2014. november 4. kedd

nov. 4
16:09
Új világ jön a lakossági hiteleknél - Íme a részletek (2.) (Portfolio)
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bank csak háromévente változtathasson a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden...
nov. 4
16:18
Megugrott a külkereskedelmi deficit szeptembebren (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben nőtt szeptemberben az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) kedden közzétett adatai szerint.
nov. 4
16:20
Számban és értékben is nőttek a közbeszerzések az idén (ProfitLine)
Az idei első három negyedévben 11 138 eredményes közbeszerzés zajlott le, ez 28,6 százalékkal több a tavaly azonos időszakinál, a tenderek összértéke 6,2 százalékkal 1617 milliárd forintra nőtt - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság alelnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
nov. 4
16:27
IMF-hitelt kaphat Szerbia (Privátbankár)
Hiteltárgyalásokat kezdett Szerbia a Nemzetközi Valutaalappal, a következő két hétben a veszteséges állami vállalatokról, valamint a közszférában dolgozók számának csökkentéséről lesz szó.
nov. 4
16:27
Orbán: az internetadót levettük a napirendről (2.) (Portfolio)
Orbán Viktor több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén és ezt követően nyilatkozott több kérdésben is. Megerősítette azt is, hogy a távközlési adó korábban tervezett...
nov. 4
16:27
Kezdődik a devizahitelek forintosítása! Ezt tudjuk most (Pénzcentrum)
9 milliárd eurót ad a jegybank a devizahitelek kiváltására....
nov. 4
16:29
Rogán: holnap kerül ki az adócsomagból az internetadó (Privátbankár)
Szerdán nyújtják be az internetadó visszavonásáról szóló javaslatot.
nov. 4
16:29
2016-tól nem maradhat devizahitel Magyarországon (Pénzcentrum)
Ingyenes szerződés-felmondási jogot biztosítanának a hitelfelvevőknek, szintén háromévente....
nov. 4
16:31
Munkához kötné a Fidesz a családi pótlékot (Privátbankár)
A Fidesz képviselőcsoportja munkavállaláshoz kötné a családi pótlékot.
nov. 4
16:45
Bekeményít a Fidesz: csak így adhatnának a bankok hitelt (Privátbankár)
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a kormánypárti képviselőcsoport ülése után.
nov. 4
16:45
Munkához kötnék a családi pótlékot? (Portfolio)
A devizahitelek ügyének rendezése mellett Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető lehetséges adópolitikai módosításokról is beszélt keddi sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint a kormánypárt azt javasolja,...
nov. 4
16:45
Nem jár majd mindenkienk családi pótlék? (Pénzcentrum)
Egy friss javaslat szerint munkavállaláshoz kötnék a családi pótlékot....
nov. 4
16:47
Betétkorlátozás és felügyeleti biztosok a Széchenyi Banknál (Portfolio)
Az MNB mától felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez, és korlátozásokat léptetett életbe a hitelintézetnél. Az ideiglenes intézkedések a hitelintézet jegybanki...
nov. 4
16:51
Az MNB 9 milliárd eurót biztosít a bankoknak a forintosításhoz (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9 milliárd eurót biztosít a bankrendszer számára a lakossági devizahitelek forintosításához - döntött az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén.
nov. 4
16:54
Családi pótlék: csak az kap, aki dolgozik? (Adózóna)
A kormány képviselője a gazdasági bizottság szerdai ülésén nyújtja be a távközlési adó (internetadó) tervezett kiterjesztésének visszavonásáról szóló javaslatot - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.
nov. 4
17:00
Négyéves mélyponton a kőolaj ára (Infostart)
Négyéves mélypontra csökkent kedden a Brent olaj hordónkénti ára a nemzetközi határidős piacon. A Brent olaj hordónkénti ára 2,7 dolláros csökkenés után 82,08 dollárra esett, utoljára 2010 októberében volt ilyen alacsony.
nov. 4
17:03
Küszöbön a devizahitelek forintosítása - az elszámolásban is léptek (Privátbankár)
Kiderült, hogy kell elszámolnia a bankoknak a problémamentes devizahitelesekkel – a bíróság, az Alkotmánybíróság és a Parlament is a devizahitelekkel foglalkozik ma - megjött a legfrissebb brüsszeli prognózis a magyar gazdaságról és kiderült, hányan fizettek azért, hogy itt telepedhessenek le
nov. 4
17:03
Új világ jön a lakossági hiteleknél - Íme a részletek (3.) (Portfolio)
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden...
nov. 4
17:05
Ez nem romantika! Három év múlva érintés-alapú lesz a bankkártya-világ (Privátbankár)
Három éven belül érintőkártyával kezdeményezzünk minden fizetést - hangzott el azon a tájékoztatón, ahol a Bankszövetség által a kártyatípus magyar nevére kiírt pályázat eredményét ismertették.
nov. 4
17:21
Munkához kötnék a családi pótlékot? (2.) (Portfolio)
A devizahitelek ügyének rendezése mellett Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető lehetséges adópolitikai módosításokról is beszélt keddi sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint a kormánypárt azt javasolja,...
nov. 4
17:21
Nem jár majd mindenkinek családi pótlék? (Pénzcentrum)
Egy friss javaslat szerint munkavállaláshoz kötnék a családi pótlékot....
nov. 4
17:23
Szerdán vonják vissza az internetadót (Pénzcentrum)
Úgy szavaznak az adócsomagról, hogy az már nem tartalmazza a távközlési adó kiterjesztését....
nov. 4
17:24
Sorra csődölnek be aszállítmányozó vállalkozások (ProfitLine)
Az idén már csak 20 826 szállítmányozó vállalkozást regisztráltak Magyarországon a 2012-ben működő 21 126 helyett; két év alatt 25 százalékkal, 6,74 százalékra nőtt a bedőlési arány a szektorban - derül ki az Atradius Hitelbiztosító kedden közölt legfrissebb elemzéséből.
nov. 4
17:26
Tovább csökkentek az amerikai feldolgozóipari megrendelések (ProfitLine)
Szeptemberben már a második egymást követő hónapban csökkentek a feldolgozóipari megrendelések az Egyesült Államokban - közölte kedden az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau.
nov. 4
17:36
Baj van egy banknál - felügyeleti biztosokat rendelt ki az MNB (Privátbankár)
Az MNB mától felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez és korlátozásokat léptetett életbe a hitelintézetnél. Az MNB óvatosan jelezte: a korábban a Raiffeisen Bank megvásárlását tervező hitelintézet piaci súlya nem akkora, hogy alanya lehetne a bankszanálásnak.
nov. 4
17:39
Új EU-s pályázatok: holnaptól elérhetők a kitöltőprogramok (2.) (Portfolio)
A teljeskörű elektronikus pályázati ügyintézés fontos állomása az az új FAIR névre keresztelt rendszer, amely már segít abban, hogy a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban meghirdetett 9 új pályázatot a...
nov. 4
17:41
Brüsszel rontotta el a befektetők kedvét (Portfolio)
A kissé gyenge kezdést hamar ledolgozták a részvénypiacok, ám az Európai Bizottság lefele módosított növekedési számainak nem örültek a befektetők. Így a nyugat-európai piacokon ismét az eladók...
nov. 4
17:54
Rogán megmentené a cafeteriát, legalábbis egy részét (Privátbankár)
Sávos módosítást kezdeményez a Fidesz a cafeteria adóterhével kapcsolatban, amely az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne.
nov. 4
17:57
Hatmilliárd forintot nyert fejlesztésekre az észak-magyarországi régió (ProfitLine)
Hatmilliárd forintnál is több uniós támogatást nyert telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre az észak-magyarországi régió 86 nyertes pályázója - hangzott el kedden Miskolcon sajtótájékoztatón.
nov. 4
18:12
Elintézték a Molt és az OTP-t (Privátbankár)
Több, mitn egy százalékot esett a BUX index, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom zárt pluszban.
nov. 4
18:15
Komoly gondok az egyik magyar banknál: mi lesz a betétesek pénzével? (Pénzcentrum)
Az MNB felügyeleti biztosai ma átvették a Széchenyi Bank irányítását....
nov. 4
18:30
Rahimkulovtól tőkeinjekciót kap a BTel, a felügyelettől büntetést (Privátbankár)
Timur Rahimkulov egymilliárd forintért cserébe próbálhatja meg felfuttatni a BTelt. A cég papírjainak kereskedését felfüggesztették, a társaságnak bírságot is kell fizetnie, mert gondjai vannak a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítésével.
nov. 4
18:30
A kormány sürgeti a devizahitel-forintosítást, az internetadó lekerült a napirendről (ProfitLine)
A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak, miután több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó. Megerősítette azt is, hogy a távközlési adó korábban…
nov. 4
18:32
Letelepedési kötvény - idén 500 millió euró folyt be Kínából (ProfitLine)
A Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) a program tavalyi elindulása óta összesen 2200 letelepedési értékpapírt értékesített Kínában, ebből 2014-ben 1800-at, ezzel eddig közel 500 millió euró közvetlen tőkebefektetést értek el Magyarországnak - mondta Lian Wang, a magyar letelepedési kötvényeket Kínában és Vietnamban forgalmazó cég vezérigazgatója kedden sajtóbeszélgetésen Budapesten.
nov. 4
18:48
Hatalmas olajfolton csúsznak a piacok (Privátbankár)
Rossz a hangulat a piacokon, mivel zuhan az olaj ára, közben rontotta az EU a növekedési előrejelzését. A dollár hirtelen esni kezdett délután.
nov. 4
18:51
A Dow Jones már maga mögött hagyta a múlt havi esést (Portfolio)
Nem tett igazán jót a tőkepiaci hangulatnak, hogy az Európai Bizottság pesszimista képet festett az európai piacról, ráadásul az amerikai ipari megrendelések is estek - noha ez utóbbira számíthatott...
nov. 4
19:00
Sávos terhek a cafeteriára, megszorítás a családi pótlékra? (Adózóna)
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje - közölte Rogán Antal kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után, amelyen áttekintették a jövő évi költségvetési és adótörvény-javaslatot.
nov. 4
19:03
Norvég alapok - november végére zárulhat le a norvég vizsgálat (ProfitLine)
A Norvég Civil Támogatási Alap felhasználása ügyében indított norvég vizsgálat november végére zárulhat le. Az eredményeket nyilvánosságra hozzák, így azokhoz bárki hozzáférhet - mondta Tove Skarstein budapesti norvég nagykövet újságíróknak kedden. A diplomata egy a norvég nagykövetségen rendezett sajtótájékoztató után beszélt erről.
nov. 4
19:05
Ezért függesztette fel az MNB a BTEL részvények kereskedését (ProfitLine)
Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a BTEL tőzsdei részvényeinek és kötvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendszeres tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A moratórium a BTEL számára előírt tájékoztatás megtörténtéig, de legfeljebb a november 10-i tőzsdezárásig marad érvényben.
nov. 4
19:06
Újabb járatokat indít a SAS Magyarországra (Privátbankár)
Közvetlen járatot indít Stockholm és Budapest között a skandináv SAS légitársaság, amelynek gépei heti négyszer közlekednek majd a két város között.
nov. 4
19:09
A forintot ma az ég világon semmi nem érdekelte (Portfolio)
A forint piaca rendkívüli nyugalmat árasztott a nap folyamán, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság kifejezetten pesszimista növekedési előrejelzéseket fogalmazott meg az öreg kontinens kapcsán,...
nov. 4
19:09
Megszólaltak a bankok: milyen forintosítási árfolyamot szeretnének? (Pénzcentrum)
A bankok arra számítanak, hogy a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerül sor...
nov. 4
19:36
200 ezer forintig változatlan maradhat a cafeteria adója (ProfitLine)
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje - közölte Rogán Antal kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után, amelyen áttekintették a jövő évi költségvetési és adótörvény-javaslatot. A tanácskozásról tartott frakcióvezetői beszámoló szerint az internetadó-javaslat visszavonása szerdán várható. Emellett a kormánypárti képviselők azt…
nov. 4
19:45
Ilyen forintosításra számítanak a bankok (Portfolio)
A bankok arra számítanak, hogy a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerül sor; az ügyfelekkel való elszámolás ezermilliárd forintra becsült költségét több száz millióval megnövelik a...
nov. 4
20:03
Ilyen forintosításra számítanak a bankok (Portfolio)
A bankok arra számítanak, hogy a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerül sor; az ügyfelekkel való elszámolás ezermilliárd forintra becsült költségét több száz millióval megnövelik a...
nov. 4
20:05
Súlyos euróövezeti baj kell az újabb hazai kamatcsökkentéshez (Portfolio)
Más tényezők mellett újabb euróövezeti recesszió is kellene ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ismét kamatcsökkentésekbe fogjon - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők....
nov. 4
20:09
MNB: felügyeleti biztosok a Széchenyi Banknál (ProfitLine)
Felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez, és korlátozásokat léptetett életbe a hitelintézetnél a Magyar Nemzeti Bank, az ideiglenes intézkedések keddtől a hitelintézet jegybanki vizsgálatának lezárultáig maradnak érvényben.
nov. 4
20:11
Külföldi sajtó - A Facebook-közösség győzedelmeskedik Magyarországon (ProfitLine)
A Handelsblatt című német üzleti lap az internetadó ügyéről közölt kommentárt az online kiadásában. A Facebook-közösség győzedelmeskedik Magyarországon című írásában Hans-Peter Siebenhaar kiemelte, hogy az emberek a hálózatba szerveződés révén legyőzték a "gyűlölt internetadót", a jobboldali populista miniszterelnök, az "analóg korszakból származó" Orbán Viktor pedig "alábecsülte a közösségi…
nov. 4
20:18
Hol élnének a magyarok, akik még nem költöztek külföldre? (Privátbankár)
A magyarok több mint fele szeretne máshol élni, de sokakban ez az igény csak elméletben fogalmazódik meg, aktívan csupán a válaszadók 21 százaléka keres külföldi munkát. Bár magas azok aránya, akik elvágyódnak az országból, 62 százalék mégis motiváltnak érzi magát a jelenlegi munkahelyén.
nov. 4
20:39
Hatmilliárd forintot nyert fejlesztésekre az észak-magyarországi régió (Portfolio)
Hatmilliárd forintnál is több uniós támogatást nyert telephely-fejlesztésre és ipartelepítésre az észak-magyarországi régió 86 nyertes pályázója - hangzott el kedden Miskolcon sajtótájékoztatón. Az...

Keresés