Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat egy ceglédi lemezlovas ellen, aki 2012 nyarától rendszeresen árult ecstasy tablettát Pest megyei szórakozóhelyeken.
Budapest - Orosz György (37), a Showder Klub humoristája bebizonyította, hogy elég artkulálva beszélni magyarul, így bárhol a világban megértenek minket.
A jég fogságba került annak a 23 éves túrázónak a holtteste, aki több mint három évtizede tűnt el az Alpokban. Nem volt nehéz azonosítani, mert nála volt az igazolványa.
Megszakadt a sorozat: a Ferencet megelőző két pápa is bronzérmet „hozott” hazájának a foci vb-ken. A jelenleg regnáló argentin pápa kedvencei a döntőben a német expápa favoritjaival találkoznak.
Álbaloldal, álbaloldal, álbaloldal. Cinikus szélkakasok, képmutatás. Schiffer András csütörtökön Facebook-bejegyzésben hordta le az ATV-ben romabűnözésről beszélő, volt SZDSZ-es Eörsi Mátyást. “A DK politikusainak nincs meggyőződésük. A hatalom, a politikai siker érdekében bármire képesek.” - ilyeneket mondott. A videót itt lehet … Folytatás
Robert Downey Jr. már évek óta szeretett volna egy lánygyermeket, a sors pedig most meg is ajándékozza. A 49 éves Golden Globe-díjas színész Facebook-oldalán jelentette be, hogy felesége, Susan babát vár.
Egy sirály köszönt bele a kamerába csütörtökön, a brightoni derbi egyik célfotóján. Ő az első madár, akit lóverseny célfotója örökít meg. Éljen! (via BBC)
Mi lesz a vintage arcszőrzettel? Mi lesz a kézműves tetoválásokkal? Mi a mainstream ellenkultúrájának mainstreamje? A hipster meghalt, de mi jön utána???? Nem kell valakinek olcsón egy 2009-es Macbook és egy háromszög-mintás vászontatyó???
Leszavazta pénteken a lengyel parlament a kormány elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt, amelyet néhány napja a legnagyobb ellenzéki párt, a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság nyújtott be a lehallgatási botrány miatt. A 460 fős törvényhozás 236 tagja szavazott a beadvány ellen, … Folytatás
Megvetendőnek és hitványnak tartja egy ír pap a jógát és a hozzá hasonló keleti irányzatokat. Szerinte nem hithű keresztény, aki ezeket a lelket veszélyeztető dolgokat űzi.
Szándékosan egy robogó tehervonat elé lépett egy nyugdíjas pár Nagy-Britanniában. A szomszédok szerint az 50 éves lányukkal kapcsolatos problémák vezethettek az öngyilkosságukhoz.
Kapusteljesítmény dolgában Európa a vert mezőnyben kullog a foci-vb-n, ugyanis a torna eddigi öt legjobbja közül négy nem az öreg kontinenset képviseli. Íme, az öt bravúrember.
Hatalmas ovációban törtek ki argentin szurkolók egy menetrend szerinti járaton, amikor a kapitány bejelentette, hogy csapatuk tizenegyesekkel a döntőbe rúgta magát.
New York – 15 évet töltött egy el nem követett gyilkosságért Jabbar Collins (42), akinek most a bíróság 3 millió dolláros (684 millió forintos) kártérítést ítélt meg.
Nagano Prefektúra, Japán - Hárman meghaltak – köztük egy 12 éves fiú -, és ezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat, miután egy földcsuszamlás lerombolta a japán kisvárost, Nagisót.
A fejlesztési tárca egy 12 milliárdos közbeszerzésen akarja elkerülni a nyilvános pályáztatást. Ehhez engedély kell a honvédelmi bizottságtól, aminek Kósa az elnöke. Az engedélyt végül megadták, de az ülés káoszba fulladt.
Houston, Texas – Kórházba rohant a mindenórás Kristin Dickersonnal férje, Troy, de mikor már szinte csak lépésekre voltak a szülőszobától, világra jött a baba. A férj a nem mindennapi szülést megörökítette GoPro kamerájával.
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Szabad Evangéliumi Gyülekezet, Evangéliumi Barátság Vallási Egyesület, Magyar Evangéliumi Egyesület, Mantra Magyarországi Buddhista Közösség, Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet Egyház, Magyarországi Názáreti Gyülekezetek Hitéleti Egyesülete, Magyarországi Bahá’í Közösség, Szim Salom Progresszív Zsidó Egyesület, Magyar Reform Zsidó Hitközségek…
Hanem inkább azok, akik kijönnek a jövedelmükből, esetleg még megtakarítani is tudnak. Legalábbis ez derült ki a Political Capital legújabb felméréséből.
Houston - Kétszer kellett átélnie a nemi erőszakot egy fiatal lánynak: egyszer, mikor megtörtént, és másodszor, amikor az aktusról készült fényképek megjelentek az interneten.
Nincs kettő négy nélkül - vallja ezt az a zimbwawei nő, aki meglévő két férje mellé még kettőt szeretne. Pedig a két férj között dúltak már komoly harcok.
Az angol fogadóirodáknál négyen találták el, hogy a németek 7-1-re elverik a brazilokat a futball-vb elődöntőjében. A legtöbbet, 2500 fontot egy munkanélküli szakács nyert.
A katalánok pénteken bejelentették, hogy megvették a Liverpooltól az uruguayi harci kutya Luis Suárezt. Suárez a chilei Alexis Sánchez helyére érkezik, aki viszont csütörtökön igazolt Barcelonából az Arsenalhoz. Az uruguayi elvileg októberig még edzésekre sem járhat, úgy megbüntette a FIFA … Folytatás
A lehető legrosszabb helyen, egy nőknek kijelölt parkolóban aludt el egy hajléktalan nő Finnországban. A helyre parkoló nő csak akkor vette észre őt, amikor már kilógott a keze az autó alól.
Az alapkamat emelkedésével a jövőben számolni kell. A jelenlegi extrém alacsony kamatszint és a jelentősen lecsökkent ingatlanárak következtében élénkülni látszik a magyar háztartások hitelfelvételi kedve.