Péntek este szenzációs show keretein belül indult el hivatalosan is a 2026-os téli olimpia. A milánói és cortinai ötkarikás játékok megnyitóján hallhattuk az amerikai világsztár, Mariah Carey-t ezúttal olaszul énekelni, de a Budapesti Filharmónia Társaság által magyar érdekeltsége is volt az előadásnak. Persze végül, de nem utolsósorban a tizenöt t
A Bridgerton világában a fiatalos megjelenés szinte alapkövetelmény, a kosztümök, frizurák és romantikus történetszálak pedig könnyen elhitetik velünk, hogy a szereplők annyi idősek, mint amennyinek látszanak. A valóság azonban jóval meglepőbb.
Múlt héten szombaton veszítettük el a hazai rock and roll koronázatlan királyát. Fenyő Miklós 78 éves korában hajtotta örök álomra a fejét, miután hetekig tüdőgyulladással küzdött a kórházban. Fenyő Miklós emlékére most a Hősök terén gyújtanak gyertyát, a legendás Hungária együttes tagjai nélkül.
Katalin hercegné éppen egy hivatalos látogatáson vett részt, amikor az összegyűlt tömeg egyik tagja az egészsége iránt érdeklődött. Bár ritkán szokott megszólalni azzal kapcsolatban, hogy érzi magát most, a rákbetegsége után, végül kivételt tett, és nagyon kedvesen válaszolt a rajongójának.
Sebestyén Balázs 2003 óta dolgozik az RTL csapatában, és pontosan látja, mennyit változott a szakma. A műsorvezető a Big Picture Awards 2026-on arról is beszámolt, mennyire élvezte a Most Wanted forgatását.
Eseménytelen napra számíthatunk, de ez egyúttal lehetőséget kínál, hogy összhangba kerüljünk önmagukkal. A napi horoszkóp alapján ez nem működhet őszinteség nélkül.
Tíz éve még azt kérdeztük, hogy kik azok az influenszerek, ma arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi vár azokra, akik életpályaként tekintenek a tartalomgyártásra? Lehet együtt öregedni a közönséggel? Vagy ez eleve olyan szakma, amit harminc felett már illendő lecserélni hagyományos munkára? Tomori Nóra karriertanácsadó szerint a kérdés nem az, hogy "kiö
Weisz Fanni nemrég meghatódva mesélt arról, mennyire boldoggá teszi az anyaság. Gyermeke minden napja új csoda számára, és úgy érzi: most teljes igazán az élete. Boldogságát le sem tagadhatná, az arcára van írva, amit most több fotóval is személtetett a követőinek.
Árpa Attila lett az Év Műsorvezetője a Big Picture Awards 2026-on, Az Árulók – Gyilkosság a Kastélyban című műsorban nyújtott alakításáért. A színész-műsorvezető őszintén beszélt arról, hogy bűntudata is van, mert szerinte ez nem egy klasszikus műsorvezetői szerep volt. Jelenleg a Pokoli rokonokban és Az Árulókban is szerepel, ahol szerinte a munka
A rohanó hétköznapokban a pihenés sokak számára még mindig luxusnak számít, amit csak ritkán "engednek meg" maguknak. Pedig a feltöltődés nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet. Megmutatjuk, miért érdemes újragondolni a pihenéshez fűződő viszonyodat – és hogyan lehet ez bárki számára elérhető.
Csillag Péter szerint sok változást hozhat a 2026-os év. A hazai politikai választások mellett a Cápa szerint új irányokat hozhat a mesterséges intelligencia, de a szomszédban dúló háború és az európai integráció is változhat. Ő mindenesetre szárazon tartja a puskaport. És hogy mit jelent ez pontosan az ő esetében? Az az interjúból kiderül!
Molnár Gusztáv és felesége, Dorina két hónapon belül szülők lesznek, és a készülődés nemcsak izgalmas, hanem tele van humorral és kihívásokkal is. A babaágy összeszerelése közben előjönnek a klasszikus apuka-rémálmok, miközben Guszti nyíltan beszél szorongásairól és múltbeli küzdelmeiről. Az egykori alkoholfüggőség és mentális mélypontok után ma má
Hegyi Barbara, a Vígszínház meghatározó művésze 60. születésnapját ünnepelte családja és barátai körében. Portrénkban felidézzük gyermekkorát, családi gyökereit és színházi pályafutását, amely során közel 50 film- és televíziós szerepben láthattuk. A születésnapja alkalmából otthonában és a Vígszínházban egyaránt meglepetések és megható pillanatok
Rajongók és zenésztársak gyűltek össze a Hősök terén, hogy közösen emlékezzenek meg Fenyő Miklósról. Volt, aki virággal, más mécsessel érkezett, sokak számára a zenész a fiatalság és a szabadság jelképe volt. A megemlékezésen részt vett DJ Dominique is, aki szerint Fenyő Miklós életöröme ma is példát ad. A Hungária frontembereként és a rock and rol
Nem értek véget Aurelio megpróbáltatásai. A TV2 Eskü, megváltozom! című realityjének nézői estéről estére nyomon követhetik, hogyan fejlődik a főszereplő. Aki azt gondolná, hogy a dühkitöréseit egyre jobban kezelő híresség kilenc adás után megnyugodhat, az nagyot téved. A bajai hős a tizedik adásban az illemtan rejtelmeiben merül el.
Idén Stohl András szívéért küzdenek meg a hölgyek A Nagy Ő című műsorban, de négy évvel ezelőtt Árpa Attila kegyeiért is versenghettek a jelentkezők. Noha a színész a párkereső reality után nem sokkal szakított a szőkeséggel, akinek az utolsó rózsát adta, mégis rátalált a boldogság, és később feleségül is vette élete szerelmét. Árpa mára maga mögöt
Még a kórházban van, de ha minden jól megy, másfél-két hét múlva mehet haza, fél éves kórházi kezelés után. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas gitáros, zeneszerző, Molnár György Elefánt elmondta a Borsnak, hogy 14 kilót fogyott, de egyre jobb erőben van.
Lépten-nyomon mosolyognak rá az emberek, mióta az Aldi Kasszasztori reklámokban szerepel, de azt kevesen tudják, hogy Pájer Alma Virág naponta mosolyogtat meg a színpadon egy másik közönséget: a bábszínház rajongóit, köztük sok-sok kisgyereket. Alma tíz éve a Budapest Bábszínház oszlopos tagja, ahol olyan közönségkedvenc darabokban szerepel, mint a
A viktoriánus korban a bálok és nyomortelepek között mély szakadék tátongott. Ez volt Charles Dickens fő témája, akiről egy izgalmas irodalmi kvízzel emlékezünk meg születésének évfordulóján.
Az énekesnő nemcsak a színpadon, hanem a magánéletében is tudja, mit jelent kitartani és alkalmazkodni. Kunovics Katinka párja közel hat éve az énekesnő társa az életben, kapcsolatuk titka pedig a kompromisszum, a humor és a közös álmok ereje.
"Most vagy soha" – ezzel a mottóval indította el Bognár Aranka családjával közös vendéglátóhelyét, miután a férje a covid alatt meghalt. Az anyuka úgy döntött, hogy a tragédiát nemcsak feldolgozza, hanem új lehetőséget teremt belőle, és bevonja a gyerekeit is a vállalkozásba. A család minden tagja a saját területén hozzájárul a sikerhez, így szület
Sokan keressük azokat az apró, mindennapi praktikákat, amelyek segítenek a hangulatunk javításában és a testi-lelki egyensúlyunk megtartásában. A válasz pedig olykor talán már ott is van előttünk, például egy egyszerű narancs formájában.
Mindig is furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet a legnagyobb erősséged, és az ebből fakadó gyengeséged? Ezzel az izgalmas és gyors képes személyiségteszttel most választ kaphatsz!
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan "verje át" az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.
Vérbeli focirajongó vagy, ráadásul a Gólkirályság is a kedvenceid közé tartozik? Akkor jó hírünk van: a sorozat szereplői több RTL-es műsorban is felbukkannak, ráadásul nem is akármilyen alakítást nyújtanak! Mutatjuk a listát!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A felnőttfilmes sztár aggódva beszélt arról, hogy a közvélemény és a színházi közeg nyomása tönkreteheti a bimbózó románcot. Korábbi kapcsolatai már rámentek a megbélyegzésre, most pedig attól fél, a történelem ismétli önmagát.
Magas fehérjetartalom és zéró szénhidrát. Ki kell próbálnod a TikTok fokhagymás-sajtos kenyerét, ami tökéletes diétás reggelinek vagy könnyű vacsorának is.