A kiemelt maratonfutó viadalokat összefogó szervezet elhalasztotta a vasárnapra tervezett szezonzáró díjátadó ünnepségét, miután kiderült: az összetett győztes kenyai versenyzőnő doppingolt.
A Kecskemét az első félidő végén megfordította a mérkőzés állását, és végül győzött a Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga tizenharmadik fordulójának pénteki mérkőzésén.
Fontos vasárnapi mérkőzés előtt áll a női kézilabda Bajnokok Ligájában a címvédő Győri Audi ETO KC, valamint az Európa-bajnoki selejtezőben érdekelt férfi válogatott.
Mindkét felet szektorbezárással és pénzbírsággal sújtotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága az október 11-i botrányos román-magyar Eb-selejtezőn történtek miatt.
A héten lett nyilvánosságra hozva az a 23-as lista, amelyből kikerül a FIFA Aranylabda győztese - meglepetésre nincs ott a jelöltek között az FC Barcelona sztárja, Luis Suárez.
A világelső szerb Novak Djokovic rendkívül magabiztos játékkal, két játszmában nyert az elmúlt hetekben kiváló formában lévő Andy Murray ellen, ezzel bejutott az elődöntőbe pénteken a Párizsban zajló 2,89 millió euró (893 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
Érdekes cikkel jelentkezett a London Evening Standard című brit lap, amely úgy tudja, hogy a spanyol bajnokság után az angolban is láthatunk majd José Mourinho-Pep Guardiola összecsapásokat.
Marco Reust, a Borussia Dortmund német válogatott sztárját több topklub kinézte magának, de elmondta, hogy jelen pillanatban nem az foglalkoztatja, mi lesz a jövőjével.
A Borussia Dortmund német válogatott támadójátékosát, Marco Reust több sztárklub is vinné, és Omar Momani, a Goal.com karikaturistája most ennek kapcsán készített rajzot.
Az AS Roma holland válogatott középpályása, Kevin Strootman közölte klubjával, hogy szeretne Angliába, azon belül is a Manchester Unitedhez igazolni - olvasható a Goal.com-on.
A szombati első napon nyolcból hét döntőben érdekelt Hosszú Katinka három számban diadalmaskodott az úszók idei rövidpályás világkupájának hetedik - utolsó - állomásán, Szingapúrban.
Negyedikként a japán Nisikori Kej jutott be az elődöntőbe a Párizsban zajló 2,89 millió euró (893 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán, csatlakozva a világelső szerb Djokovichoz, továbbá a cseh Berdychhez és a kanadai Raonichoz.
A Manchester City menedzsere, Manuel Pellegrini úgy véli, hogy városi riválisuk, a Manchester United a nagy nyári költekezés ellenére sem lett jobb egyelőre.
A szombati első napon nyolcból hét döntőben érdekelt Hosszú Katinka három számban diadalmaskodott az úszók idei rövidpályás világkupájának hetedik - utolsó - állomásán, Szingapúrban.
Mario Balotelli még 2011-ben szórakozott az egyik haverjával tűzijátékkal, aminek a vége az lett, hogy kigyulladt a fürdőszobája. A Daily Mail három évvel az eset után előállt pár megdöbbentő fotóval - így nézett ki a fürdőszoba.
A jó ideig nyerni képtelen Newcastle United 1-0-ra felülmúlta hazai pályán a Liverpoolt, így sorozatban negyedik mérkőzését nyerte meg, míg a bajnokságban ez egymásutánban a harmadik sikere.