Ünnepélyesen átadták kedden a 2015. évi Milánói Világkiállítás (Expo 2015) magyar pavilonjának helyet adó, S28 számú telket, ezzel megkezdődött az Expo 2015 magyar pavilonjának kivitelezési előkészítése.
Nem jut ivóvízhez a Gázai övezet több százezer lakója, mivel a területre mért folyamatos légicsapások folyamatosan rombolják a térség vízvezeték-rendszerét - hívta fel kedden a figyelmet közleményében a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) az elnöke.
Jeruzsálem — Égnek a szállodák a Vörös-tenger partján! A Hamász bekeményített és a légibombázásokra válaszként elkezdte lőni Izrael egyik turistaparadicsomát, Eliat városát.
Legkorábban 2015-ben emelkedhet az alapkamat az Egyesült Államokban, és 2015 végére 1 százalék körüli szintre nőhet - mondta el Janet Yellen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke.
Szerdán kezdődik és vasárnapig tart a Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente megtartott, Szélrózsa nevű ifjúsági fesztiválját, amelyet az idén Soltvadkerten tartanak.
Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után.
Megkezdődött Miskolctapolcán az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Az EFOTT kapuit kedden nyitották meg a Miskolci Egyetemvárosban.
Az augusztus 8. és 10., valamint 15. és 17. közöttre tervezett programokra a már megvásárolt jegyeket a Bárka Színház jegypénztárában lehet visszaváltani - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Ellopták a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok forgatókönyvének egyetlen olyan példányát, amelyet Szikora János rendező hónapok óta bővített ötleteivel, jegyzeteivel - közölték a szervezők.
A Demokratikus Koalíció szerint a legtöbb szavazatot szerzett európai pártcsalád jelöltjének megválasztásával az európai polgárok akarata érvényesült. Ezt az ellenzéki párt közölte az MTI-vel Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választására reagálva.
Egy nőt megerőszakolt, négy másikat pedig szexuálisan bántalmazott egy mentős, miután azt hazudta nekik, hogy meleg. A férfi így akart hölgytársai bizalmába férkőzni.
Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter azt javasolta kedden a hazája atomprogramjával Teheránnal tárgyaló hat nagyhatalomnak, hogy hosszabbítsák meg a július 20-i határidőt, amelyet a felek a megállapodás elésére megszabtak.
Megtalálták és biztonságos helyre vitték a hétfőn lelőtt An-26-os ukrán katonai szállító repülőgép nyolctagú személyzetének négy tagját - közölte a Kelet-Ukrajnában folyó, "terrorellenes művelet" sajtóközpontja.
A bírói függetlenség, a hatalmi ágak közti párbeszéd és a jogállamiság fontosságát hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter és Darák Péter, a Kúria elnöke a bíróságok napja alkalmából tartott ünnepségen, kedden Budapesten.
Kárpátalján tartottak népzenei-néptáncos mesterkurzust helyi pedagógusoknak magyar szakemberek. Egyikük, Pál István "Szalonna" népzenész az MTI-nek arról beszélt, hogyan próbálják meg életre kelteni a táncház-mozgalmat és a magyar népzenét az Erdős-Kárpátok tövében.
Horvátországban 2002-ben tartottak először melegfelvonulást, akkor szélsőségesek megtámadták és bántalmazták a résztvevőket. A kommentátorok szerint az országban azóta nőtt az LMBT-közösség jogainak elfogadottsága.
Javítási munkálatok miatt szerdától tíz napig félpályás útzár lesz Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 46-os főút Mezőtúr és Törökszentmiklós közötti szakaszán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Nem Magyarország, hanem a magyar kormány ellen indított újabb kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság - vélekedett Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Több tucat szovjet robbanótestet ástak ki a földből a Fejér megyei Polgárdiban azon a marhatelepen, ahonnan egy hete már majdnem ötven robbanószerkezetet elszállítottak - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.
Áldja meg az isten a Miamiban minden rendőrautóba beszerelt kamerákat! Nélkülük soha nem láthattuk volna, hogy Marcel Jackson megállít egy szerinte veszélyesen közlekedő személyautót, amelynek sofőrje, David Ramras hadnagy ugyan civilben volt, de ennek ellenére erőszakszervezetként lépett fel. (via)
Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették - közölte az Ab kedden a honlapján.