Mától nyújtható be támogatási kérelem a Fiatalok vállalkozóvá válása - vállalkozásindítási költségeinek támogatása pályázati felhívásra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Véget ért a harmadik negyedév is, a tíz legjobban teljesítő Magyarországon kezelt alappal bőven 20 százalék fölött kereshettünk eddig idén, persze cserébe kiemelkedő kockázatot is kellett vállalnunk....
Az első nyolc hónapban 8,7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Szinte minden külföldi lap szerint kudarcot jelent Orbán Viktornak a tegnapi népszavazás, az érvénytelenségét együtt emlegetik a nemek magas arányával. Sűrűn emlegetik annak kiugró költségeit és hatalmas propaganda-hadjáratát, van, aki autoriternek nevezi a kormányfőt, más populistának. Pont annyian szavaztak nemmel, mint két éve a jobboldalra.
Ahogy múlt hét pénteken Amerikában, ma az európai piacokon is többnyire emelkedtek a fontosabb részvényindexek. A magyar tőzsde végül felülteljesítőként közel 1,5 százalékos pluszban zárta a napot....
A magyarországi vállalati felvásárlások összértéke 2016 első felében megközelítette a 0,9 milliárd dollárt, ami 9 százalékkal magasabb a 2015 azonos időszakában mértnél, és 21 százalékkal haladja meg a tavalyi év második fél évének értékét - közölte az EY tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
Nyolcmilliárd forintos befektetéssel Digitális Fejlesztési Központot nyit Magyarországon a General Electric (GE) – írja a vállalat sajtómeghívója nyomán a Portfolio.hu.
Az áprilisban megjelent "Fiatalok vállalkozóvá válása - vállalkozás indítási költségeinek támogatása" pályázati felhívásra mától lehet a kérelmek benyújtani a Gazdaságfejlesztési és Innovációs...
Szeptemberben 8229 személygépkocsit helyeztek forgalomban Magyarországon, 31,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.
Ahogy múlt hét pénteken Amerikában, ma az európai piacokon is többnyire emelkedtek a fontosabb részvényindexek. A magyar tőzsde végül felülteljesítőként közel 1,5 százalékos pluszban zárta a napot....
Az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) egy COSME-programról szóló megállapodást írt alá a magyarországi vállalkozásoknak az Európai Stratégiai...
A sejtkutatás területén elért eredményeiért Oszumi Josinori japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.
A Google anyavállalata, az Alphabet Inc. további haladékot kapott október 31-ig, hogy megcáfolja az Európai Bizottság uniós trösztellenes vádjait - írta közleményében az Európai Bizottság hétfőn. ...
A német piac zárva tartása mellett kissé emelkedtek az árfolyamok Európában, még a briteknél is, ahol pedig nem sok ok volt az örömre. Az USA tőzsdéi esnek, pedig a Tesla szépen növelte eladásait. Erős a forint, szépen felment a BUX, az egyik brókercég szerint olcsóak a magyar részvények.
Gyorsult a növekedés az euróövezet feldolgozóiparában szeptemberben - derült ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet felmérésének hétfőn közölt végleges adataiból.
Hollandiában 2300, Belgiumban pedig 3500 fő elbocsátását tervezi az ING Bank, ezzel együtt 20 ezer álláshely megszüntetését tervezik az európai bankok - szedte össze a Bloomberg. Ahogy arról már...
Szabálytalanságokat tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer segítségével egy húsipari vállalkozásnál, melynek vezetője a kiszabott 15 millió forint adótartozást készpénzben megfizette – közölte honlapján az adóhatóság.
Az árfolyamgátas hiteleseknek érdemes még az árfolyamgát lejárta előtt kilépni a konstrukcióból és vállalni a magasabb törlesztőrészletet, hogy elkerüljék a védett periódus lejárta utáni nagyobb tehernövekedést - hívta fel ismét a figyelmet Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Október elsejétől tagok már hat különböző kockázatú befektetési lehetőség közül választhatnak az OTP Nyugdíjpénztárnál. A Pénztárhoz idén augusztus végéig több mint 5,9 milliárd forintnyi egyéni tagbefizetés érkezett. Ez mintegy 10 százalékkal, több mint 535 millió forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményeit.
Szomorú mérleggel zárult a híres müncheni sörfesztivál, alaposan visszaesett a látogatók száma, bár így is 5,6 millióan voltak. De legalább a meghívott sztárok nem mondták le a szereplést. Hogyan legyünk Oktoberfest-gentlemanok?
Hiába volt érvénytelen a népszavazás, nem fog alábbhagyni Orbán Viktor radikalizmusa az EU-s porondon, belföldön pedig fiskális lazítással készülhet a Fidesz a 2018-as választásokra - így foglalható...
Lefelé mutatnak a vezetői amerikai részvényindexek a hét első napján.Az elmúlt egy órában inkább drágultak a részvények 2016.10.03 21:40Mérséklődtek a mínuszok az elmúlt egy órában az amerikai...
Hétfőtől nyújtható be támogatási kérelem a Fiatalok vállalkozóvá válása - vállalkozás indítási költségeinek támogatása pályázati felhívásra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t hétfőn.
Erősödtek a magasan fejlett gazdaságok növekedési kilátásait terhelő kockázatok az elmúlt hónapokban, elsősorban a számos országban terjedő populizmus miatt - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett új negyedéves világgazdasági helyzetértékelésében.
Valószínűleg meglévő részvényeseitől fog tőkét gyűjteni a Deutsche Bank, a vagyonkezelői tevékenység eladása vagy a Commerzbankkal való egyesülés ennél nagyobb károkkal járna - vélik a londoni...
Piac, passzív társasház, a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciója, egy iskolaátalakítás és egy irodaház kapta meg idén az Építész Kamara Építészeti Nívódíját, amelyet második alkalommal adtak át hétfőn, a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
A Clinton-kampánycsapat az Egyesült Államokban új videót hozott nyilvánosságra, amelyben leszögezi, hogy a republikánus elnökjelölt, Donald Trump sikertelen üzletember, aki mások kárán gazdagodott meg. Eközben hétfőn megjelent egy új közvélemény-kutatás, miszerint Clinton 6 pontra növelte előnyét Trumppal szemben.
Nem igaz, hogy az Európai Központi Bank laza monetáris politikája káros lenne a bankszektor eredményességre nézve - cáfolta az elterjedt elemzői véleményt Yves Mersch, az EKB igazgatósági tagja a...
A Jászai Gellért fémjelezte Konzum érdekeltségei megvásárolták a Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt.-t. A Konzum a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn tette közzé, hogy a 90 százalékos...
Lefelé mutattak a vezetői amerikai részvényindexek a hét első napján.Itt a vége 2016.10.03 22:05Végül a Dow -0,30%-kal, az S&P 500 -0,33%-kal, a Nasdaq pedig -0,21%-kal zárta a hétfői kereskedést. A...
Magyar gulyásból és töltött káposztából is repetáztak a legnevesebb spanyol sztárséfek a Gastronomika kongresszus első szakmai napján, hétfőn San Sebastianban, ahol ebben az évben Magyarország a díszvendég Törökország mellett.
A brit kormány már nem törekszik az államháztartási többlet elérésére a korábban 2020-ra, vagyis a következő parlamenti választások évéig kitűzött határidőre - mondta hétfőn a brit pénzügyminiszter.
A globális növekedés motorja az volt, hogy a kereskedelmi volumen és az árupiaci árak elérték mélypontjukat. Bár a növekedés szintje még mindig pozitív, üteme már nem gyorsul. Az USA adatai csalódást keltettek, emellett mindkét ISM-jelentés a vártnál jóval gyengébb eredményekről számolt be. A langyos évkezdésre tekintettel arra számítunk, hogy az USA növekedési rátája kb. 1,5% lesz. Az eurózóna…