Nem kizárt, hogy olimpiai bajnok kajakosunk, Horváth Gábor kislánya, Maja Kincső egykoron jégkorong-válogatott lesz, tudniillik feltűnően ügyesen terelgeti a pakkot.
A 60-70 év körüli asszony tavaly szeptemberben, a rendőri vezetők perének első tárgyalása előtt, a bíróság bejáratánál ököllel verte hátba a volt miniszterelnököt.
Az El Prat repülőtéren az egyik utasszállító (az Aerolineas Argentina Airbus A340-ese) éppen rákanyarodott a pályára, amikor a másik (az orosz Utair Boeing 767-osa) épp le akart szállni. Szerencsére még volt idő a korrigálásra, a Boeingnek még kellett tennie egy kört leszállás előtt. (Daily Mail)
Négy embert szállítottak kórházba hétfőn, a pamplonai bikafuttatás első napján. A spanyol Vöröskereszt szerint a 2 perc 25 másodpercig tartó reggeli üldözésben az egyik futót a combján öklelte fel a szabadon engedett 5 bika egyike (↑), míg másik 3 résztvevő … Folytatás
A Bánffy-emlékév keretében kedden a budapesti Mátyás-templomban, szombaton a bonchidai Bánffy-kastélyban ad ingyenes koncertet a New York Choral Society.
A nemzetköziség jegyében telt az évad a Proton Színházban, amely ősszel Ionesco Rinocéroszok című műve alapján mutat be előadást Utolsó címmel, Rába Roland rendezésében.
Civil szervezetek szerint a nyilvánosság kizárásával az Európai Unió és az Egyesült Államok között zajló gazdasági tárgyalások utat nyitnának az amerikai génmódosított termékeknek.
A párt szerint nevetséges az a jogszabályt, amelyik szerint a sporttudományi felsőoktatásban az olimpiai érem megszerzése a doktori fokozattal egyenértékűnek minősül.
A hétfőn hátralévő részében főleg napos idő lesz, szél nélkül, de az éjszaka első felében néhol zápor, zivatar is kialakulhat. Kedden délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső. Többfelé megerősödik a déli, … Folytatás
Az ellenzéki párt szerint a legjobb nyugdíjvédelmi intézkedés a családtámogatás területén érhető el, így több, ezzel kapcsolatos intézkedést javasolnak.
Kutatás szerint a munkavállalók közel fele azáltal, hogy megválaszthatja, mikorra essenek a munkaórák, sokkal hatékonyabban dolgoznak, miközben stresszmentesebb életet élhetnek.
Nem marad sokáig munka nélkül Ómolnár Miklós, akit nemrég menesztettek a Story éléről. Az egykori főszerkesztőt Norbi kérte fel kommunikációs igazgatónak.
Korrupciós bűncselekményekért jogerősen négy és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a román legfelsőbb bíróság Sorin Apostut, Kolozsvár volt polgármesterét.
Szil és Páli között 15:50-kor, egyelőre nem tudni, miért. Az egyik kamion kigyulladt, és a tűz a gabonatáblára is átterjedt. A rendőrség a helyszínelés/oltás idejére a főútnak ezt a részét lezárta, a forgalmat elterelik. (Police)
A nyugat-balkáni országot sújtó, az évszázad, illetve az évezred árvizének is nevezett természeti katasztrófa következtében 485 lakóház teljesen megsemmisült.
Aki kíváncsi, hamar megöregszik. De az is lehet, hogy nekimegy egy rendőrautónak. Ez történt egy bámészkodó sofőrrel is, aki Bocskaikert határában egy helyszínelő rendőrségi kisbuszba rohant.