Élesen bírálta a határon túli magyar állampolgárok választójogát a Demokratikus Koalíció elnöke az idei év első évértékelő beszédében. Dobrev Klára a Nemzeti Választási Iroda friss adataira hivatkozva elmondta: a 2026-os országgyűlési választásra eddig közel félmillió, külföldön élő magyar regisztrált.
Magyar Péter visszamenőleges vagyonosodási vizsgálatot indítana miniszterek és miniszterelnökök családtagjai ellen, miközben a mostani rendszerben annak sincs következménye, ha egy politikus pontatlanul nyilatkozik a saját vagyonáról. A nyilatkozatokból kiderül: Lázár János már 47 ingatlan birtokosa, Nagy Márton és Rogán Antal megtakarítása pedig r
Vasárnaptól a tavalyi autópálya matricák már érvénytelenek, csak a 2026-os érvényességűt fogadják el a hatóságok. Aki elfelejtette megvenni az újat, mintegy 28 ezer forintos büntetésre számíthat. Az árak drágultak, de lehet részletfizetéssel vásárolni éves matricát.
A pedagógusnak készülő nő megalázónak és kirekesztőnek tartja, hogy a miniszterelnök bűnözőknek nevezte a Lázár János fórumán tiltakozókat, ezért jogi lépésekre készül. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint "aki súlyos bűncselekményeket követett el, az hallgasson". Schultz Nóra politikai elemző szerint nem tesz jót a Fidesz kampányának, hogy vé
Egy Magyarországon is dolgozó norvég producerrel akart eladatni egy Király utcai ingatlant a szexuális visszaéléseiről közismertté vált amerikai pénzember, Jeffrey Epstein – derül ki az amerikai hatóságok által most nyilvánosságra hozott aktákból. Az RTL Híradó megtalálta az ingatlant, és felcsöngetett a lakásba.
Egy Magyarországon is dolgozó norvég producerrel próbált meg eladatni egy Király utcai ingatlant Jeffrey Epstein – derül ki az amerikai hatóságok által most nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az RTL Híradó azonosította a lakást, amelyet végül nem értékesítettek, a levelezések szerint a szexuális bűncselekmények miatt elítélt milliárdos többször
Bár a sík vidékeken már elolvadt a hó, vannak helyek, ahol továbbra is a legszebb arcát mutatja a tél. Az ország legmagasabb pontja, az 1014 méter magas Kékestető mesebelli tájjá változott, hófehér zúzmara lepte be a közkedvelt kirándulóhelyet.
Most már milliók érezhetik a saját bőrükön, mit jelent a magyar kormányzati gondoskodás a gyakorlatban. Február elsejétől 300 ezer forintra duplázódott az ingyenes készpénzfelvételi keret, megérkezett a 14. havi nyugdíj első részlete, a kétgyermekes 40 év alatti anyák szja-mentesen vihetik haza fizetésüket, a minimálbér és garantált bérminimum emel
A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő
Ő is volt fideszes. Ezt üzente Magyar Péter, ezúttal a kormánypárti szavazóknak: csak közösen építhetünk működő és emberséges hazát – mondta. Közben a DK újabb törvénymódosítást nyújtott be, ennek része az is, hogy elvennék a határon túliak szavazati jogát.
A bíróság harminc napra elrendelte Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármesterének letartóztatását. A döntést azt követően hozták meg, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt indítványozta a politikus kényszerintézkedését.
Február 2-án (hétfő) a katolikus egyház Urunk bemutatása ünnepét üli, közismertebb nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. Ez zárja a karácsonyi időt, és Krisztus világosságát helyezi középpontba. 2026-ban, amikor a világ sokszor sötétnek tűnik, a Gyertyaszentelő Boldogasszony emlékeztet minket: Krisztus már eljött, Ő a világosság, amely legyőz
Koalícióban "nem gondolkodnak", de a mérleg nyelve szívesen lenne a Mi Hazánk – ez derül ki a párt vezetőinek nyilatkozataiból. Az, hogy királycsinálók legyenek, egy lehetséges forgatókönyvből következhetne ugyan, de az esélye nem túl nagy, mondta László Róbert, a Political Capital elemzője. Viszont kizárni sem lehet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Országszerte jelentős fennakadások várhatók hétfőn egész nap a németországi helyi és városkörnyéki tömegközlekedésben a Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt. A munkabeszüntetés csaknem mind a 16 tartományt érinti. A Verdi (Vereinte Dienstleistungsgewerkschaft) közlése szerint számos települési közlekedési vállalatnál a buszok, villamos
A Nézőpont Intézet hétfő reggel megjelentetett közvélemény-kutatásában azt írja, hogy a magyarok 46 százaléka Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb kormányfőnek, míg Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője "behozhatatlan" hátrányban van.
A frissen nyilvánosságra hozott akták szerint a pedofil bűnöző egy norvég produceren keresztül próbálta értékesíteni az ingatlant. Az üzlet végül meghiúsult, ami feszültséget szült a felek között.
Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját.
Fontos üzenetet kaptunk a George App felületén. Az Erste Bank már jó előre figyelmezteti az ügyfeleit, hogy februárban több alkalommal is leállásra, kiesésre lehet számítani a szolgáltatásoknál.
A rimóci önkormányzat többek között fejenként 300 000 forint megfizetését írja elő az uniós támogatással épült szociális lakásokba beköltözni tervezőknek.
Izrael kitiltotta a palesztin területekről – a Gázai övezetből és Ciszjordániából, – az Orvosok Határok Nélkül (Médecins sans Frontieres, MSF) nemzetközi emberi jogi szervezetet – jelentette a diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériuma vasárnap. Az Amiháj Sikli vezette minisztérium indoklása szerint az MSF nem adta át munkatársa
Hihetetlen dolog történt a Baranya vármegyei Gödrén. Egy nyugdíjas férfi azután kapott infarktust, hogy elkapott egy betörőt. Bár utóbbi visszaadta a zsákmányt, miután távozott, megtörtént a baj.
A Fidesz és a Tisza stábjában is abból indulnak ki, hogy az ellenzék áll jobban, ebből viszont egészen különböző stratégiák következnek. Exkluzív részletek a 444 két újságírójától, Rényi Pál Dánieltől és Bábel Vilmostól, akik az elmúlt hetekben a két kampány bemutatásán dolgoztak.
Hajnalban próbált meg öngyilkosságot elkövetni az a nő, aki egy 15 méteres lámpaoszlopról vetette volna le magát. Korpás Rebeka őrmester, a Tatabányai Rendőrkapitányság járőrvezetője azonban nemcsak pillanatok alatt a helyszínre ért, de a nő életét is megmentette. A többszörös életmentőt kitüntetésben részesítették. Korpás Rebekának ugyanis nem ez
A csodarabbi sírja miatt sok zsidó zarándokol a településre. Az állami döntéshozók "meghallották a település akaratát", mondja a polgármester, aki szerint gyakran rásütik, hogy antiszemita, pedig vannak zsidó barátai.