Kiadták a viharriadót a VOLT Fesztiválon: arra számítanak, hogy a közeledő hidegfront nem csak sötét felhőket, de esőt is hoz. A szervezők hangosbemondón figyelmeztetnek mindenkit, hogy erősítse meg a sátrát és vegyen magához meleg holmit.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint a világ óceánfelületének 88 százalékán kimutatható a műanyagszemét.
A békéscsabai székhelyű Tappe Szállítási és feldolgozó vállalat a beruházást 560 millió forintból valósította meg, ebből 280 millió forint az Új Széchényi Terv keretéből elnyert vissza nem térítendő EU-támogatás - tájékoztatta a vállalatcsoport ügyvezetője az MTI-t.
A pilóta a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megszegésével többször is túlzottan alacsonyan repült. Az egyik ilyen manőver során a repülőgép kerekével elsodort egy 18 éves kecskeméti nőt, életveszélyes sérülést okozva neki.
A herendi porcelán népszerűsítéséről és a Tatán született Farkasházy Fischer Mór, a porcelánmanufaktúra felvirágoztatója emlékének ápolásáról írt alá megállapodást szerdán Tatán Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.
Kritikám alul. 365 - Minden lapra egy zene címmel jelent meg Ókovács Szilveszter új kötete, amely a szerző több mint egy tucat orgánumban 2001 óta közreadott zenei kritikáiból válogat.
A Híradónak nyilatkozó elemző szerint a kedvező magyar adat nemcsak a közfoglalkoztatásnak köszönhető, hanem annak is, hogy a gazdaság nagyobb ütemben nőtt itthon, mint Európában.
Amikor Harrison Ford a múlt hónapban lábát törte a Csillagok háborúja hetedik részének forgatásán, kétségbeestek a rajongók, hogy a balesete miatt csúszni fog a film 2015 végére tervezett bemutatója.
A nyári fesztiválokon hordható ruhákra és kiegészítőkre koncentrál a vasárnapi WAMP dizájnvásár, amelyen több mint nyolcvan tervező kínálja legújabb kreációit a budapesti Erzsébet téri sétányon.
A Munkástanácsok Országos Szövetségének álláspontja szerint a Volán-társaságcsoport szervezeti átalakításával racionálisabb működés, jobb technikai színvonal, minőségibb kiszolgálás valósul meg a tömegközlekedésben, és fontos, hogy ebben a folyamatban a munkavállalók érdekei se sérüljenek.
Két személygépkocsi ütközött frontálisan szerda délután a 8-as főút említett szakaszán, a balesetben ketten meghaltak, egy embert mentőhelikopterrel vittek kórházba.
Megdöntötte világhírű nagyapja, Jacques Cousteau néhai híres francia tengerkutató víz alatt élési rekordját unokája, Fabien Cousteau oceanográfus, aki helyi idő szerint szerda délelőtt jött fel a felszínre az Atlanti-óceán mélyén lévő, Aquarius nevű víz alatti laboratóriumban eltöltött 31 nap után.
Budapesten először időszaki buszsávot jelöl ki a Budapesti Közlekedési Központ, a Hegyalja út egy szakaszán este parkolósávnak lehet használni az úttest ezen részét.
Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) két európai parlamenti (EP-) képviselője kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a reklámadóval kapcsolatban - közölte szerdán a DK sajtóirodája.
Vádat emeltek egy 18 éves fiú ellen, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerint tavaly júniusban baseballütővel verte agyon apját egy családi ünnepség után Járdánházán.
Két rendkívül veszélyes bűnöző tűnt el egy angliai börtönből. A foglyok egy nyitott börtönajtón sétáltak ki. Egyikőjük hidegvérű gyilkos, aki szíven szúrt egy embert.
A FIFA tanácsadók már fontolóra vették a negyedik csere lehetőségét, mikor a kétszer tizenöt perces hosszabbításra kerül sor. A brazil vébén már nem többször előfordult a harminc perces ráadás, mikor komoly problémákat jelentettek az izomgörcsök, a fáradság és az abból … Folytatás
Nincs olyan területe az életnek, amit ne hatna át a Barcelona argentin klasszisa. Tényleg nincs, BÁRMIT szívesen hirdet az arcával. És ha nagyon kínos, akkor pláne.
A férfi a vád szerint tavaly októberben megölte élettársát és annak 22 éves fiát a Fejér megyei Baracs községben, Sz. Gyula a legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra - írta a feol.hu hírportál.