BUDAPEST — Mennyire nehéz ellopni egy csecsemőt egy kórházból? C.-né O. Klárának (38) és társának, P.-K. Zoltánnak (31) könnyen ment: Szombathelyen egyszerűen besétáltak a Markusovszky kórházba, találomra felkaptak egy kisbabát, és hazavitték. A kislányt, Hédit a rendőrök vitték vissza a kórházba.
Budapest — Nehezen gyógyul Cserhalmi György (66). Orvosai már júniusban eltiltották a Lear király előadástól, de most a szerda estére meghirdetett gyulai fellépést is le kellett mondani a betegsége miatt.
Budapest — Nagyot kaszál négy frakcióvezető egy kiskapuval. A törvényi szabályozás miatt havi bruttó közel 200 ezer forinttal többet vehetnek fel a képviselőcsoportok első emberei, mint a miniszterek.
Budapest — Együtt dolgozza fel a gyászt Szabó Zsófi (25) és édesanyja! A 83 éves korában elhunyt Szabó Gyula áprilisi elvesztése után lassan helyrerázódnak a hétköznapok a Szabó családban.
Korábban is befolyásolta a döntéseit, férje miatt Ördög Nóra még a szerkesztéssel is felhagyott, hogy több időt tölthessen Nánási Pállal. Lehet, hogy a mostani váltást a TV2-höz is a férje inspirálta?
Téved, aki azt hiszi, Gáspár Győző már nem képes meglepetést okozni. Most például saját templomot építtet háza udvarában. Itt ad majd hálát mindazért, amit – Isten segedelmével – elért az életben.
Az italozás romba dönti a párkapcsolatokat, megnyomorít, majd megöl. Hazánkban legalább 800 ezer ember alkoholbeteg. A szándékos emberölés elkövetőinek 38,5 százaléka részegen ölt. Kell még érv a piálás ellen?
A sztárvilág leghosszabb és igazi idegőrlő pere lehet az, ami Pécsi Ildikó házáért folyik. Mint írtuk, a színésznő fia és Pártos Csilla válik – ez utóbbi él az ingatlanban jelenleg tizennégy éves fiával.
Felpörögtek az események a Miss World Hungary 2014 felkészítőtáborában. A lányok megmutatták, hogy nem csak a külsejükkel képesek elbűvölni a férfiakat.
Erdélyi Balázsnak érdemes volt saját pénzből áldoznia a San Francisco–Budapest repülőjegyre. Az Amerikában tanuló pólós a télen Benedek Tibor első szavára hazajött, s most az Eb-csapatban játszhat.
Húsz centis szökőárat idézett elő szombat hajnalban egy 6,8-as erősségű földrengés Japán Mijagi prefektúrájában. Jelentősebb kárról, sérülésről nem érkezett jelentés. (MTI)
Vegyen gumikacsát D. Tóth Krisztától, ezzel is segít! Ha sokan megfogadják ezt, akár több ezer gumikacsát is a Duna vizére bocsáthat augusztusban a műsorvezető.
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a 38 éves nőnek és 31 esztendős férfinak, aki a héten elvitt egy csecsemőt a szombathelyi kórházból. Közben szülei hazavihették a kis Hédit.
A legtöbb kárt okozó háziállatot választotta ki háromszáz jelentkező közül egy brit cég. A verseny szoros volt, de egy németjuhász keverék minden jelentkezőn túl tett kiállhatatlan viselkedésével.
Az egy hónapja eltűnt gyógytornásznő gyilkossággal gyanúsított, egykor hentesként dolgozó férje húsfeldolgozásra rendezkedett be a pincében. Információink szerint a rendőrség érdeklődését egy ipari húsdaráló keltette fel.
Messi vagy Neymar a legjobb játékos cím legnagyobb esélyese. A hollandokat nem érdekli a bronzmeccs. Olasz bíró fújja a döntőt. Tényleg, a Vlaar-videót látta már?
Kigyulladt egy 300 négyzetméter alapterületű, faszerkezetes, használaton kívül lévő épület Budapesten, a VIII. kerület Bérkocsis utcában szombaton hajnalban. Egy holttestet találtak a helyszínen.
A Harry Potter sorozat egyik legfélelmetesebb gonosz karaktért játszó színész holttestére kirándulók találtak rá. Dave Legeno vélhetően szívinfarktus miatt hunyt el.
Hiába a kormányzati ígéret, hiába az agyonmódosított választási törvény, a legfontosabb dolgot nem sikerült elérni a választásokon: brutálisan növekszenek ugyanis a szavazás költségei.
Hosszú hónapok hallgatása után Corinna Schumacher végre interjút adott és beszélt férjéről. Az asszony elmondta, a sportoló lassan, de biztosan gyógyul.
Kedves Olvasó!Az elmúlt hetekhez hasonlóan a mai ebéd elkészítéséhez is az Astoria Club Mulatóban található alapanyagok adták az ihletet. A sonkatál után egy könnyed ananászos csirkemellfilét ajánlok. A mai menü 1050 kcal/ fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat és jó pihenést kívánok!Fásy Ádám
Nem akármilyen fotók láttak napvilágot Kim Dzsong Unról. Az észak-koreai vezető egy olyan fotelban üldögél, amilyen a nyolcvanas években minden hazai SZOT-üdülőben megtalálható volt.
Összeállításunkban néhány kevésbé ismert tényt ismerhetünk meg a napégéssel, fényvédőkkel kapcsolatban dr. Garaczi Edinától, az Allergiaközpont bőrgyógyász-allergológusától.