Huszonöt százalékkal nőtt az utóbbi két évben a magyar bor értékesítéséből származó bevétel az első számú exportpiacon, Németországban - emelték ki szakértők kedden a Magyar Szüret nevű berlini rendezvénysorozaton, amelyen huszonkét pincészet összesen száz borát, valamint mangalicából, libából, kacsából és erdei vadakból készült termékeket mutatnak be.
Újabb babakötvény-igénylő pontok nyílnak még az év végéig járási hivatalokban, önkormányzatoknál - jelentette be Miszlai József, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Az Accell Hunland Kerékpárgyártó Kft. több mint 600 millió forintos beruházás keretében új csarnokot épített, fejlesztette technológiáját és 100 új munkahelyet teremtett tószegi telephelyén - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel kedden.
A magyar-üzbég árucsere-forgalomban és gazdasági együttműködésben nagy növekedési lehetőségek vannak, mindkét fél érdekelt a kapcsolatok további bővítésében - hangsúlyozták a két ország képviselői kedden, a Magyar-Üzbég Üzleti Fórumon.
Az elmúlt két évben folyamatosan csökkenő hazai kamatkörnyezet hatására a megtakarításokkal rendelkezők széles köre váltott betétekről befektetési alapokra - olvasható a CIB Alapkezelő sajtóközleményében.
Befejezésükhöz közelednek az őszi szántóföldi munkák Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol az enyhe idő miatt kártevőktől és gombabetegségektől féltik a sarjadó vetéseket a szakemberek.
A karácsony közeledtét nemcsak az áruházakban, a bankoknál is akció-dömping jelzi. Az idén a hitelkártyák terén minden képzeletet felülmúl az ajánlatok sokasága - komoly tízezrek spórolhatóak meg ajándék vásárlás közben.
A korábban késedelembe esett devizahitelesek, ha az elszámolás után képesek törleszteni tartozásukat, akkor ugyanazon szabályok alapján dönthetnek a devizahitel megtartásáról, mint a rendesen fizető ügyfelek - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI kérdésére.
A Hilti, a Microsoft, és a Provident végeztek első helyen az Aon Hewitt idei legjobb munkahely felmérésében, amelynek során több mint 34 ezer munkavállaló mondta el véleményét munkahelyéről.
Sok vállalkozás vásárol kedvező áron ingatlant vagy telket, amelyet beruházást, fejlesztést követően magasabb áron értékesít magánszemélyek vagy társaságok számára. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen adózási szempontokat kell figyelembe venni az ingatlanépítés, -vásárlás, -fejlesztés, majd az -értékesítés, esetleg -bérbeadás során, illetve milyen egyéb megfontolandó, mérlegelendő kérdések vannak.
Körzetenként havi plusz 130 ezer forintot ad a kormány a háziorvosoknak, az érintettek szerint ez jó irány, de az összeg nem elég ahhoz, hogy több fiatal jelentkezzen körzeti doktornak - olvasható a Népszabadság szerdai számában.
Szeretne közelebbről megismerkedni a Mol osztalékfizetési javaslatával a horvát miniszterelnök, Zoran Milanovic, hangsúlyozva, hogy bízik a vitás kérdések tárgyalásos rendezésében.
Sávosan emelkedő dohányipari egészségügyi hozzájárulásról és a dohány-nagykereskedelem átalakításáról, valamint a veszteséges nagyobb üzletek szankcionálásáról tárgyal az Országgyűlés mai ülésén.
Elemzők arra számítanak, hogy kissé erősödhetnek nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek. Holnap Amerikában hálaadás, ezért ma rengeteg adatot előrehoznak.
A világ vezető jegybankjai továbbra is nulla-közeli kamatlábakat és/vagy eszközvásárlási programokat alkalmaznak hat évvel a globális pénzügyi válság kitörése után, miközben a kibocsátás, a befektetések, az infláció és a bérek nyomott szinten maradtak.
Szépen teljesített tegnap a hazai részvénypiac: a BUX 244,19 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 17 606,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Érdemes most beszállni valamibe?
Már csak néhány napjuk maradt az autósoknak arra, hogy eldöntsék, lecserélik-e év végi évfordulós kötelező biztosításukat, vagy sem. A Netrisk.hu statisztikái szerint a díjértesítőkből megismert magasabb díjak miatt a váltás mellett döntők meglepően magas összegű megtakarítást tudtak elérni: 38 százalékuk tudott legalább 7500 forinttal kedvezőbb díjú szerződést kötni úgy is, hogy jóval több mint…
Októberben a belföldi és az exportárváltozás következtében az ipari termelői árak – megtörve a harmadik negyedév növekvő trendjét – 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest. Előző évhez képest viszont 0,7 százalékkal növekedtek. Az árakat leginkább a feldolgozóipari ágazatok árainak csökkenése – ezen belül a legjelentősebb súlyú járműgyártásé – alakította. Ezzel szemben az…
Gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése szeptemberben: a bolti értékesítés volumene 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az augusztusi 2,5 százalékos emelkedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző négy havi emelkedés után szeptemberben csökkentek az ipari termelői árak, 0,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint augusztusban, de 0,7 százalékkal meghaladták a tavaly októberi árszintet - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkezdte az Európai Parlament (EP) szerda délelőtti strasbourgi ülésén annak a 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervnek az ismertetését, amelyet a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés előmozdítása érdekében dolgozott ki az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításai után végeztek el.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el. A NAV szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vizsgálat megállapította, az adóhivatal volt munkatársa alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt…
Korábban a tehetséggondozás volt a pénzügyi oktatás célja, ma már ez nem elég – mondta el Pölöskei Gáborné, az EMMI helyettes államtitkára a Privátbankár pénzügyi edukációs konferenciáján. Ma már alkalmazkodni, tovább tanulni, fejlődni képes diákokat kell útjukra engedni.
Sikerrel teljesítette első levegőtisztaság-védelmi projektjét az Alstom Hungária Zrt. erőműszerviz üzletága, amely a Dalkia Energia cégcsoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. megbízásából 2 új elektrofiltert szállított le és helyezett üzembe a pécsi erőmű egyik biomassza tüzelésű blokkjában.
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014 októberében a belföldi és az exportárváltozás következtében az ipari termelői árak – megtörve a harmadik negyedév növekvő trendjét – 0,9%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest.
A Fortress Investment Group és a Prelios társaságok néhány héten belül bejelenthetik, hogy sikerült-e megállapodásra jutniuk az Unicredit bank rossz hiteleinek megvásárlásáról.
Döntött a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés, a szerdai ülésen elfogadott határozat szerint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-be integrálják.
A 21 milliárd eurós Európai Stratégiai Befektetési Alap segítségével tizenötször annyi pénzt, vagyis összesen 315 milliárd eurót akar mozgósítani Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az unióban a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés érdekében.
Akár 130 ezer forint adójóváírást kaphat, aki év végéig nyugdíjbiztosítást köt: a maximális kedvezményhez szükséges befizetés egy összegben vagy a havi díjon felül is teljesíthető. Az ING Biztosító szakemberei nagy év végi hajrára számítanak.
A Közgép Zrt. szóvivője megerősítette az MTI-nek, hogy a cég tulajdonosa, Simicska Lajos komolyan gondolkodik azon, hogy elindul a jövő februári veszprémi időközi választáson.
Az ellenőrzött 19, kuponokat értékesítő internetes oldal közül 18 honlap nem tett eleget jogszabályi kötelezettségeinek - tájékoztatott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán.
A havi rendszerességgel túlórázó dolgozók egynegyedének több mint 24 óra többlet munkaórája gyűlik össze havonta – derült ki a Profession.hu által végzett felmérésből. A túlórázók fele többségében előre tudja, mikor kell tovább bent maradnia a munkahelyén. A kutatás arra is fényt derített, hogy a megkérdezettek többségének a munkáltató nem fizeti ki a túlórát.
Svájcban a hétvégén arról szavazhatnak, hogy szeretnék-e a jegybank tartalékainak egy részét aranyban tartani. Ezzel együtt más kérdésekről is szavazhatnak, amik a svájci gazdaságra, és a frank árfolyamára is hatással lehetnek. Az EKB további lazításokat vezethet be.