A magyar blueskirály tavaly vesztette el imádott feleségét, Marikát. Nagyon nehéz időszakon ment keresztül, ám azóta sem pihen: koncertezik, járja az országot, és a határon túl is voltak fellépései. Deák Bill Gyula vasárnap új koncertturnét jelentett be, és a 77 éves énekes pályatársától, Fenyő Miklóstól is elbúcsúzott.
A főszerepben az egykori álompár, Ben Affleck és Ana de Armas látható, akik egy végletekig feszült és mérgező házasság dinamikáját mutatják be a képernyőn.
Kulcsár Edina gyakran és büszkén mutatja meg gyermekeit a nyilvánosság előtt, így a szemünk láttára cseperednek fel: az egykori szépségkirálynő Csutival közös kislánya, Nina már igazi hölgy, aki úgy pózol a kamerák előtt, akárcsak édesanyja.
Harry herceg szörfös videóját látva egy pillanatra sem lehet csodálkozni, hogy különc személyiségével nehezen tudott beilleszkedni a brit királyi család hagyományok által megkövetelt szabályrendszerbe. Állandó készenlét, megjelenés az udvari protokoll szerint, irányított kommunikáció - többek között ez várt volna a hercegre hazájában. De ő valami e
A kíváncsiság olyan erény, mely csak keveseknek adatik meg. Segít észrevenni a láthatatlan lehetőségeket és szerencsére fejleszthető. A napi horoszkóp ehhez kínálja az útmutatót.
Rácz-Gyuricza Dóri nemrég megmutatta a bűntudatmentes banános süti receptjét, most pedig azt is elárulta a követőinek, hogy mit eszik egy nap. Ne maradj le róla!
Kiss Krisztina erősen felkeltette Stohl András érdeklődését a Nagy Ő-ben, már első találkozásukkor szinte megbabonázta őt. Ám nem Buci az egyetlen, aki szemet vetett a TV2 párkereső reality műsorában látható hölgyre, napi szinten bombázzák őt üzenetekkel és randimeghívásokkal a magyar férfiak.
A Cápák közöttben bemutatkozó Holostep nemcsak pitchükkel, de hihetetlen sikereikkel is lenyűgözték a Cápákat. Bojinka Miklós ráadásul két brandjével az oldalán különösen izgatott lett a webshopok vásárlási élményét javító szolgáltatás miatt. Amikor viszont Balogh Petya megkérdezte, hogy az eléggé hatékonyan hirdető vállalkozók híre eljutott-e hozz
Pár héttel a halála előtt még barátjával közös jövőt tervezgettek, majd pár napra rá jött Usztics Mátyás halálhíre. Mint mondja, ma sem tudja, hová temették el a színészt, hová vigyen neki virágot.
Miután Ternyák Richárd bemutatta, milyen érzés, ha az embert egy didgeridoo-val hangutazásra invitálják, a Cápák is fellelkesültek. A vállalkozó által újragondolt hangszert mindenképpen ki szerették volna próbálni. Így végül Cápatársai unszolására Balogh Levente magához ragadta a Peaceful Mind Instruments cég egyik modern didgeridoo-ját.
A Four Guys családi vállalkozásban mindegyik Cápa meglátta a lehetőséget amellett, hogy Bognár Aranka és fiai története is megindította őket. A férjét elveszítő családanya fiai segítségével hozta létre álmai bisztróját. Gyermekei tanulmányaik mellett tesznek bele mindent, hogy édesanyjuk álmát életben tarthassák.
Moldován András minden epizódban meglep minket egy-egy őszinte, éles megszólalással, nem lesz ez másképp a Cápák között következő epizódjában sem. Mutajuk az üzletember követkző húzását.
Az édesapjukat elvesztő 5 tagú család édesanyjuk álmát valósítja meg a hotdogozón keresztül. A család annyira elnyerte három Cápa szívét, Orbók Ilonáét, Bojinka Miklósét és Lakatos Istvánét, hogy utóbbi elárulta: nem csak a termékbe fektettek bele. Vajon voltak már egyszerre valaha ennyien Cápatalin?
Adrien Brody tizenhárom évesen állt először színpadra, Broadway-darabban azonban ez idáig nem játszott. A kétszeres Oscar-díjas színész főszereplésével márciusban mutatják csak be a Fear of 13 című drámát, amivel régi álma válik valóra. Új munkájáról a People magazinnak nyilatkozott.
Lakatos István csukott szemmel hallgatta végig Ternyák Richárd didzseridu előadását a Cápák közöttben, és úgy tűnik, az üzletembert annyira ellazította az önmagában is tudatmódosító hangszer, hogy megadta a fiatal zenésznek azt, amit kért. A Cápatalin mindketten elérzékenyültek.
Balogh Petyát teljesen lenyűgözte a három fiatal ötlete, a Holostep. "Meglepően jó, amit hoztatok" vallotta be a vállalkozóknak a Cápatalin. Na és hogy merre tovább ezután? A videónkból kiderül!
Az MZX robotjai mindenre tudnak válaszolni, ami lexikális tudást igényel, mondta el Orbán Szabolcs a Cápák közöttben. Lakatos Istvánt ez a válasz azonban egyáltalán nem győzte meg arról, hogy ezek a gépek mitől lennének többek egy mindennapos AI-eszköztől. Éppen ezért a Cápa gondolt egyet, és kitalált egy problémát, amire a stúdióban lévő robot seg
Az Orbán Szabolcs tulajdonában lévő MZX nem győzte meg a Cápák között nagyhalait arról, hogy egy második cég indításába és teljesen új emberek felvételébe forgassák a pénzüket. A beszélgetés végére a vállalkozónak már csak egyetlen esélye maradt: Lakatos István. A Cápa azonban sokáig nem tudta eldönteni, hogy milyen kapcsolatot akar kialakítani az
A Cápák között legújabb adásában ismét izgalmas és sokszínű pitch-eket hallhattunk a stúdióba érkező vállalkozóktól. A Holostep.io három fiatal alapítója innovatív 3D- és AR-megoldásaikkal hódították meg a Cápákat, végül Balogh Petya befektetésével sikerrel zárult a pitch. Az MZX Robotics befektető nélkül maradt, így a vállalkozó tervei továbbra is
Megható pillanatnak lehettünk tanúi. Sharon Osbourne a Grammy 2026-os eseményén könnyekben tört ki, miután nemrég elhunyt férje, Ozzy Osbourne előtt tisztelegtek.
Ónodi Eszter pályakezdő színésznőként nem egyszer szembesült a szakma árnyoldalaival. A lelkesedés és a bizonyítási vágy időszakában számtalan alkalommal fordult elő, hogy kihasználták: a kemény munkájáért nem kapta meg azt az anyagi elismerést, amely szakmai szempontból indokolt lett volna. Fiatal művészként sokáig természetesnek vette ezeket a he
Az idei díjátadón is a pop, a rap és az alternatív zenei előadókról szólt. Több kategóriában papírforma szerint hirdettek győztest, de voltak meglepetések is.
A 68. Grammy-gála felejthetetlen pillanatokkal volt tele. A tavalyi Kanye West botrány után, idén a Grammy 2026 díjátadó nyertesei kerültek reflektorfénybe.
Sorban állás, pár emelet a lifttel vagy csak két perc üresjárat két megbeszélés között, és már automatikusan nyúlunk is a telefonért. Miért ennyire kellemetlen a puszta semmittevés? Az unalmat sokszor nem valamiféle semleges ürességnek, hanem apró vészhelyzetnek éljük meg, amit azonnal orvosolni kell. Ez a folyamatos menekülés a semmittevés elől vi
Bognár Aranka egy párizsi úton kóstolta meg a híres Five Guys hamburgerét, ami arra inspirálta, hogy itthon megnyissa saját helyét. A telített hazai street food piac miatt azonban egy másik ételt szemeltek ki bisztrójuk ékének: a hot-dogot. A Cápák közöttben bemutatkozó vállalkozó férje halála után négy fiával megvalósította álmát, és megalapítottá
A világraszóló botrány után egy évvel újra együtt mutatkozott feleségével a Foo Fighters frontembere. Dave Grohl, a felesége, Jordyn Blum és egyik lányuk együtt jelentek meg a Grammy-gála vörös szőnyegén.
Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy a boldogság talán most is épp a szemed előtt van, csak eddig nem vetted észre? Nap mint nap annyi apró öröm vesz körül minket – egy kedves mosolytól egy váratlan segítségig –, de a mindennapi stressz és rohanás könnyen elhomályosíthatja ezeket a pillanatokat.
A legújabb fejlesztések azt ígérik, hogy érthetően magyarázzák el a leleteket, tanácsot adnak tünetekre, sőt rendszerezik az egészségügyi adatokat is. A szakértők azonban most riasztó figyelmeztetést fogalmaztak meg.
Megyeri Csilla nemsokára anyai örömök elé néz, ugyanis bármelyik pillanatban megszülethet az első gyermeke. A műsorvezető, aki a terhessége 38. hetében jár, most őszintén beszélt arról is, mi az, amitől tart a szülés és az anyaság kapcsán. Kiderült az is, hogy a párja, Nicola bent lesz-e vele a szülőszobán.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo