Sokan csinálnak mindent rendesen, mégsem indul be a fogyás, pedig kalóriadeficit van – de mi állhat a háttérben? Dusa Fanny klinikai dietetikus szerint hormonális és anyagcsere-problémák, például pajzsmirigy-alulműködés, inzulinrezisztencia is állhatnak "ellenálló" fogyás útjába. Az inzulin szintje, a menstruációs ciklus, alváshiány és stressz mind
Oltványi Tamás, a HighLife producere az első ázsiai utazásra készülőknek azt tanácsolja, hogy bátran kóstoljanak meg mindent, de az utcai étel vásárlásánál azért érdemes a higiéniára figyelni. Vietnám és Kambodzsa most még nyugodtabb, mint a turisták körében hagyományosan népszerű Thaiföld vagy Bali, és már nem az a szegény ország, amit Angelina Jo
Gyenesei Leila, kétszeres öttusa világbajnok és műsorvezető, február 8-án San Franciscóba utazik a Super Bowl-ra. Második szezonját tölti az NFL hazai közvetítéseinek háziasszonyaként, miközben itthon egyre többen figyelik az amerikai focit. Leila szerint a sportban szerzett élmények univerzálisak: szinte mindegy, mit sportol valaki, a kihívások és
Jókuti András, a Világevő, akinek talán tényleg a világ legjobb munkája van, következő utazására Jordániába viszi kislányát. Három gyermeke közül két fiával is rendszeresen indulnak családi kalandokra, ahol nemcsak az ízek, hanem a helyi kultúra felfedezése is fontos. Japánban például egy mindössze napi 9 vendéget fogadó sushizóban evett, ahol az a
Az idei Forma-1 szezon történelmi finálét ígér Abu Dhabiban: három versenyző, Norris, Verstappen és Piastri csatázik a világbajnoki címért. Réthelyi Balázs, akkreditált F1-es újságíró szerint utoljára 2021-ben láthattunk hasonló izgalmakat. A McLaren hosszú ideig dominált, de stratégiai hibák és technikai problémák miatt visszaestek, miközben Verst
Puskás-Dallos Peti meghívást kapott a Csillag Születik versenyzőjének aznap esti előadására. A családapa úgy érezte, eljött a tökéletes pillanat, hogy egy picit mentesüljön a munka és az otthoni teendők alól és végre szórakozzon, újra magára koncentráljon kicsit. Jóbarátja, Istenes Bence biztosította arról, hogy távollétében helyette is tartja majd
Stonehenge mellett a régészek a föld mélyén olyan nyomra bukkantak, amely éveken át rejtve maradt és most egy egész térség titkai kezdenek mozgolódni alatta.
Több mint egy évtized után ismét egymás mellett kapták lencsevégre a Harry Potter két ikonikus színészét, Daniel Radcliffe-t és Tom Feltont. Nézd meg a képet!
A legendás házaspár a Papp László Budapest Sportarénában lép utoljára színpadra nagyközönség előtt. Az (UTOL)SHOW FELSZÁLLÁS című eseményre 2026. december 19-én kerül sor.
Korda György és Balázs Klári meghozták a döntést, amelyet rajongóik évek óta találgattak: bejelentették utolsó nagykoncertjük időpontját. A különleges búcsúestre két ikonikus magyar előadót is meghívtak.
Isack Hadjar 2026-tól Max Verstappen csapattársaként a Red Bullnál fog versenyezni, míg helyén Arvid Lindblad debütál a Racing Bullsnál Liam Lawson mellett, így kialakult a két csapat új felállása. Az átrendeződés legnagyobb vesztese Yuki Tsunoda, aki ezzel kikerül a Forma-1-es mezőnyből, és csak tartalékpilótaként marad a Red Bull kötelékében.
"Miért te kaptad?" – kérdezte csalódottan Molnár Áron zsűritársától, miután a művész egyiküket megajándékozta egy eredeti Galla Miklós festménnyel. "Mert én őszintén szeretem!" – jött a válasz Alextől, aki elmesélte, hogy erdélyi turnéján az egész stábja a "Szétszaggatta" című mesét hallgatta az úton. A videóban kimaradt jeleneteket is láthatsz az
Britney Spears ma ünnepli 44. születésnapját, mi pedig összegyűjtöttük a legcsábítóbb pillanatait, amiket a közösségi médiában osztott meg. Éld át az énekesnővel a nyári szabadságot, a tánc mindent elsöprő energiáját és az ördögi játékosságot!
A hétfőn, 55 évesen elhunyt színművész a Flódni improvizációs színház színpadán lépett fel szeretett kollégái társaságában, akik a közönséggel együtt tapsolták meg teljesítménye miatt.
Ed Sheeran nemrégiben egy új dallal lepte meg a rajongókat, amelyben nyíltan beszélt a magánélete kihívásairól. Tarts velünk, és fedezd fel az énekes legszemélyesebb titkait!
A brit királyi családban újra felerősödtek azok a hírek, melyek szerint Carole Middleton egyre komolyabban félti lányát, Katalint. A háttérben jóval több áll, mint puszta anyai aggodalom.
Egy évvel ezelőtt Fekete Fruzsi, a Fruzsi Fekete ékszermárka alapítója minden pillanatban próbált megfelelni – a vásárlóknak, az Instagram világának, és főképp a magával szemben támasztott, elképesztő elvárásoknak. A kiégés küszöbén aztán ráébredt arra, hogy a profizmus korántsem egyenlő a tökéletességgel: sokkal inkább ott kezdődik, ha mer gyengén
Nyikos Sára egy 19 éves magyar lány, aki a Mikulás manójaként dolgozik Finnországban. Napi munkájához mézeskalácssütés, gyerekprogramok és hómobil-vezetés is hozzátartozik. Bár hideg van és távol a család, Sára szerint ez az egyik legvarázslatosabb időszak az életében.
Hatalmas népszerűségnek örvend az utóbbi időben a hírességek körében egy étrend-kiegészítő, amely a kutatások szerint elképesztően jót tesz a memóriának. Többek között Jennifer Aniston és Kendall Jenner is erre esküszik.
Király Linda gyerekkora óta küzdött a súlyával, mostanra azonban 30 kilót fogyott életmódváltással. Testileg és lelkileg is új útra lépett: pszichológiát tanul, sportol, és boldog párkapcsolatban él. Azt mondja, most először nem fogyókúrázik – hanem jól van.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Emeld új szintre a szépségápolási rutinodat: ismerd meg a legújabb technológiával készült bőrápolókat, hatékony összetevőket és ragyogó textúrákat! Mutatjuk, melyik 10 szépségápolási újdonság most a legkelendőbb a piacon.
Sokunk veszett már el a drogériák sorai között, parfümöket szaglászva. Az ember a sok illat hatására úgy érzi, megszédül. Első fújásra ki nem állhatjuk az illatot, majd áll pár percet, és rögtön beleszeretünk. Az illatok világa sokszor zavarba ejtő: édes, fás, gyümölcsös – melyik illat vagyok én? Ráadásul mindenkin máshogy érződik ugyanaz a parfüm.
Sienna Miller harmadik gyermekét várja, és nem mindennapi módon osztotta meg az örömhírt: a 2025-ös Fashion Awards vörös szőnyegén, egy meztelenruhában mutatta meg növekvő babapocakját, ezzel teljesen lenyűgözve mind rajongókat, mind pedig a divatvilágot.
Újabb csapás érte András herceget, akit Károly király hivatalosan is megfosztott utolsó kitüntetéseitől. A döntés tovább mélyíti a kegyvesztett herceg körüli botrányt, amely évek óta árnyékot vet a brit királyi család életére.
Hétfő este New Yorkban a filmvilág legnagyobb nevei gyűltek össze, hogy részt vegyenek a 35. Gotham Film Awards-on, amely az indie filmek ünnepe, valamint a díjszezon hivatalos nyitánya. Az eseményre Kate Hudson is ellátogatott, méghozzá egy olyan mesés ruhakölteményben, amely alá nem vett fel melltartót. Mutatjuk!
Tíz éve még alig volt nyilvános nyelvünk arra, mi történik a szülőszobán, ha egy nő kiszolgáltatottnak érzi magát, ha a fájdalmát bagatellizálják, vagy ha a szülés utáni napokban összezuhan, és senki nem kérdez rá arra, hogy érzi magát. Aztán néhány nő azt mondta: elég. Ők indították el az EMMA-vonalat, amely azóta több ezer anya számára jelentette
Károly király és Kamilla királyné 2026-ban az Egyesült Államokba látogatnak, hogy részt vegyenek az ország függetlenségének 250. évfordulóján. A történelmi esemény diplomáciai jelentőséggel bír, hiszen az Atlanti-óceán két partja közötti kapcsolatot szimbolizálja. Az utazás kapcsán felmerült a kérdés, hogy az uralkodó találkozik-e Harry herceggel,
A Coca-Cola idén új szintre emelte legendás karácsonyi kampányát, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy a hétköznapi rohanásban, az ünnepi készülődésben egy kicsit lelassítsanak. A karácsony nemcsak a nagy dolgokról, hanem az apró figyelmességekről is szól. Álljunk meg egy percre, és gondoljunk azokra, akik másokért dolgoznak, mint a Budapest Bike Ma
Elstartolt legújabb videósorozatunk, amelyben Illés Gabriella kreatív producer hívja meg egy izgalmas beszélgetésre a hazai sztárokat. A GLAMOUR Talks with Illés Gabriella podcastsorozat első részében Kovács Patrícia színésznő beszélt kendőzetlenül életének mélységeiről és magasságairól. Azt is elárulta, hogy mi volt az a pillanat, amikor rájött: a