Több mint 110 ezer vendéget várnak az október 28-án kezdődő, immár 20. alkalommal megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfesztiválra - tájékoztatta az MTI-t a fesztivál igazgatója.
Megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak azon a bukaresti tüntetésen szombaton, amelyet az Actiunea 2012 nevű civil szervezet hirdetett meg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért.
Befektetők és szakmai zsűri előtt, úgynevezett Demo Day-en mutatkoztak be ötletükkel magyar, Angliában tanuló és élő magyar fiatalok hét különböző csapatban. Ők is azok között a fiatalok között vannak, akik a Startup Campus London képzésén vettek részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ és az Enterprise Hungary együttműködésével szervezett tréning ezzel zárult le.
A móri FRIMO Hungary Kft. 2,059 milliárd forintot fektet be energia- és költséghatékony, innovatív megoldásokat tartalmazó gyártástechnológiák fejlesztésébe - közölte a cég az MTI-vel.
Az államháztartás idei első kilenchavi adatainak tükrében az idei 1,7 százalékos módosított hiánycél biztonsággal teljesíthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Magyarország idén a GDP 20,6 százalékát költheti szociális kiadásokra, ami nemzetközi összehasonlításban átlagosnak mondható - derül ki az OECD friss elemzéséből. A szociális kiadások közül a...
Ingatlanban fizetné ki egy társaság tagjának a korábban jóváhagyott osztalékot. Kötelező-e az értékbecslés, s mit kell tenniük a cégtulajdonosoknak? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika, igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói visszamenőleg megkapják elmaradt társadalom- és egészségbiztosítási pénzbeli ellátásaikat - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya pénteken.
Kiemelkedő volt az érdeklődés a kis- és középvállalkozások (kkv) ügyvezetője című képzésre, hiszen a meghirdetett 10 ezer helyre több mint 12 ezren jelentkeztek - jelezte a Nemzetgazdasági...
John Pierpont Morgan milliárdos iparmágnás, bankár, akit egykoron csak a "Wall Street Jupitereként" emlegettek, minden bizonnyal a Wall Street egyik legmeghatározóbb alakja. Németországi tanulmányait...
John Pierpont Morgan milliárdos iparmágnás, bankár, akit egykoron csak a "Wall Street Jupitereként" emlegettek, minden bizonnyal a Wall Street egyik legmeghatározóbb alakja. Németországi tanulmányait...
John Pierpont Morgan milliárdos iparmágnás, bankár volt, minden bizonnyal a Wall Street egyik legmeghatározóbb alakja. Németországi tanulmányait követően a bankszektorban kezdett mozogni, az egyik...
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív napilap a Népszabadság kiadásának felfüggesztésével kapcsolatban közölt összeállítást szombati számában.
Érdekes eredményeket hozott egy friss felmérés a magyar egészségügy megítéléséről a magyarok körében. Hiába látjuk, hogy felújítgatják az egészségügyi intézményeket, mégis a magyar kórházi ellátás megítélése a legrosszabb a páciensek körében, és a helyzet még romlik is. Nem véletlen, hogy a valóságnál sokkal elmaradottabbnak érezzük a gyógykezelés feltételeit. Az egészségi állapotunk se olyan jó,…
Több mint háromszázmillió forintos projekt keretében bővíti és korszerűsíti a Natura 2000 területek bemutató helyeit és új sétányt is épít a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága(DDNPI).
Kiborult az olasz pénzügyminiszter: a költségvetési hiánnyal cseszegetik őket, miközben a menekülők áradata mellett még egy földrengés hatásait is kezelniük kell. Mi lenne, ha ők is úgy lezárnák a határokat, mint a magyarok?
A Colas Hungária Zrt. egy nemzetközi társulás révén 19 000 eurót (közel 6 millió forint) közvetlen brüsszeli forrást nyert a LIFE alapból - írja a nyeromagyarok.hu. A projekt azt jelzi, hogy a gyors...
A Solum Zrt. és a balatonfüredi Adexgo Kft. 555 millió forintos beruházással megkezdte egy új állategészségügyi, szaporodásbiológiai és takarmányozási rendszer kifejlesztését - tájékoztatta a komáromi társaság vezérigazgatója az MTI-t.
Gondolkodtál már azon, hogy lakásra, kocsira vagy nyaralásra költenéd megtakarításod? Kíváncsi vagy, hogy céljaid mennyire hasonlítanak vagy éppen különböznek másokétól? Mennyire vagy jártas a...
A terápia elsősorban a betegség tüneteinek csökkentésére irányul, ide értve az álmatlanságot, a szorongást, az ingerlékenységet és a hangulatzavart. Jelenleg két olyan gyógyszercsoport van továbbá...
Egyetlen ország egyetlen régiója megakadályozza egy lassan évtizede óta húzódó egyezmény megkötését - amit egyébként a civilek nem nagyon támogatnak. Az osztrák kancellár szerint ez remekül megmutatja, mekkora bajok vannak Európában.
Majdnem 1200 pontot száguldott a BUX a héten, karnyújtásnyira vagyunk a történelmi csúcsoktól. A forgalom is megugrott, minden bluechip erősödött, az OTP idén még nem került ennyibe. Szakértők szerint a befektetők nagyra értékelik, hogy két héten belül az összes jelentősebb hitelminősítőnél a befektetésre ajánlott kategóriába kerülhet Magyarország.
Életünk kétharmadában dolgozunk, ez akár négy évtizedet is jelenthet a munka világában. Az új kihívások keresése, és a néhány évenkénti munkahelyváltás természetes folyamattá vált. A sikeres előrelépéshez fontos, hogy elsajátítsuk az élethosszig tartó tanulás szemléletét és tartani tudjuk a lépést a munkaerőpiaci elvárásokkal.
A Brit Bankszövetség vezérigazgatója szerint heteken belül elkezdődhet a bankok elvándorlása a londoni City pénzügyi központjából a brit EU-tagság megszűnéséből eredő üzleti bizonytalanságok miatt. ...
Rákapcsolták az áramhálózatra Kína első sóolvadékos naperőművét - jelentette be vasárnap a kivitelező vállalat. A Tianjin Binhai Concentrating Solar Power Investment közlése szerint az erőmű...
A tőzsdén jegyzett Opimus csoporthoz tartozó Opimus Press-hez kerülhet a korábban a Népszabadságot is kiadó Mediaworks, tudta meg a 444.hu. Az ügyletet akár már jövő hét hétfőn bejelenthetik, erre...
Az unió mélypontjának nevezte az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) körül kialakult helyzetet Christian Kern osztrák kancellár a Kronen Zeitung című lap vasárnapi számában megjelent interjújában.
A Brit Bankszövetség vezérigazgatója szerint heteken belül elkezdődhet a bankok elvándorlása a londoni City pénzügyi központjából a brit EU-tagság megszűnéséből eredő üzleti bizonytalanságok miatt.
Az unió mélypontjának nevezte az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) körül kialakult helyzetet Christian Kern osztrák kancellár a Kronen Zeitung című lap...
Fontos adatokra lehet számítani a következő héten, szokás szerint most is sok olyan lesz, amely jócskán felkeltheti bárki érdeklődését. A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett munkaerőpiaci, és kiskereskedelmi adatok is megjelennek az MTI szokásos heti összefoglalója szerint.