A The New York Times összegyűjtötte a Donald Trump republikánus elnökjelölttől az elmúlt hatvan napban elhangzott sértéseket. A nyomtatott lapban rögzített, két oldalt kitevő listát az újság internetes oldalán is meg lehet nézni, és ott rendszeresen bővítik is.
Több tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek és osztanak szét rászoruló családok között debreceni civil szervezetek - mondta el a Debreceni Karitatív Testület társelnöke kedden sajtótájékoztatón.
Élénk reakciókat váltottak ki Romániában azok az óriásplakátok, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még a tulajdonképpeni választási kampány előtt kívánta megszólítani az erdélyi nagyvárosok lakosságát.
Jó minőségű a kukoricatermés az idén Zala megyében, megfelel az előírásoknak, a hozam pedig jóval meghaladja az elmúlt évek átlagát - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kedden az MTI-t a 34 ezer hektáron termelt gabona 49 százalékának betakarítási eredményei alapján.
A vállalatok adóztatásának átalakítására tett javaslatot kedden délután az Európai Bizottság, amelynek célja egy növekedésbarát és tisztességes társaságiadó-rendszer létrehozása az uniós egységes piacon.
Ronald Reagan néhai amerikai elnök egykori gazdasági főtanácsadója, David Stockman szerint Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke, de nagyon komoly gazdasági bajokat örököl.
Az Európa előtt jelenleg álló legfőbb kihívások kezelésére összpontosító, és egy védelmet nyújtó, biztonságot garantáló Európai Unió megteremtését szolgáló munkaprogramot készített a jövő évre vonatkozóan az Európai Bizottság - írta kedden, a programot ismertető közleményében a Jean-Claude Juncker elnökölte testület.
Egy amerikai szövetségi bíróság véglegesen jóváhagyta a Volkswagen által fizetendő kártérítés összegét nyolc hónappal a botrány kirobbanása után, kedden egy szövetségi bíró 14,7 milliárd dollár kártérítést állapított meg.
Ügyfélszolgálati előadó hazavitte egy ügyfél irodában felejtett napszemüvegét pünkösd előtti pénteken, miután befejezte a munkát. Az ügyfél visszament az irodába, kereste a szemüvegét, a kamerafelvételekből kiderült, ki tette azt el. A munkáltató azonnali hatállyal elbocsátotta a dolgozót. A munkavállaló pert indított, a végső szót a Kúria mondta ki az ügyben.
Vélhetően karácsonykor tarthatnak újabb, az italkínálatot érintő minőségellenőrzési akciót az ellenőrök - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden este az M1 aktuális csatornán.
Még az idén 100 milliárd forint fölötti összeg folyhat be az államkasszába a nyáron lezárult Földet a gazdáknak program során eladott termőföldekből - mondta Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
A jegybankárok csodafegyvere, a mennyiségi lazítás (QE) besült - véli egyre több közgazdász. Érdemi növekedés és infláció továbbra sincs a fejlett gazdaságok többségében, a jegybanki pénznyomda...
A magyar agrárium az OTP Bank egyik kulcsterülete, ezért is törekszik e területen piaci részesedésének növelésére - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten.
Az amerikai elnökválasztásig mindössze két hét van hátra, és bár az egyik elnökjelölt vállalhatatlansága miatt eléggé lefutottnak tűnik a verseny, sosem lehetünk előre biztosak a végeredményben. Ráadásul az esemény egyúttal az eddigi legnagyobb népszavazás az energiapolitikáról is.
A klímaváltozás hatásainak megállításához és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében az Európai Unió és tagállamai 17,6 milliárd eurós (1 euró mintegy 310 forint) támogatást nyújtottak fejlődő országoknak 2015-ben - írta közleményében az Európai Unió Tanácsa kedden.
Az elkövetkező öt évre vonatkozóan megemelte a megújuló energia felhasználásának növekedésére vonatkozó előrejelzéseit a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), 2021-re az áramtermelésen belüli...
Az elkövetkező öt évre vonatkozóan megemelte a megújuló energia felhasználásának növekedésére vonatkozó előrejelzéseit a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), 2021-re az áramtermelésen belüli...
A megkérdezett magyar munkaadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt, 32 százalékuk szerint a meghirdetett állásokra nincs jelentkező, 31 százalékuk pedig a szakképzett pályázókat hiányolja - derül ki a ManpowerGroup munkaerő-piaci szolgáltató cég 42 országra kiterjedő legfrissebb felméréséből.
Az Audi Hungaria Győrben dolgozó munkatársait hétfőn értesítették arról, hogy decembertől az Audi Q3 2018-ban kezdődő sorozatgyártásáig 550 ember a Volkswagen Konszern pozsonyi járműgyárában fog dolgozni - írja a Kisalföld honlapja. A kiküldetésre azért van szükség, hogy a dolgozókat megtartsák.
Több ezer nő állt fel a munkája mellől Izlandon, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy még mindig jóval kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Egészen pontosan 14:38-kor álltak fel az asztal mellől és hagyták félbe dolgaikat, írja a 24.hu.
Csak a munkaerőhiány ideiglenes megoldásaként elfogadható a külföldi munkavállalók magyarországi alkalmazása, egyébként nem ez lenne a megoldás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Liga Szakszervezetek elnöke. Inkább vissza kellene vezetni a munkaerőpiacra azokat, akik kiestek onnan.
Továbbra is sokan tartoznak régóta, nagy összeggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV): szeptember végén 2671 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, valamint 2176 szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal folyamatosan, 180 napon keresztül az adóhatóságnak - derül ki a NAV honlapján kedden közzétett adatokból.
Igaznak tűnnek azok a korábbi éresülések, amely szerint a kormányzat a népszavazás okafogyottá válása után újra nekifut a vasárnapi boltzár bevezetésének. A Magyar Idők értesülései szerint minden...
A tegnapi amerikai esést ma reggel az ázsiai tőzsdék is lekövették, az ausztrál részvénypiac alulteljesítő volt, részben a nyersanyagárak gyengélkedése miatt. A hangulatnak az Apple negyedéves...
Egy Kaliforniában élő, gyógyíthatatlan betegnek a biztosítótársaság nem volt hajlandó kifizetni egy új kezelés költségeit, de a kegyes halálhoz szükséges gyógyszert igen.
Egy friss felmérés szerint tíz amerikaiból nagyjából hét úgy gondolja, hogy a demokraták jelöltje, Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
Jelentősebb esésbe kapcsolt ma reggel az olajár, az amerikai könnyűolaj, a WTI 49 dollárnál jár. A befektetők egyre kevésbé bíznak abban, hogy az OPEC meg tudja valósítani a beharangozott...
Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria - az egykori MÁV Cargo - részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők.
A magyar állam a Nemzeti Eszközkezelő (NET) program keretében eddig 102 milliárd forintot fordított a bajba jutott jelzálog-hitel adósok ingatlanainak megvásárlására, további 5 milliárd forintot...
Érezhetően gyengült kedd délután a forint az euróval szemben, mivel az MNB ismét résnyire nyitotta az ajtót a további kamatvágások előtt. Így most 309 körül járunk az euróval szemben, itt indul a...
Kína csinos kémnők százait veti be, legújabb trófeaként a pekingi holland nagykövetet sikerült behálózni. A brit hírszerzés egy jelentésben figyelmeztet a nyugdíjas kémeik elleni kínai műveletekre. A román regionális politikáért felelős uniós biztos, Corina Crețu is ezen a szeren mozgott korábban, miatta utasíthatta vissza Colin Powell tábornok az amerikai elnökjelöltséget 2009-ben.
Elsőre egzotikusnak tűnő megbízatást kapott Jelasity Radován, a magyar Erste Bank első embere: a görög bankmentő alap, a HFSF menedzsmentjében tűnt fel ügyvezetői jogokkal nem rendelkező...
Az amerikai bankfelügyelet biztosítani akarja, hogy a Wells Fargo botránya, -vagyis az, hogy körülbelül kétmillió ügyfélszámlát nyitottak illegálisan - ne ismétlődjön meg más szolgáltatóknál, ezért...
Az Európai Bizottság a napokban 576 millió eurót utalt át az aszfaltügyi megállapodás eredményeként, és még ehhez az ügyhöz kapcsolódóan ezen a héten további 21 millió eurónyi kifizetést teljesít a...
Az amerikai Paul Beatty vehette át kedd este Londonban a Man Booker-díjat. Ő az első amerikai író, aki a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésében részesült.
Olaszország szerint a magyarok, csehek és szlovákok nem vesznek részt a bevándorlási válság megoldásában, csak tartják a markukat az uniós pénzekért. Szijjártó szerint az olasz pénzügyminiszter teljes tévedésben van.
Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria - az egykori MÁV Cargo - részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők. Az osztrák szövetségi...
Munkát végez-e a gyermekét nevelő szülő, az idős embert ápoló rokon, vagy a házimunkát otthon végző személy? A technológiai fejlődés, az automatizáció magával hozza, hogy néhány éven/évtizeden belül nagyon sokan, nagyon mást fognak csinálni, mint korábban, illetve akik nem tudnak alkalmazkodni, azok kiszorulhatnak a munkaerőpiacról. Velük mi lesz? Hogyan lehet másként gondolni a munkára, a…