A fesztivál első három napjában nem kímélte az eső a tusványosi fesztiválozókat, a sártenger sláger divatterméke a gumicsizma volt minden színben és mintában. Aki nem hozott magával, az a környékbeli boltokban is megvásárolhatta... Ki is fosztották az üzleteket, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy között minden gumicsizma elfogyott. A napsütésben aztán
Ikonikus találkozásnak lehettek tanúi az 1978-as sikerfilm rajongói. A Grease szereplői csaknem fél évszázaddal a premier után újra összegyűltek, hogy egy közös énekléssel és egy megható videóval örvendeztessék meg a közönséget.
Papadimitriu Athina július 19-én ünnepelte 72. születésnapját, de energiája a fiatalabbakat is messze lekörözi. A színművész határozottan kijelentette, hogy a színház élteti, és esze ágában sincs visszavonulni, hiszen el sem tudja képzelni, hogy otthon üljön tétlenül. Már gyerekkora óta tudta, hogy a színpadra vágyik – noha egy időben a pszichológi
Alig néhány nappal azután, hogy világra jött Békefi Viki második kislánya, a TV2 sztárja egy egészen megdöbbentő üzenetet kapott egy rosszakarójától. Az énekesnő a közösségi oldalán is megosztotta a semmiből jött fenyegetést, ami teljesen sokkolta az immár kétgyermekes édesanya követőit. Viki szarkasztikusan kommentálta a rosszindulatú sorokat.
Zsigmond Angi és Mészáros Bende mindössze három héttel a szakításuk után költözött be együtt az Exek csatája birtokára. A Kibeszélőben most őszintén meséltek arról, mi vezetett a kapcsolatuk megromlásához, milyen érzéseket hozott felszínre bennük a közös játék, és van-e még esély arra, hogy ismét egy párt alkossanak.
Az első nyilvános szereplésén beszélt részletesen az idén tavasszal diagnosztizált pajzsmirigyrákjáról Kovács Ákos. A Kossuth-díjas dalszerző, költő és énekes a szegedi Ferences Ifjúsági Találkozón idézte fel, hogy teljesen panaszmentesen ment el tavasszal egy orvosi szűrővizsgálatra, amikor megkapta a legrosszabb hírt.
A házaspár előszeretettel választja ezt az utazási formát. A járművet eredetileg Szabó Győző vásárolta, ám azóta Rezes Judit is nagyon megszerette a mobilitást és a szabadságot nyújtó utazást. A színésznő határozottan úgy fogalmazott, hogy a lakóautót sosem fogják eladni, és az végleg megmarad a családjuk tulajdonában.
Teológiai diplomája van, s Jézus és… címmel vezetett vallási műsort a közmédiában Mező Misi. A Magna Cum Laude frontembere most mégis egy olyan élethelyzetben van, ami miatt megingott a hite. Minderről maga beszélt egy rádióműsorban.
Szigorú napirendjébe és edzésrutinjába engedett betekintést a 165 ezer Instagram-követővel rendelkező profi testépítő, Bernáth Odett. A fiatal tartalomgyártó, aki a nagy népszerűségnek örvendő Botrányinfó című podcastot is vezeti, Tihanyi Petit fogadta az otthonában, majd a Chilli Fitnessbe is elkísérte őt a stáb.
Az elváltozás valójában a magas koleszterinszint okozta rossz vérellátás jele lehet. Az állapotnak nincsenek más tünetei, a diagnózishoz vérvizsgálat szükséges.
Majka és Majoros Hajnalka, Dundika kapcsolata immár 16 éve tart, és úgy tűnik, az idő semmit sem változtatott az érzelmeiken. A rapper egy megható bejegyzéssel emlékezett meg a különleges napról, amelyhez közös emlékekből összeállított videót is megosztott.
Vitézy Dávid közlekedés iránti rajongása régóta ismert. Legutóbbi sajtótájékoztatóján még az öltözékével is utalt erre: öltönye mellé egy olyan kiegészítőt választott, amely tökéletesen illett a témához.
Július 26-án retrográd mozgásba kezd a Szaturnusz, ami az asztrológia nyelvén nagyjából annyit jelent: ideje elővenni azokat a problémákat, amelyeket eddig sikeresen betoltunk a szőnyeg alá.
Nótár Mary ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül tartják az egyik legstílusosabb hazai előadónak. Az énekesnő ezúttal egy különleges családi eseményen tűnt fel, és a rajongók szerint egyszerűen ragyogott.
Egy profi rendszerező tette újra népszerűvé a 20/20-as lomtalanítási szabályt egy TikTok-videóban. A módszert eredetileg a The Minimalists fogalmazta meg a "jó lesz még valamire" típusú tárgyak kiszűrésére.
Lovas Rozi és Molnár Áron egy különleges helyszínről jelentkeztek be. A spontán utazás apropója az volt, hogy átvehettek egy rangos nemzetközi elismerést. A díjat egy videóban bontották ki, miközben arról is meséltek, hogyan zajlott az átadó, és milyen szabályt szegtek meg.
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Hamarosan érkezik a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada Istenes Bencével és Puskás-Dallos Petivel az RTL-re, hogy a kolumbiai dzsungel mélyén próbára tegyék a celebek idegeit.
Szolnoki Péter július 12-i halála után felvetődik a kérdés, hogyan folytathatja a Bon-Bon, és egyáltalán pótolható-e a hazai könnyűzene egyik legtisztább énekhangja. A zenészbarátok szerint hagyni kell időt a gyásznak, miközben már különféle forgatókönyvek is felmerültek a folytatásra. Geszti Péter és Várkonyi Attila mondta el véleményét a frontemb
Úgy tűnik, végleg zátonyra futott L.L. Junior és Frey Timi eddig is rengeteg hullámvölgyet megélt, viharos kapcsolata. A szakítás utáni sebeket az egykori sztárpár tagjai eltérő módon próbálják meggyógyítani. Míg a népszerű rapper hajnalok hajnalán magában mereng, addig a volt kedvese a barátnőivel bulizva és főzőcskézve igyekszik túllépni a múlton
Romeo Beckham kiköpött mása a híres édesapjának! A 23 éves modell kísértetiesen hasonlított az egykori angol válogatott futballistára, David Beckhamre, pláne, amikor az ibizai családi nyaralásuk során mindketten megvillantották a tetovált felsőtestüket.
A hollywoodi sztárok között is akadnak olyanok, akik a szőnyeges fotók helyett sokkal szívesebben mutatják meg a követőiknek négylábú kedvencüket – ezek a legcukibb közös pillanataik.
Végre itt a hétvége, amikor átadhatod magad a pihenésnek, előtte azonban mindenképp érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hiszen a csillagok szombatra is izgalmakat ígérnek!
A "jó élet" fogalma mindenki számára mást jelent, és ez nem is csoda, hiszen az emberek eltérő célokkal, vágyakkal és élethelyzetekkel rendelkeznek. Egyesek számára a siker és a magas fizetés jelenti a boldogságot, míg másoknak egy csendes, szeretteikkel töltött nap az igazi kincs. De vajon mi határozza meg, hogy mit tartunk "jó életnek"? Nos, a vá
Csodás fogyás csodaszerek nélkül – ez Falusi Mariann receptje, amely látványos eredményt hozott: több mint 30 kilótól szabadult meg a Pa-Dö-Dő énekesnője az elmúlt évben. A fogyása oka nem egy egészségi probléma: egyszerűen elhatározta, hogy egészségesebben szeretne élni. A fegyelmezett étkezés pedig meghozta a várt eredményt: ma már négy számmal k
Szombaton még napos, száraz és kellemesen meleg idő várható, de ez már csak rövid átmenet. Vasárnap hidegfront érkezik, mögötte pedig olyan forró légtömeg közeledik, amelynek egyelőre a végét sem látják a meteorológusok.
Budapesten kiülős helyből nincs hiány, de a legjobb teraszok nem feltétlenül azok, amelyek elsőként ugranak be nekünk, sőt, ezeket valójában nem is ismerik sokan!
A modern futball már régen nem csupán a gólokról és a trófeákról szól. A világ legismertebb futballistái ma már nemcsak a pályán számítanak sztárnak. Reklámarcként, üzletemberként és közösségi médiás influenszerként is hatalmas bevételeket termelnek.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Ma már furcsa belegondolni, hogy hétvégén önként keltünk fel hajnalok hajnalán. Jó okunk volt rá, és néhány név hallatán harminc év távlatából is rögtön érthető, miért.