Vasárnaptól érvénytelenek a tavalyi matricák, az ideiért pedig 4,3 százalékkal kell többet fizetni. Már 61 760 forint egy személyautóra az éves díj. Miközben Ausztriában és Szlovákiában alig változtak, vagy egyáltalán nem emelkedtek a díjak, a magyar autósoknak ismét mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk.
Több brit turista is meghalt, miután a Zöld-foki-szigeteken megbetegedtek. Mindegyikük ugyanabban a szállodában szállt meg, a helyi kórházakban pedig nem kaptak megfelelő ellátást.
A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
A 2018-as SMS-váltásból kiderült: az amerikai elnök egykori főtanácsadója azzal dicsekedett a pedofil bűncselekményekért elítélt Epsteinnek, hogy Orbán Viktornak is tanácsokat ad.
Kijev szerint "ki nem provokált terrortámadás" történt civilek ellen. Miután az első drón a busz mellett a földbe csapódott, az arról leszálló emberek közé irányítottak még egyet.
Az iráni elnöki hivatal honlapján vasárnap közzétették annak a 2986 embernek a nevét, aki az utóbbi hetekben erőszakba torkollt utcai tömegtüntetéseken vesztette életét.
A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az inté
Éleződik a feszültség Irán és az Egyesült Államok között. Teherán regionális háborúval fenyeget, ha Washington megtámadná. A napokban amerikai hadihajók érkeztek a Perzsa-öböl térségébe. Bár mindkét fél nyitottságot jelez a tárgyalásokra, a helyzetet bonyolítja az iráni tüntetések véres leverése és EU-val való konfrontáció.
Az elismerést Azbej Trisztán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vehette át.
Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
A GE Aerospace ideiglenes ellenőrzési programot vezetett be a GE9X hajtóműveknél, amíg a probléma feltárása és a végleges megoldás kidolgozása zajlik, a gyártó szerint ez nem hátráltatja a berepülési és tanúsítási programot, így a típus első példányának 2027-re tervezett forgalomba állítását sem.
Amikor a legtöbb gyerek arról álmodik, hogy egy éjszakát a világ leghíresebb vidámparkjában tölthet, az egy varázslatos fantázia. De Owen és Dollie Pope számára ez 16 éven át a valóság volt – teljes munkaidőben éltek és dolgoztak a Disneyland területén Los Angelesben.
A Meta vezérigazgatója jóváhagyta, hogy kiskorúak hozzáférjenek olyan mesterséges intelligenciával működő csevegőrobotokhoz, amelyek szexuális témájú beszélgetésekre is képesek.
Vitalij Kim arról beszélt, hogy számára az 1991-es határok jelentenék a győzelmet, de az emberek többségének az, ha olyan életük lenne, mint az orosz agresszió előtt.
Tízezrek gyűltek össze vasárnap Prágában, hogy támogatásukról biztosítsák Petr Pavel cseh köztársasági elnököt. A demonstráció központi helyszíne az Óváros tér volt, de a nagy érdeklődés miatt a szervezők a Vencel tér alsó részét is bevonták. A becslések szerint mintegy 80 ezer ember vett részt a megmozduláson, és hasonló rendezvényeket tartottak t
Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy komoly kritikák érték Claudia Sheinbaum mexikói elnököt az Egyesült Államoknak átadott harminchét, egyébként mexikói állampolgár drogkartell-tag miatt. A szakértő szerint a venezuelai beavatkozás intő jel lehetett a közép-amerikai ország számára.
A több millió oldalnyi dokumentumból több százban említik Magyarországot, Budapestet vagy magyarokat. Steve Bannon azzal kérkedett a pedofil milliárdosnak, hogy ő ad tanácsokat Orbán Viktornak. Szóba került Mihalik Enikő teste és Barabási Albert László munkássága is.
Hétfőn megindult a korlátozott személyforgalom a Gázai övezet és Egyiptom között vasárnap még csak próba-üzemmódban megnyitott határátkelőnél, Rafahnál.
Rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe hétfőtől Milánó városában és egész térségében. A rendfenntartó erők a február 6-án kezdődő téli olimpiai játékok megnyitójára készülnek, amelyet több szélsőbaloldali tüntetés kísér majd. Szélsőbaloldali csoportok már most bejelentették, hogy meg akarják zavarni az olimpiai láng útvonalát.
Történelmet írt Bad Bunny a hétfőre virradóra véget ért Los Angeles-i Grammy-díjátadó gálán. A Puerto Ricó-i rapper az első spanyol nyelvű előadó, aki a legfontosabb, az év albuma kategóriában győzni tudott.