1983 ban alig 90 sörfőzde működött Amerikában, ma viszont már több, mint 3000-et tartanak nyilván. 1873-ban még több mint 4000 volt, de ez akkor nem a kézműves sörök mániájának volt betudható, hanem annak, hogy nehéz volt az ország egyik végéből … Folytatás
És nem ám az öregecske Blondie vagy a teljesen kiherélt Beach Boys, hanem a hardcore történetének egyik legfontosabb együttese, a Negative Approach. A nyolcvanas évek elején működő zenekar 2006 óta ismét turnézik, és szerencsére sikerült kellően dühösnek és erőszakosnak maradniuk. … Folytatás
Egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy járókelők fényes nappal durván bántalmaznak egy hajléktalant. A férfi elmondása szerint az eset nem rendkívüli.
Soroksáron egy este futni indult egy családanya, aki sohasem tért vissza az otthonába. Összekötözött, lemeztelenített holttestét férje, Kardos Lajos (42) találta meg a rendőrökkel.
Az emberi jogi szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: információik szerint 450, az úgynevezett számozott utcákban élő, főként roma család levelet kapott, amely szerint júliusban el kell hagyniuk szociális bérlakásukat.
Egy-egy pártlistára átlagosan mintegy 108 jelölt jut, azaz összesen 7877 politikus közül választhatják ki a Bosznia-Hercegovinában élők azokat, akik a következő négy évben a nyugat-balkáni országot irányítják majd.
Eddig több mint 4500-an keresték fel az országban működő huszonegy rezsipontot, ahol a legtöbben a rezsicsökkentéssel kapcsolatban tettek fel kérdéseket - mondta Németh Szilárd.
Egy marokkói színésznő is életét vesztette a romok alatt, miután három lakóház összeomlott múlt pénteken reggel Casablancában. A fiatal sztár telefonon még beszélt a mentőegységekkel, de mire ki tudták szabadítani, már halott volt.
A Jobbik szerint az Európai Bizottság új elnöke Európa etnikai átalakítása mellett tette le a voksát. Ezt az ellenzéki párt közölte az MTI-vel Jean-Claude Juncker megválasztására reagálva.
Az eddig feltárt két eset után újabb amerikai vonatkozású kémügyek is kipattanhatnak a berlini kormányzati szerveknél - vélekedtek német ellenzéki politikusok a törvényhozás alsóháza (Bundestag) belügyi bizottságának keddi rendkívüli ülése után, amelyen a titkosszolgálatok vezetőit hallgatták meg az utóbbi hetek leleplezéseiről.
Leállítja a bővítést az Európai Unió a következő öt évre - mondta kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.
Budapest — Elmarad a Bárka Színház nyári programja, az augusztusi két hétvégére tervezett BárkaNyár Fesztivál, mert a teátrum bizonytalan jogi és gazdasági helyzete miatt nem tudják előteremteni rá az anyagi forrásokat.
Az első információkkal szemben a férfi egyedül élt, így a tűzoltók nem találtak újabb sérültet a romok alatt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Az alkoholizmus, és ezen belül is a várandós nők alkoholizmusa vagy más függősége itthon nem igazán téma. Pedig becslések szerint évente akár az ezret is eléri azoknak az újszülötteknek a száma, akik az anyjuk alkoholfogyasztása miatt születnek sérülten.
Los Angeles - Cameron Diazt szabályosan a hányinger kerülgette, amikor nekiszegezték a kérdést: Drew Barrymore volt-e az a színésznő, akivel fiatalabb korában leszbikus liezonba keveredett.
Kedden 19 óra körül 309,51 forinton jegyezték az eurót a három órával korábbi 308,98 forint után. Az európai közös pénz reggel 7 órakor 309,25 forinton állt.
Teljes európai fegyverembargót szorgalmazott Oroszországgal szemben Meszerics Tamás, az LMP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az EP strasbourgi plenáris ülésén, az ukrajnai helyzetről folytatott vitában.
Nem szeretné, ha vele foglalkozna a sajtó, ugyanis nem számít közszereplőnek – ezt írta a 444.hu-nak Orbán Gáspár. A kormányfő fia a vb-döntőn keltett feltűnést. Az ügyvéd szerint le kell nyelnie a dolgot. Deutsch Tamás megvédte főnöke gyermekét.
A kiállított több mint 200 fénykép egyidejűleg kordokumentum és művészfotó - fogalmazott a Wachsler Tamás fotóiból rendezett tárlat megnyitóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Egyre több baloldali politikus ítéli el Gyurcsány Ferencet és párttársait Pásztor Albert jelölése és a hétvégi DK-s tüntetésen történt verekedés miatt.
Tolnay Klári születésnapjának előestéjén, szerdán mutatják be a Deák Palotában a Márai nyomdokán - A Színésznő című kötetet, amelyben a Tolnay-emlékév alkalmából meghirdetett irodalmi pályázat nyertes alkotásai olvashatók.
Hamarosan kénytelenek lesznek lemondani fekete Mercedes-Benz limuzinjaikról a magas rangú orosz tisztségviselők: Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök kedden aláírt egy rendeletet, amely - bizonyos kivételekkel - megtiltotta külföldi gyártmányú autók beszerzését az állami és önkormányzati hivatalnokok számára.
Tiltakoznak az utcákon felhalmozódó szemét miatt Dzserba tunéziai üdülősziget lakosai: általános sztrájkra készülnek civil szervezetek képviselői, szakszervezetek és szállodatulajdonosok, hogy cselekvésre bírják a kormányt és a hatóságokat.
Sajtóértesülések szerint a liberális értékek mentén nyitnának a többi baloldali párt - a Magyar Nemzet forrásai szerint főként Gyurcsány Ferencék - irányába.
Bár a Buckingham-palota nem erősítette meg a hírt, Kate Middleton egyik volt iskolatársa határozottan állítja, hogy a “belső kör” már tudja: Katalin hercegnő újra terhes.
A testület honlapján kedden közzétett végzés szerint az alapvető jogok biztosa a nemzeti felsőoktatási törvény hallgatói ösztöndíjszerződésre vonatkozó több pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte a testülettől.
A címből nyilván mindenki kitalálta, hogy vízilabdáról van szó. A budapesti EB csoportmeccsén 12:7-re vertük a franciákat, ezzel is bizonyítva, hogy népünknek nincs párja.
Budapest – Varga Dániel (30) ezúttal is varázsolt a budapesti vízilabda-Eb-n. A magyar együttes a csoportkör második fordulójában ijesztő kezdés után a csapatkapitány vezérletével verte 12-7-re Franciaországot.
20 millió dollárt – 4,5 milliárd forintot – akart kizsarolni két amerikai ügyvéd segítségével egy német-török nő egy dúsgazdag szaúdi sejktől. Miután kitalált nemi erőszakért és kínzásért feljelentette a sejk fiát, azt ígérte: ha megkapja az összeget, nem vall ellene a bíróságon.
Belfast – A továbbjutásra és milliókra hajt a DVSC-TEVA labdarúgó-csapata. Az NB I legutóbbi aranyérmese az észak-ír Cliftonville ellen kezdte meg a szereplést a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de nem sikerült előnyt kicsikarnia a visszavágóra. A debreceniek 0-0-s döntetlent játszottak idegenben.