Nyílt vita alakult ki a cseh politikusok között, hogy szükség van-e a parlamenti felsőházra, a szenátusra, miután a múlt hétvégi részleges szenátusi választáson az arra jogosultak alig 16 százaléka járult az urnákhoz, ami negatív csúcs.
Erősíteni kell a MÁV versenyképességét az árufuvarozásban - mondta a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója a Nemzeti közlekedési napok keddi megnyitóján Debrecenben.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint a következő húsz évben 7,2 milliárdan repülhetnek majd egy éven belül a világon, ez közel duplája a 2015-ös 3,8 milliárdnak.
Tanulással és kitartással lehet kijutni a szegénységből - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
A modern cirkuszok helyzetéről, problémáiról szóló uniós értékelés elkészítését szorgalmazta a cirkuszművészet jelenéről és jövőjéről tartott nemzetközi szakmai konferenciát megnyitó beszédében Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő kedden Brüsszelben.
A hazai nyugdíjrendszer komoly kihívások előtt áll. Az évtized végéig az elmúlt évekhez képest 30 százalékkal többen érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt. A Ratkó korszak gyermekei még számíthatnak a boldog nyugdíjas évekre, de nem feltétlenül mondhatják el ugyanezt az Y generációsok, vagyis a mai 20-40 év közötti korosztály. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint az öngondoskodás fontosabb, mint valaha.
A WikiLeaks oknyomozó portálon kedden nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Hillary Clinton demokrata elnökjelölt alelnökjelöltjei között volt Bill Gates, a Microsoft alapítója is.
A kulcsposztokra új embereket állítva készül folytatni kormányzását a szeptemberi választásokon hatalmát megőrző horvát kormánykoalíció - derült ki kedden Zágrábban, miután Andrej Plenkovic, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) miniszterelnök-jelöltje közzétette leendő kabinetjének összetételét.
Ha a Jeremie-alapok kifutnak, akkor a startupok és a korai fázisban finanszírozást kereső cégek nehéz helyzetbe kerülnek, mert ezeknél szinte nincs alternatívája a finanszírozásnak. A magántőke...
Bő 20 éve retteg a világ a táliboktól, és ugyan 2001-ben legyőzte őket az amerikai hadsereg és a mérsékelt afgán erők, azóta is harcolnak, nagy felfordulást okozva. Most lehet, hogy megtetszett nekik a kolumbiai példa, ahol a korábbi lázadó gerillasereg békét kötött a kormányerőkkel, és békés parlamenti párttá alakulnának.
Drámai cserearányromlástól szenvednek a globális feltörekvő térség fő nettó nyersanyagexportőr gazdaságai a nyersanyagpiaci árak esése miatt, és ez máris markáns hatást gyakorol államadós-besorolásaikra - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett tanulmányában.
Az uniós támogatásoknál 2016 a pályázatok éve lesz, míg 2017 a kifizetéseké és a megvalósítás megkezdéséé - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága keddi ülésén.
Nyugdíjas vállalkozók számára milyen előnyei, illetve hátrányai vannak a kisadózásnak a kiegészítő tevékenység folytatásával szemben? Az összehasonlításkor a vállalkozási formát, a közteherfizetést, a keresőtevékenység korlátját és a nyugdíjemelést vettük alapul.
Visszafogott kereskedés látható ma reggel a fontosabb európai tőzsdéken. A pozitív hírek hatására felfelé kapaszkodik az olaj ára. Kinyitott Európa 2016.10.19 09:04A tegnapi szárnyalás után, ma már...
A gyengébb augusztusi adatok után szeptemberben szerény, de már pozitív vagyonnövekedést könyvelhettek el a hazai befektetési alapok. A legtöbb pénz múlt hónapban az ingatlan- és kötvényalapokba...
Hatalmas összegű beruházásra van szüksége a globális olajiparnak az elkövetkező két évtizedben ahhoz, hogy ki tudja elégíteni a jövőbeli keresletet - figyelmeztetett a Kőolaj-exportáló Országok...
A Corvinus Egyetemen bemutatták azt a HR menedzserek, HR vezetők, felsővezetők számára kidolgozott, hiánypótló tananyagot, melyet arra fejlesztettek ki, hogy a megváltozott munkaképességű emberek alkalmazása ténylegesen megvalósulhasson, és ne akadjon el a szándék szintjén a gyakorlati ismeretek hiánya miatt. A módszertant a ProAbility projekt keretében a Gazdaságtudományi kar és a Salva Vita…
Az országban elsőként az Óbudai Egyetemen bevezetik a Matlab nevű mérnöki és matematikai szoftvert, amelyet ősztől az intézmény oktatói és hallgatói is használhatnak.
6 szektor 47 bemutatkozó munkáltatója, változatos programokkal és több mint 2000 gyakornoki pozícióval száll versenybe a pályakezdőkért. A Colibri Internship Awards 2016 verseny indulóira péntekig szavazhat bárki, hogy október 27-én kiderüljön: melyek a legvonzóbb munkahelyek a jövő munkavállalói számára.
Komoly megterhelésnek lesz kitéve a nyugdíjrendszer a következő években. 30 százalékkal többen mehetnek nyugdíjba, mint az utóbbi években - hívja fel a figyelmet közleményében a közleményében az OTP Nyugdíjpénztár.
Öt és fél milliárd forintos beruházással fejleszti gyártási kapacitását és a kutatás-fejlesztés informatikai hátterét debreceni gyárában a texasi központú National Instruments (NI) - jelentette be Alex Davern, a cégcsoport ügyvezető alelnöke Debrecenben.
Bámulatosan vezérli a világ legnépesebb országát a kínai vezetés: a harmadik negyedévben éppen annyi volt a GDP-növekedés, amennyire a politikusok számítottak. Persze a gazdaságpolitika magas...
Fellendülés jöhet a nyersanyagpiacokon, legalábbis erre számít a világ egyik legnagyobb bányavállalata, az ausztrál BHP Billiton. A cég vezérigazgatója, Andrew Mackenzie elmondta, a fundamentumok...
Sokan áttörést vártak őszre a tőzsdei kibocsátásoknál, ez azonban mindeddig nem jött el, amit részben a gazdasági és politikai bizonytalanságok, részben pedig az utóbbi hetek félreárazott tranzakciói...
A WikiLeaks oknyomozó portálon kedden nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Hillary Clinton demokrata elnökjelölt alelnökjelöltjei között volt Bill Gates, a Microsoft alapítója is. A ma már...
A hazai szabályozás a foglalkoztatással összefüggésben is védi a fogyatékos, illetve a beteg munkavállalókat. A védelem alapja elsősorban egyrészt az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003. évi CXXV.tv. (Ebktv.), másrészt pedig a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.). Míg az Ebktv. elsősorban a munkahelyi hátrányos megkülönböztetést tiltja, addig az Mt.…
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggelre, az euróhóz és a svájci frankhoz képest enyhén erősödött, míg a dollárral és a jennel szemben kissé gyengült.
Alapjaiban rendezi át a Dél-kínai-tengeri stratégiai szembenállást, hogy a Fülöp-szigetek kihátrál a Kína-ellenes szövetségből. Nem kis pofon ez Washingtonnak, amelynek 1951 óta van kétoldalú védelmi szerződése Manilával. Dutarte elnöknek több milliárd dolláros infrastruktúrális beruházás a jutalma Pekingből.
A Richter bejelentette, hogy megállapodott a DM Bio gyógyszercéggel arról, hogy egy biohasonló készítményének gyártási technológiáját és forgalmazói jogait átveszi. A Richter és a DM Bio...
Larry Fink, a BlackRock elnök-vezérigazgatója szerint rosszul döntenek a befektetők akkor, amikor passzívan kezelt alapokba, például tőzsdén kereskedett alapokba (ETF) fektetve igyekeznek olyan...
Az Alkotmánybíróság tegnap meghozott és nyilvánosan kihirdetett határozatában döntött arról a bírói kezdeményezésről, amely a földforgalmi törvénnyel összefüggő törvénynek azt a rendelkezését kifogásolta, amely meghatározza, hogy az önkormányzati képviselőtestület földforgalmi tárgyú döntését kivel kell közölni.
A Richter bejelentette, hogy megállapodott a DM Bio gyógyszercéggel arról, hogy egy biohasonló készítményének gyártási technológiáját és forgalmazói jogait átveszi. Újabb biohasonló termékkel...
San Francisco szövetségi bírósága erősen hajlik arra, hogy jóváhagyja a Volkswagennel kötött előzetes megállapodásokat a dízelbotrány rendezésének ügyében, a döntést október 25-re ígérték. A korábbi...
Egy kedden nyilvánosságra került videó azt látszik erősíteni, hogy a Clinton-kampánnyal kapcsolatban álló szervezetek egyike tudatosan szít erőszakot Donald Trump republikánus elnökjelölt kampányrendezvényein.
Felülvizsgálná 2021-ben a biztosítók tőkekövetelményeit és kockázatkezelését meghatározó Szolvencia II szabályrendszert az európai felügyelet, hogy a bankokhoz hasonlóan makroprudenciális...