2014. július 4. péntek

júl. 4
16:18
Döbbenet: ezért akarta megnagyobbíttatni 25 centis péniszét (BorsOnline)
Az ember azt hinné, ha valakit olyan intim méretekkel áldott meg a teremtő, mint a brit Billy-Tom O'Connert, akkor az több, mint elegendő. A jelek szerint nem.
júl. 4
16:18
Román miniszter: Romániát nem fenyegeti lépfeneveszély (hirado.hu)
Romániát a legkisebb veszély sem fenyegeti amiatt, hogy Magyarországon lépfenefertőzést fedeztek fel Tiszafüreden.
júl. 4
16:24
Hetven év után került elő egy amerikai katona fényképezőgépe (Metropol)
Az egykori képeken csalódott arcú amerikai katonák láthatók, néhány fotón egyszerű felszerelésben a hóban, másokon figyelőállásban.
júl. 4
16:24
Jelentős késések a balatoni vonalakon (hirado.hu)
Ötven-hetven percet késnek a vonatok a dél-balatoni, az észak-balatoni és a szombathelyi vasútvonalon - közölte a Mávinform.
júl. 4
16:26
Vietnami halászok kínai fogságban (hirado.hu)
Elfogta egy vietnami halászhajó hatfős legénységét a kínai parti őrség, a hatóságok közlése szerint a halászok Kína felségterületéhez tartozó vizeken halásztak - erősítette meg a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken.
júl. 4
16:28
Lezárások, változások a Budapest Pride miatt (hirado.hu)
A 19. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség hagyományos fesztiválja keretében a menet szombat délután a Kossuth Lajos térről a Városligetbe vonul.
júl. 4
16:30
Titkos adatgyűjtés: a Jobbik szerint haladéktalanul folytatni kell a vizsgálatot (hirado.hu)
Mirkóczki Ádám felháborítónak nevezte, hogy egyáltalán kérdés lehet a vizsgálat folytatása.
júl. 4
16:36
Visszakapták a biciklijeiket a norvégok (444.hu)
Ellopták egy Révfülöpön kempingező norvég házaspár több 100 ezer forintos kerékpárjait kedden. A rendőrök néhány óra alatt megtalálták az elkövetőket, akik azt mondták, már el is adták a bicikliket. A rendőrök még aznap megtalálták az ellopott kerékpárokat, és sértetlen állapotban … Folytatás
júl. 4
16:38
A kevésből a legjobbat – buliajánló hétvégére (444.hu)
Kiürül a város, indultak a fesztiválok, de azért mi összeszedtük, ami szembejött Budapesten! Pride és open air bulik július első hétvégéjén!
júl. 4
16:40
Rosszul muzsikálnak Matyi Dezső cégei? (444.hu)
Sorra indulnak Matyi Dezső milliárdos üzletember volt és jelenlegi cégei ellen bírósági és adóhatósági végrehajtások – írja a Napi.hu. A lap szerint a birodalom túl nagyra nőtt, és csak idő kérdése, hogy felszámolják az Alexandra könyves hálózat volt központi cégét, … Folytatás
júl. 4
16:42
Orbán: a kis- és középvállalkozások a fejlődés motorjai (hirado.hu)
A kis- és középvállalkozásokat (kkv) nevezte a fejlődés motorjainak Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Pilisborosjenőn, a Meditop Gyógyszeripari Kft. üzemátadó ünnepségén.
júl. 4
16:44
Elemzők: a törvény a vártnál nagyobb terhet ró a bankokra (hirado.hu)
A devizahitelesek megsegítését célzó első elfogadott törvény a korábbi becslésekhez képest várhatóan nagyobb terhet jelent a bankoknak - vélik az MTI által megkérdezett elemzők.
júl. 4
16:46
Holokauszt-emlékév: megkezdődtek a kiemelt pécsi programok (hirado.hu)
Az egykori izraelita elemi iskola épületének falán elhelyezett emléktábla avatásával és zsidó származású pécsi képzőművészek alkotásaiból nyílt tárlattal pénteken megkezdődtek a holokauszt-emlékév pécsi programjai.
júl. 4
16:48
Átverte a felhasználóit a Facebook? (hirado.hu)
Megsérthette a tudományos kutatás bizonyos alapelveit a Facebook vitatott lélektani kísérlete - ismerte el a vizsgálat eredményeit publikáló Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat.
júl. 4
16:54
Nagypapa lett Nicolas Cage (BorsOnline)
Az idő múlása az örök fiatal Nicolas Cage-t is utolérte. A hollywoodi színésznek ugyanis unokája született.
júl. 4
16:54
Tippek strandoláshoz: Kerüljük el a fertőzéseket! (Blikk)
A strandon az is jó... És utána? Természetes, hogy mindannyian szeretünk strandolni de ahhoz, hogy szép emlékeink maradjanak a pancsolásról, fontos betartanunk néhány alapvető szabályt. Dr. Kóczán István lát el minket jó tanácsokkal.
júl. 4
16:56
Könyvajánló: Bringázás, szüret, és jöhet a bor (Blikk)
júl. 4
17:00
Társkereső (Metropol)
Nem csak a húszéveseké a világ...
júl. 4
17:00
Földművelésügyi Minisztérium: a hatóságok időben intézkedtek a lépfene ügyében (hirado.hu)
Az illetékes hatóságok időben megtettek minden szükséges intézkedést, amikor kiderült, hogy Tiszafüreden lépfenével fertőzött szarvasmarhákkal vagy feldolgozáskor azok húsával többen is megfertőződhettek - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
júl. 4
17:02
Obama: az egész világ irigyli az Egyesült Államokat (hirado.hu)
Az elnök közölte: jelenleg nincs egyetlen olyan ország sem a Földön, amely ne cserélne szívesen az Amerikai Egyesült Államokkal.
júl. 4
17:04
Orbán: eljöhet a fair bankok korszaka (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a devizahiteleseket segítő törvényjavaslat elfogadásával új időszak nyílhat, eljöhet a fair bankok korszaka.
júl. 4
17:06
Az Emmi megerősítette: távozik a Klik elnöke (hirado.hu)
A kormány által meghatározott feladatok végrehajtását követően Marekné Pintér Aranka július 15-én távozik posztjáról.
júl. 4
17:09
Szalai Ádám Hoffenheimbe ment (444.hu)
A Bundesligában legutóbb 9.-ként zárt csapat klubvezetése bejelentette, hogy a Schalke 04-től érkező 19-szeres válogatott magyar csatár 2018 júniusáig szóló szerződést írt alá. A pénzügyi részletek nem nyilvánosak, de a német hírügynökség szerint a 26 éves csatár 6 millió euróba (1,8 … Folytatás
júl. 4
17:11
A kecske- és a kő- után itt a fűszimulátor (444.hu)
júl. 4
17:12
Durva: eltörte női rajongója karját Robbie Williams - videóval (BorsOnline)
Rosszul végződött egy lendületes koncert a popsztár egyik rajongójának számára. Robbie lement pacsizni a rajongók közé, de a színpadról olyan szerencsétlenül érkezett, hogy nekiesett egy nőnek, akinek eltört a karja.
júl. 4
17:12
Így rohad a víz alatt a Costa Concordia (Blikk)
júl. 4
17:30
127 milliót hozhat Baboséknak Wimbledon (BorsOnline)
Pályafutása eddigi legnagyobb diadala előtt áll Babos Tímea, aki párosban döntőbe verekedte magát a wimbledoni tenisztornán. A magyar játékos 2010-ben volt már angol bajnok a juniorok között.
júl. 4
17:36
Kovács Árpád: a paksi erőmű hitele az idei büdzsét nem terheli (hirado.hu)
A paksi erőmű fejlesztésének finanszírozásához jóváhagyott hitel először a jövő évi költségvetésben jelenik meg, az idei büdzsét nem terheli - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MTI-nek.
júl. 4
17:38
Saját bombája végzett Egyiptomban három terroristával (hirado.hu)
Hárman meghaltak Egyiptomban pénteken, amikor felrobbant a kezükben a saját maguk készítette pokolgép, amellyel feltehetőleg terrortámadást akartak végrehajtani - jelentette az al-Ahrám című napilap internetes oldalán.
júl. 4
17:40
Megindult a közlekedés, de továbbra is késnek a vonatok a balatoni vonalakon (hirado.hu)
Korábban az egész szakaszon álltak a vonatok.
júl. 4
17:42
Pályán minden idők legtapasztaltabb vébécsapata, és a sztárok még csak ezután jönnek – ÉLŐ (444.hu)
Itt vannak a negyeddöntők! Elsőnek egy európai klasszikus, a német-francia, aztán jön a két legerősebb dél-amerikai válogatott meccse, a Brazília - Kolumbia. Vagy inkább Neymar-Rodriguez? Meglátjuk!
júl. 4
17:48
Fontosabb a pénz, mint a karrier (Blikk)
Magyarország — Kínosan alulfizetettek a magyar munkavállalók: egy friss felmérés szerint négyből hárman azonnal dobbantanának, ha egy másik munkahelyen több pénzt ajánlanának nekik.
júl. 4
17:50
Kunsztot ismételt a gázoló pilóta (Blikk)
Pusztaszer – Többször is áthúzott a bámészkodók feje felett az egykori vadászpilóta, T. János (55), aki pénteken előzetes letartóztatásba került.
júl. 4
17:52
Nyaralni megyünk a Blikk 100 ezréből (Blikk)
Magyarország – Mindennap olvassa a Blikket, eddig mégsem járt szerencsével Sallai Gyuláné Juli (60). Mivel még egyetlen Blikk-nyertessel sem találkozott, ezért nem is hitte, hogy tényleg lehet szerencséje. Most viszont Fortuna őt is a kegyeibe fogadta, és 100 ezer forintos banki utalvánnyal ajándékozta meg, így ma már ő is a nyerteseink táborát gyarapítja.
júl. 4
17:54
Másfélszáz oroszbarát szakadár és tucatnyi katona halt meg (hirado.hu)
Az ukrán hadsereg légicsapásokkal és tüzérségi támadásokkal lerombolta a szakadárok hat állását, a Donyeck megyei Nyikolajevkát pedig teljesen bekerítette.
júl. 4
17:56
KFT-koncert Afrika jegyében vendégekkel a Budapest Parkban (hirado.hu)
Legnagyobb slágere, az Afrika 30. születésnapját ünnepli különleges vendégekkel a KFT zenekar augusztus 8-án a Budapest Parkban.
júl. 4
17:58
Heves esőzések Bosznia-Hercegovinában: holttestek tucatjait mosta ki a víz (hirado.hu)
Huszonnégy ember maradványait mosták felszínre a heves májusi esőzések Bosznia-Hercegovina északi részén, a feltételezések szerint az áldozatok muzulmánok voltak, akik az 1992-1995-ös boszniai háborúban vesztették életüket.
júl. 4
18:00
Szakértők: átlag alatti forgalom mellett közel egy százalékot esett a BUX (hirado.hu)
A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények - a Magyar Telekom kivételével - estek az előző napi záráshoz képest.
júl. 4
18:02
DK: Andy Vajnáé lehet az internetes szerencsejáték is (hirado.hu)
A párt szerint a volt producer a korábbi kaszinóüzemeltetési jogok mellé újabb érdekeltségeket szerezhet a szerencsejáték-iparban.
júl. 4
18:04
Bécsi gazdaságkutató: a vártnál gyorsabb lesz a növekedés Kelet-Közép-Európában (hirado.hu)
Ha az utóbbi hónapokban az elemzőknek korrigálniuk kellett az előrejelzéseiket, akkor a számokat leginkább lefelé kellett módosítaniuk - írja a Der Standard című osztrák liberális lap a bécsi WIIW jelentését kommentálva.
júl. 4
18:06
Napi szomorú: unikornist molesztált Paris Hilton – fotóval (BorsOnline)
Újabb értelmezhetetlen dolog történt a világ első számú örökösnőjének életében. Paris Hilton Instagramján nagyon furcsa képeket posztolt.
júl. 4
18:06
Bankszövetség: méltánytalan a devizahitelesek megsegítését célzó törvény (hirado.hu)
A bankszövetség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében rámutat: az új jogszabály által érvényesített gyakorlat sérti a jogbiztonságot, elbizonytalanítja a befektetőket.
júl. 4
18:12
Öt év börtönre ítéltek egy ellenzéki aktivistát Azerbajdzsánban (hirado.hu)
Az aktivista AZTV Pickups nevű Facebook-oldalán folyamatosan kormányellenes szatirikus karikatúrákat és összeállításokat tett közzé.
júl. 4
18:14
Az MNB visszavonta az orgoványi takarék engedélyét a betétesek biztonsága érdekében (hirado.hu)
Az MNB visszavonta az orgoványi takarék engedélyét, a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet - közölte a jegybank.
júl. 4
18:15
Jönnek a Fidesz-professzorok!!! (444.hu)
A parlament elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását, azaz mostantól nem kell feltétlenül doktori cím, hogy valaki egyetemi tanár lehessen a testnevelési egyetemen (TF), vagy bizonyos művészeti felsőoktatási intézményben, neadjisten irányítsa ezeket – elég egy olimpiai érem vagy állami kitüntetés. Kvázi … Folytatás
júl. 4
18:16
Porosenko a tárgyalások szombati folytatását javasolta (hirado.hu)
A másik két fél egyelőre nem reagált a felhívásra.
júl. 4
18:17
Németpárti a 444 szerkesztősége :(( (444.hu)
A német-francia meccs miatt muszáj volt megbeszélni ki, kinek drukkol. Mindenki a németeknek, kivéve engem és Sarkadi kollégát, mi a franciáknak, Plankó kolléga pedig megőrizte függetlenségét. (444-információ)
júl. 4
18:24
Mezítláb indult világgá Zolika (BorsOnline)
Cipő nélkül, egy alsógatyában ment világgá egy tatabányai kisfiú. A gyereket végül a rendőrök vitték haza.
júl. 4
18:30
Összetűzések kísérték a palesztin fiatal temetését (hirado.hu)
Egész napos, radikális palesztin fiatalok és az izraeli biztonsági erők közötti összetűzések kísérték pénteken Jeruzsálemben a néhány nappal korábban elrabolt és megölt palesztin tizenéves temetését.
júl. 4
18:32
Átadták a Gémtech Kft. új gyártócsarnokát a szabolcsi Napkoron (hirado.hu)
Átadták a fémiparban tevékenykedő Gémtech Kft. 330 millió forintból felépített új gyártócsarnokát és irodaházát pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron.

Keresés