Az év végi kampány első 24 órájának adatai szerint tavalyhoz hasonlóan ismét koncentrált a verseny az új kgfb-szerződésekért – jelentette be a vezető online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu. A szereplők azonban teljesen kicserélődtek: míg tavaly ilyenkor az Allianznál, a Postánál és a Groupamánál köztötték a szerződések kétharmadát, most a K&H, a KÖBE és az MKB hasított ki együttesen…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 156,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelmen kívül hagyta a saját kutatásainak egy jó részét és túl korán kezdte a fejlett gazdaságok költségvetésének megszorítását forszírozni - állítja friss...
Más tényezők mellett újabb euróövezeti recesszió is kellene ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ismét kamatcsökkentésekbe fogjon - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A Naftohaz ukrán állami energiaipari konszern kedden közölte, hogy kifizette az orosz Gazprommal szemben fennálló gázszállítási tartozásának első részletét. A Reuters hírügynökség jelentése...
A visszatérés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, kiemelve, hogy a GDP 2015-ben eléri a 2008. évi szintet.
Megemelte Magyarország várható idei növekedési előrejelzését az Európai Bizottság (EB) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Magyarország 2014. október 31-ig 1364 milliárd forint európai uniós forrást fizetett ki, ami az időarányos terv 93 százalékos teljesülését jelenti - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A kormány feloldotta az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetében nyáron elrendelt 20 milliárd forint zárolását - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Kedden kihirdették a Magyar Bankszövetség "Minek nevezzelek?" névkereső pályázatának díjazottait, amelyen a contactless, illetve paypass kártyáknak kerestek új nevet. A bankkártya elnevezése kategóriában az "érintőkártya" elnevezés (Rozsnyai Sándor), a fizetési mód kategóriában pedig az "érintés" (Horváth Edina) lett a győztes.
Szerda délutántól indul a 2014-2020-as uniós pályázati források elérését lehetővé tevő informatikai rendszer, a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR) azaz a pályázati elektronikus ügyintézés felülete - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Egy 210 kilométer hosszú, nagysebességű vonatközlekedést szolgáló vasúti pálya megépítésére kapott megbízást a China Railway Construction Corp Ltd (CRCC) kínai vállalat által irányított konzorcium Mexikóban. A 3,74 milliárd dolláros üzletről az állami média számolt be vezető helyen, kedden.
Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az EU statisztikai hivatala, az Eurostat keddi közleménye szerint.
Az nem egy minden áron elérendő kifizetési célszám, ami a februári kormányrendeletben benne van (2002 milliárd forint), így ha "csak" 1700 milliárd forint körül teljesül az összes idei uniós...
A bankok arra számítanak, hogy a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerül sor; az ügyfelekkel való elszámolás ezermilliárd forintra becsült költségét több száz millióval megnövelik a folyamat lebonyolításához szükséges munkaerő- és informatikai fejlesztési költségek - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára kedden az MTI-nek.
Változik a járulékalap, fontos kötelezettség vár a külföldön dolgozókra: számos ponton módosítja a 2015-re szóló adócsomag a társadalombiztosítás szabályait. Ezeket vesszük sorra.
Újra a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium áll az idei gimnáziumi rangsor élén, amelyet a szintén fővárosi Eötvös József Gimnázium követ - a HVG-lista első 10 helyezettjét az Eduline.hu tette közzé kedden.
A nemzeti vagyonról szóló, kétharmados többséggel elfogadott törvény végett vetett a 2010-ig tartó, két évtizedes időszak rablóprivatizációjának, így annak is, hogy vagyonkezelésbe lehetett adni jelképes összegért 90 évre értékes állami ingatlanokat magánbefektetőnek - mondta Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár kedden a szolnoki Hozam Klubban, a térség üzletembereinek és…
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült...
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje. Az internetadó-javaslat visszavonása szerdán várható.
Január elsejétől mintegy háromszázezer orvos, asszisztens és szociális munkás bérét emeli a román kormány - jelentette be Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter.
Új főigazgatót választott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN élére a nemzetközi intézet tanácsa kedden, Fabiola Gianotti 2016. január 1-jén váltja a tisztségben Rolf Heuert, megbízatása öt évre szól.
A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőit képviselő szakszervezet (GDL) minden eddiginél hosszabb, 109 órás sztrájkot jelentette be kedden, a Németország egészére kiterjedő munkabeszüntetés szerdán kezdődik és jövő hétfőig tart.
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba.
Nagyon jól jár a brit gazdaság az európai uniós társállamokból, köztük a közép- és kelet-európai EU-tagországokból érkezett munkavállalókkal, akik milliárdokkal többet fizettek be a brit költségvetésbe, mint amennyit a szociális ellátó szolgálatoktól igénybe vettek - áll abban az elemzésben, amelyet két egyetemi professzor állított össze a bevándorlás költségvetési hatásairól.
A visszatérés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, kiemelve, hogy a GDP 2015-ben eléri a 2008. évi szintet.
Vida Ildikó egy interjúban vallotta be, hogy őt és néhány másik NAV vezetőt is kitiltottak Amerikából, elmondta azt is, miért tűnt el a nyilvánosság elől.
Elhódította az amerikai Republikánus Párt a többséget a szövetségi felsőházban, miután - saját korábbi pozícióinak megőrzése mellett - hétnél több, eddig demokrata kézen lévő szenátusi mandátumot megszerzett a keddi "félidős" választásokon.
Kiemelt nemzeti érdek a Hajógyári-sziget közcélú hasznosításának fenntartása és fejlesztése, a terület átfogó hasznosításának érdekében ezért a terület 2015 és 2018 közötti, közösségi és kulturális...
Nagyon jól jár a brit gazdaság az európai uniós társállamokból, köztük a közép- és kelet-európai EU-tagországokból érkezett munkavállalókkal, akik milliárdokkal többet fizettek be a brit költségvetésbe, mint amennyit a szociális ellátó szolgálatoktól igénybe vettek - áll abban a szerdán Londonban ismertetett átfogó elemzésben, amelyet két egyetemi professzor állított össze a bevándorlás…
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült...
Vegyes számokat tett közzé a Zwack a tegnap publikált negyedéves gyorsjelentésében az előző év azonos időszakához képest. Bár a bevételek valamelyest csökkentek, az üzemi eredmény és az EBITDA is...
A tegnapi kereskedésben sem tudtak érdemben elmozdulni korábbi záróértékükről az amerikai indexek, és az ázsiai benchmarkok többsége is alig mozdult. Az európai tőzsdéken ugyanakkor mérsékelten...
Az utóbbi években véghezvitt szigorítások a nyugdíjrendszerben beértek, a friss adatok alapján sikerült a férfiak esetében a korcentrumot a kötelező korhatár fölé emelni, bár a nők kedvezményes...
Az amerikai könnyűolaj jegyzése tegnap 3 éves mélypontra esett, miután a világ legnagyobb olajexportőr állama, Szaúd-Arábia bejelentette, hogy olcsóbban szállít olajat az Egyesült Államokba, feltehetően azért, hogy megtartsa, vagy akár növelje ott a piaci részesedését.
Erősödhetnek kedden nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. Ázsiában szerda reggelre csökkentek a részvényárfolyamok, de az elemzők szerint ez a hatás nem terjed át Európára, ott emelkedhetnek a fontosabb indexek a nap elején.
A héten eddig kifejezetten inaktív volt a forint, sem az Európai Bizottság jelentésére, sem a forintosítással kapcsolatos fejleményekre nem láttunk érdemi reakciót eddig. Az euróval szemben továbbra...
Az utóbbi években véghezvitt szigorítások a nyugdíjrendszerben beértek, a friss adatok alapján sikerült a férfiak esetében a korcentrumot a kötelező korhatár fölé emelni, bár a nők kedvezményes...
Összesen akár 5 milliárd forinttal is többet fizethetnek az autósok a kötelező biztosításért, ha a tavalyihoz hasonlóan másfél millióan maradnak a régi biztosítójuknál. Saját ügyfeleik jövő díját...
Jövőre véget vetne Írország az adóparadicsomnak az Európai Bizottság nyomására, ami fájdalmas lehet az olyan nagyvállalatok számára, mint az Apple, a Facebook, vagy a legnagyobb gyógyszeripari cégek....
A képviselőház mellé a szenátust is megszerezték a republikánusok a félidős választásokon, ahol a kormányzójelöltjeik is több demokrata államot elhódítottak. Barack Obama elnök népszerűsége egyébként...