment Fórum)
Komoly kihívást fog jelenteni a tagállamok számára, ha a jelenlegi elképzelések szerint valósul meg a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklusban a források felhasználásának értékelése, ugyanis előfordulhat, hogy kétszer kell majd megtervezni, mire is szánják ezeket az összegeket. Az új rendszerben megnőhet az átfogó értékeléseket készítő ta
nov. 27
13:29
Egy év alatt egymillió focipályányi erdőt vágtak ki Brazíliában (Menedzsment Fórum)
7900 négyzetkilométernyi fás területet taroltak le. És Bolsonaro elnök alatt a helyzet csak tovább romolhat, mert szerinte az esőerdők védelme nem más, mint gazdasági akadály.
nov. 27
13:30
Ingyenpénzt osztogatott a hibás ATM - Megtarthatják az ügyfelek az "ajándékot" (Portfolio)
Houstonban váratlan előkarácsonyi ajándékban részesülhettek azok, akik a Bank of America egyik ATM-jéből vettek fel készpénzt tegnap, a hibásan feltöltött gép ugyanis 10 dollárosok helyett 100 dollárosokat osztogatott. A bank közleményben...
nov. 27
13:30
Nagy István: a vidék és a vidéki gazdálkodók sikerességének záloga az összefogás (AQUA)
A szövetkezeteket 21. századivá kell tenni, és segíteni kell a kis közösségeket abban, hogy a jelenkori kihívásokra válaszokat találjanak.
nov. 27
13:36
Milliárdos autókereskedelmi csalást leplezett le a NAV (ProfitLine)
Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
nov. 27
13:36
Napi kiszállítási limitet vezetett be webshopjában az IKEA (Pénzcentrum)
Napi kiszállítási limitet vezetett be az online leadott rendeléseknél az IKEA - tudta meg a Pénzcentrum. A rendszer már hónapok óta így működik, a napi párszázas kvóta azonban már most kevésnek tűnik. Egy olvasónk arról tájékoztatta...
nov. 27
13:39
Az idén is izgalmas maradt a Sirius XM (vg.hu)
Az ősszel érkező részvénypiaci felfordulás nem kímélte az árfolyamot – véli Kiss Domokos, a Random Capital elemzője.
nov. 27
13:41
A teljes átalakulás küszöbén az Altera (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Altera teljes átalakulására azután kerülhet sor, hogy a Wallis a társaságba apportálta négytagú autós cégcsoportját.
nov. 27
13:42
Új járatokat indít Budapestről a Ryanair (Portfolio)
A Ryanair az eddigi legtöbb járatot kínáló budapesti menetrendjét jelentette be 2019 nyarára. Két új, Budapesten állomásoztatott repülőgéppel kezdi a nyári szezont és 6 új járattal - derül ki a cég közleményéből. A budapesti...
nov. 27
13:42
Robotsofőrrel mobilizálnák a vidéket (AQUA)
A fix útvonalon közlekedő, vezető nélküli buszközlekedési rendszer segíthetnek abban, hogy az idősebb generáció újra aktív részese legyen a közösségnek.
nov. 27
13:42
Több kukorica és napraforgó termett az idén, mint tavaly (Agrofórum)
A Nemzeti Agrárkamara (Nak) közreműködésével begyűjtött adatok alapján az Aki elkészítette az őszi mezőgazdasági munkák állásáról szóló tájékoztatóját. Napraforgóból és kukoricából több termett, mint 2017-ben.
nov. 27
13:48
Száguld az összeomlás felé az elmúlt évek nagy gazdasági csodája (Portfolio)
India 8% körüli gazdasági növekedésével párhuzamosan hatalmasra híztak az ország árnyékbankjai is az elmúlt fél évtizedben, ezek pedig két kézzel szórták a hiteleket olyan lakossági ügyfeleknek és infrastruktúra-beruházóknak, melyeknek...
nov. 27
13:51
Visszahívja egy kihúzható asztalát az IKEA (Infostart)
A GLIVARP nevű termékről van szó, a hosszabbító elem több panasz szerint ki tud jönni a sínből. A terméket az IKEA visszaváltja. Még csak nyugtát sem kell vinni a visszavitelkor.
nov. 27
13:54
Kiakadtak az orvosok a kormányra a túlórák miatt (Portfolio)
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Orvosok Szakszervezete, hogy éves szinten 400 órára emeljék fel a lehetséges túlórák számát. A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a Munka Törvénykönyvét érintő, A munkaidő-szervezéssel...
nov. 27
13:54
Átadták az SBS Kft. automata alapanyag-tároló csarnokát Erdőtelken (AQUA)
Az SBS Kft. fejlesztését mintaprojektnek tekintik, mely az automatizálás, valamint a termelési folyamatok korszerűsítésének jó példája.
nov. 27
13:57
Jó hír a rászorulóknak: lesz elegendő tűzifa (Privátbankár)
Idén is változatlan feltételekkel biztosítják a szociális tűzifát. Lesz elegendő és nem emelhetik az árát az állami erdőgazdaságok.
nov. 27
14:00
Üzemeket zár be és komoly létszámleépítést tervez a General Motors (Menedzsment Fórum)
Trump sem hagyta szó nélkül a létszámleépítést.
nov. 27
14:03
A tévéből értesül a hírekről a magyar (Kreatív Online)
A Mérték és a Medián közös felméréséből kiderül: csökken az Origo szerepe, de nő a TV2-é és a közmédiáé, és nem olvasunk nemzetközi sajtót. Kutatási összefoglaló.
nov. 27
14:06
Új névről és menedzsmentről, részvénynévérték- és alapszabály módosításról dönthetnek a BÉT autós cégének részvényesei (ProfitLine)
Mérföldkőhöz érkezik az Altera Nyrt., miután a befektetési csoport részvényesei a vállalat új, autós iparághoz kapcsolódó stratégiájához illeszkedő nevet választhatnak, és egy sor más fontos kérdésben dönthetnek. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Altera teljes átalakulására azt követően kerülhet sor, hogy a Wallis a társaságba apportálta négytagú a
nov. 27
14:06
Hat területen javasol változásokat a Nemzeti Versenyképességi Tanács (AQUA)
Az adózás egyszerűsítésére, az adóadminisztráció gyorsítására, a vállalatok üzleti környezetének minőségi javítására, illetve az oktatás és foglalkoztatottság területén tettek javaslatokat.
nov. 27
14:12
Megérkezett a MÁV első emeletes vonata (vg.hu)
A MÁV-START 2019 végétől 11 darab nagykapacitású motorvonatot állít forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vasútvonalakon.
nov. 27
14:14
Pótolhatatlanok a hazai kkv-tulajdonosok (vg.hu)
Minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul.
nov. 27
14:18
Stratégiai cél a generációváltás – Megállapodást kötött a NAIK és a Szent István Egyetem (Agrofórum)
Folytatódik a Nagy István agrárminiszter által 2018 júniusában meghirdetett Gödöllői Program - amelynek legfőbb célja, hogy megújítsa a hazai agrárszakképzést, kutatást és felsőoktatást, ezáltal tovább fokozza az elmúlt 8 esztendőben a kibocsátását 50 százalékkal növelő magyar agrárium versenyképességét.
nov. 27
14:24
Magyar fejlesztők rendszerét vezeti be az Auchan (Portfolio)
Magyar fejlesztők által készített blokklánc alapú élelmiszer nyomon követési rendszert vezet be az Auchan öt országban - írja a magyar hátterű Te-Food sajtóközleményben. A világ 13. legnagyobb kiskereskedelmi lánca által közzétett...
nov. 27
14:24
Kósa Lajos: a szövetkezeteknek élnie kell a modern gazdaság lehetőségeivel (AQUA)
Meg kell találni azokat a szabályozási formákat a szövetkezeteknél, amelyek élnek a modern gazdaság adta lehetőségekkel és feltételekkel, emellett nyitni tudnak újszerű ágazatok irányába is.
nov. 27
14:27
Jól jár, aki most vesz halat - egy hónapot kibír (Infostart)
Már most érdemes megvenni a halat karácsonyra, a fagyasztóban ugyanis el lehet tárolni az ünnepekig - mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, Lévai Ferenc, aki tanácsokat is ad halételek készítéséhez.
nov. 27
14:36
6 új útvonalat nyit Budapestről a Ryanair jövő nyáron (Menedzsment Fórum)
És két új Boeing 787-800-as érkezik a ferihegyi bázisra.
nov. 27
14:36
10-ből csak 3 magyar gondol erre, pedig a jövő múlik rajta (Pénzcentrum)
Tízből három magyar takarít meg rendszeresen a havi jövedelméből, de ugyanennyien vannak azok is, akik nem rendelkeznek megtakarítással. Ami a jövőről való gondoskodást illeti, a lakosság közel fele az állami nyugdíjban bízik, közel...
nov. 27
14:45
A Foo Fighters is fellép jövőre a Szigeten (vg.hu)
A szervezők a 2019-es rendezvény fellépői között többek közt a Florence + The Machine, a Twenty One Pilots, és a The 1975 nevét jelentették be.
nov. 27
14:47
Az Alibaba-vezér is belépett a Kínai Kommunista Pártba (vg.hu)
A Központi Bizottság elismerésben részesíti Jack Mát a kiemelkedő üzleti eredményeiért.
nov. 27
14:48
Elképesztő az orvoshiány - Bezárják a Honvédkórház koraszülöttcentrumát (Portfolio)
A sürgősségi centrum és a Podmaniczky utcai telephely után a Honvédkórház koraszülöttcentrumának működése is ellehetetlenült az orvoshiány miatt - írja a hvg.hu. December 15-én be is zárják az osztályt, de a tervek szerint csak átmenetileg...
nov. 27
15:00
Ázsia leggazdagabb embere a kommunista párt tagja (Portfolio)
A kínai kormányzópárt lapja, a People's Daily kiszivárogtatta, hogy Ázsia leggazdagabb embere, a kínai online kereskedelmi óriás, az Alibaba alapítója, Jack Ma a kommunista párt (CPC) tagja. A kérdés, hogy miért akar egy 35 milliárd dolláros...
nov. 27
15:00
A szövetkezeteknek nyitni kell az innovációs szektorok irányába (hirado.hu)
Kósa Lajos a Hangya szövetkezetek újraalapításának húszéves jubileumi rendezvényén beszélt.
nov. 27
15:03
Fontos figyelmeztetés: ki kell adni idén a 2018-as szabadságokat (Infostart)
Csak az életkor után járó napok vihetőek át a jövő évre, ez munkavállalónként 1-10 nap között változhat.
nov. 27
15:06
A fiatalok nem félnek használni a mesterséges intelligenciát (Kreatív Online)
A mobil kamerájában tartják a leghasznosabbnak, de az önvezető autók iránt is lelkesednek.
nov. 27
15:06
Új javaslattal állt elő Macron (hirado.hu)
Háromhavonta felülvizsgálná a francia kormány a környezetvédelmi adó mértékét.
nov. 27
15:08
Magyar vezetője lett a PRGN nemzetközi pr-szervezetnek (Kreatív Online)
Jelinek Gábor a szervezet működését fogja felügyelni.

Keresés