2014. július 11. péntek

júl. 11
5:00
Vihar csapott le a Kékszalag mezőnyére - Mentik a bajba került hajókat (Infostart)
A Kékszalag vitorlásverseny résztvevőinek mintegy ötöde felkészületlennek bizonyult tudásban, vagy műszakilag, ezért bajba került az egyébként nem rendkívüli időjárásban, a vizimentők csütörtök délután óta folyamatosan mentik az embereket; az anyagi kár jelentős, személyi sérülés csak néhány esetben történt eddig, azok sem súlyosak.
júl. 11
5:18
A Ferencváros továbbjutott az Európa Ligában (Infostart)
A Ferencváros 2-1-re nyert a Puskás Ferenc Stadionban a máltai Sliema Wanderers ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-2-es összesítéssel jutott tovább.
júl. 11
6:12
A vb-történelem legnagyobb argentin-német csatái - videókkal (Infostart)
Szinte hihetetlen, de a labdarúgó-világbajnokságok történetének egyik leggyakoribb párosítása Németország (NSZK) és Argentína mérkőzése. Nincs még két ország, amely háromszor is eljutott az egymás elleni világbajnoki döntőig, 1958-cal kezdődően a legutóbbi tizenöt tornából a mostani a hetedik, amelyen játszanak egymás ellen. A dél-amerikaiak eddig csak egy összecsapást tudtak megnyerni, de az…
júl. 11
6:48
Menteni kell számos vitorlást a viharos Kékszalagon (Infostart)
A vízimentők tegnap délután óta folyamatosan hozzák ki a Balatonból a Kékszalag vitorlásverseny bajba került résztvevőit. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője szerint az 522 induló egyötöde teljesen felkészületlenül - például navigációs berendezés és jelzőfények használata nélkül - vágott neki a megmérettetésnek. A viharban több hajó felborult, vitorlák szakadtak, árbocok és…
júl. 11
7:42
Kékszalag: a mezőny nagy része már a kikötőkben (Metropol)
A vihar miatt bajba került több vitorlás is, körülbelül 25-30 hajót vontattak ki eddig.
júl. 11
7:48
EL-selejtező: kettős sikerrel ment tovább a Diósgyőr (Sport365)
A Diósgyőr 4-1-re nyert a máltai Birkirkara vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel jutott tovább.
júl. 11
7:50
EL-selejtező: gyenge meccsen verekedte tovább magát a Fradi (Sport365)
A Ferencváros 2-1-re nyert a Puskás Ferenc Stadionban a máltai Sliema Wanderers ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-2-es összesítéssel jutott tovább.
júl. 11
8:21
Az Arsenalban folytatja a Barca sztárja - hivatalos (Sport365)
Az Arsenal megszerezte a chilei válogatott Alexis Sánchezt az FC Barcelonától.
júl. 11
8:23
Tíz érem a cél a kajak-kenu Eb-n (Sport365)
A kajakosoknál tizenkét férfi és hét nő, a kenusoknál pedig tíz férfi és két nő képviseli a magyar színeket a németországi Brandenburg an der Havelben péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon. A 31 fős csapattól nyolc-tíz érmet remél Storcz Botond vezetőedző.
júl. 11
8:36
Karrier: Vezéregyénisége lesz a Ferencvárosnak Gera (Agroinform)
Róth, Garami és Csank is örül a ferencvárosi kedvenc visszatérésének, aki ha nem sérül le, fontos láncszem lehet.
júl. 11
8:54
Ezért sikerülhetett a Kékszalagon a jelentős rekordjavítás (Infostart)
Új Kékszalag rekord és új egytestű rekord: majdnem 3 és fél órát javított a Fifty-fifty a saját rekordján. 2012-ben, az első rekorddöntés alkalmával, csak második napja vitorlázott a csapat a hajóval, tulajdonképpen a versenyen tanulták a kezelését. Az azóta eltelt két évben rengeteget edzettek a Fifty-fiftyvel, amelyet közben műszakilag is továbbfejlesztettek.
júl. 11
8:54
Neymar az argentinoknak szurkol (Blikk)
Sao Paulo – Lionel Messinek szurkol Neymar! A brazil válogatott csigolyatörést szenvedő labdarúgója reméli, hogy a vasárnapi világbajnoki döntőben argentin klubtársa emelheti fel a győzteseknek járó serleget.
júl. 11
8:54
Érzések a sikerek mögött (Metropol)
Életem a játék címmel megjelent Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó önéletrajzi könyve.
júl. 11
8:54
BL-főpróbát tart a Szuperkupa döntőn a DVSC (Sport365)
A Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debrecennek jó főpróba lehet pénteken az Újpest elleni labdarúgó Szuperkupa-mérkőzés.
júl. 11
9:12
Di María ott lesz a döntőben? (Infostart)
Bízik benne, hogy ott lehet a németek elleni vasárnapi világbajnoki fináléban Angel Di María, az argentin labdarúgó-válogatott szélsője, aki combizomhúzódás miatt csak a kispadról nézte végig a hollandok elleni elődöntőt.
júl. 11
9:14
Vízilabda: mindkét nemnél Európa-bajnok lesz Magyarország? (Infostart)
Magyar-spanyol férfirangadóval kezdődik hétfőn a budapesti vízilabda Európa-bajnokság, amelyet 12 férfi és nyolc női nemzeti válogatott részvételével rendeznek meg.
júl. 11
9:27
Az U19-es válogatott és a Szuperkupa döntője teszi széppé a napot - Ezt látod élőben (Sport365)
A pénteki élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.
júl. 11
9:29
A brazil legenda lecsukatná a szövetség elnökét (Sport365)
Romario, az 1994-es világbajnok brazil válogatott tagja, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a Brazil Labdarúgó Szövetség elnökének és alelnökének is a börtönben lenne a helye.
júl. 11
9:30
VB 2014: Két centin múlt a tolószék Neymarnál (Agroinform)
A támadó sírva idézte fel horrorisztikus sérülését, de azt is elmondta, nem haragszik a vétkes Juan Zúnigára.
júl. 11
9:48
A Kékszalag-mezőny nagy része már a kikötőkben (Infostart)
A mezőny nagy része már a kikötőkben van, reggel 8 óráig közel 400 hajó futott be az 522 induló közül a balatonfüredi célba, 50-60 pedig feladta a küzdelmet a 46. Kékszalag Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.
júl. 11
10:00
Öttusa: négyből két magyar jutott az Eb-döntőbe (Sport365)
A négy magyar induló közül kettő - Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara - jutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyének selejtezőjéből a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.
júl. 11
10:02
Vb 2014: a németek örülnek az argentinoknak (Sport365)
Örömmel és felkészülten várja az Argentína elleni döntőt a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon szereplő német válogatott, beleértve Joachim Löw szövetségi kapitányt is.
júl. 11
10:24
Vb 2014: Di María talán a padról beszállhat a döntőben (Agroinform)
Az argentin válogatott szélsője csütörtökön könnyített edzést végzett, talán pályára léphet a világbajnoki döntőben.
júl. 11
10:33
EL-selejtező: kiderült, ki lesz a Győr ellenfele - eredmények (Sport365)
Az IFK Göteborggal játszik a Győri ETO FC az Európa Liga-selejtező második fordulójában, mivel a svéd csapat a hazai döntetlen után 2-0-ra legyőzte a luxemburgi Fola Esch együttesét a nyitókör visszavágóján.
júl. 11
10:35
Vb 2014: aligha fogja együtt nézni a döntőt a volt és jelenlegi pápa (Sport365)
A Vatikán szerint nem valószínű, hogy Ferenc pápa és XVI. Benedek nyugalmazott pápa vasárnap együtt nézné szülőföldje csapatának mérkőzését a világbajnoki döntőben.
júl. 11
10:42
Vb-2014 - Háromszázezer frankra büntették az argentinokat (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 300 ezer svájci frankra (mintegy 76,5 millió forintra) büntette az argentin sportági szövetséget, mivel több hivatalos sajtótájékoztatón nem vett részt játékos a válogatott képviseletében.
júl. 11
11:06
Vb 2014: remek hír a németeknek, sérült sztárjuk újra edzett (Sport365)
Térdsérülése ellenére csütörtökön már újra társaival edzhetett Mats Hummels, a brazíliai világbajnokság vasárnapi döntőjére készülő német labdarúgó-válogatott védője.
júl. 11
11:08
Vitorlázás: korszakos csúcsot ment az idei győztes (Sport365)
A Fifty-Fifty több mint három órával megjavítva saját rekordját nagy fölénnyel nyerte a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt.
júl. 11
11:18
A hollandokat nem érdekli a bronzmérkőzés (Infostart)
A németektől elszenvedett kiütéses vereség után a házigazda brazil válogatott számára kötelező a győzelem szombaton a labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésén a hollandok ellen.
júl. 11
11:36
Kajak-kenu Eb - Hatból öt a délelőtti magyar mérleg (Infostart)
A hat magyar hajóból öt egyből a szombat délutáni döntőbe jutott a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság péntek délelőtti programja során, amelyben az 1000 méteres és női K-4 500 méteres előfutamok kaptak helyet.
júl. 11
11:39
Vitorlázás: korszakos csúcsot ment az idei Kékszalag-győztes (Sport365)
A Fifty-Fifty több mint három órával megjavítva saját rekordját nagy fölénnyel nyerte a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt.
júl. 11
11:41
Szegény ember harapós fogát még a FIFA is húzza (Sport365)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága elutasította Luis Suárez, valamint az Uruguayi Labdarúgó Szövetség fellebbezését a Liverpool csatárának súlyos büntetésével kapcsolatban.
júl. 11
11:55
Magyar foci: Jó formában a Debrecen, Kabát nélkül az Újpest (Agroinform)
Péntek este 20 óra 30 perctől a bajnok Debrecen és a kupagyőztes Újpest a Szuperkupa döntőjében találkozik egymással.
júl. 11
12:12
Miért hívják az argentin védő fiát Bastiannnak, s miért van neki Schweinsteiger-meze? (Infostart)
Az argentin válogatott középső védőjének, Martín Demichelisnek a fiát Bastiannak hívják - s van neki Schweinsteiger-meze!
júl. 11
12:12
Kékszalag: mentik a viharban bajba került hajókat (Sport365)
A vihar miatt bajba került vitorlásokat mentenek a 46. Kékszalag Audi Nagydíj helyszínén péntekre virradóra.
júl. 11
12:14
Babos Tímea Budapesten versenyez a jövő héten! (Infostart)
Babos Tímea és stábja a döntőbeli vereség ellenére nagyon elégedett volt az angol nyílt teniszbajnokság párosversenyében mutatott teljesítménnyel. A MOL-csapat tagjának edzője és édesapja, Babos Csaba kiemelte, hogy a francia Kristina Mladenoviccsal alkotott páros együtt marad a folytatásban is.
júl. 11
12:14
Real Madrid: legenda vált legendát az edzői stábban (Sport365)
A Real Madrid Fernando Hierrót nevezte ki Carlo Ancelotti vezetőedző új segítőjének, vagyis továbbra is legenda fogja segíteni az olasz tréner munkáját.
júl. 11
12:30
VB 2014: A kiröhögött Demichelis lett az argentinok egyik legjobbja (Agroinform)
A szezon első felében Martín Demichelisen röhögött mindenki a Premier League-ben.
júl. 11
12:45
Hosszabbított a Man. City vb-ről lemaradó kulcsjátékosa (Sport365)
Samir Nasri 2019 nyaráig meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester Citynél.
júl. 11
12:47
Tour de France: újabb német szakaszsiker mezőnyhajrában (Sport365)
A mezőnyhajrá ismét német szakaszsikert hozott a Tour de France-on, de ezúttal nem a háromszor első Marcel Kittel, hanem Andre Greipel nyert.
júl. 11
13:06
Hierro visszatér a Real Madridhoz (Infostart)
Zinedine Zidane-t a Real Madrid labdarúgócsapatának egy másik legendája, Fernando Hierro váltja Carlo Ancelotti mellett a segédedzői poszton.
júl. 11
13:06
Hierro lesz Ancelotti segítője (Metropol)
Hierro 1989 és 2003 között 601-szer játszott a Realban, 127 gólt szerzett. Zidane-t váltja a padon.
júl. 11
13:06
VB 2014: Klose a rekorder, de nála Ronaldo a legjobb (Agroinform)
A 16 gólnál járó német válogatott támadó számára a megelőzött Ronaldo minden idők legjobbja.
júl. 11
13:08
Már kaphatók a jegyek a női kézilabda Eb-re (Metropol)
A december 7-én kezdődő torna csoportmérkőzéseit Győrben, Debrecenben, Varasdon és Eszéken rendezik.
júl. 11
13:18
Kajak-kenu: hatból öt a magyar hajó már döntős az Eb-n (Sport365)
A hat magyar hajóból öt egyből a szombat délutáni döntőbe jutott a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság péntek délelőtti programja során, amelyben az 1000 méteres és női K-4 500 méteres előfutamok kaptak helyet.
júl. 11
13:20
Nem hagyják a kolumbiaiak, hogy bántsák a Neymar vb-jét tönkretevő játékost (Sport365)
A Kolumbiai Labdarúgó Szövetség ígéretet tett Juan Zúnigának, hogy megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket a védelmében.
júl. 11
13:42
VB 2014: Messi elkészült az erejével (Agroinform)
Lionel Messi édesapja szerint fia teljesen elfáradt, lépni is alig van ereje.
júl. 11
13:51
Tenisz: Kohlschreiber nem bírt egy nap alatt kétszer is nyerni (Sport365)
A tavalyi döntős Philipp Kohlschreiber két szettben kikapott Lukas Rosoltól a 426 ezer euró összdíjazású, stuttgarti salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
júl. 11
13:53
Fotók: íme az Arsenal mezei a következő idényre (Sport365)
Az Arsenal bemutatta a 2014/15-ös szezonban használatos mezeit.
júl. 11
13:55
Luis Suárez a Barcelonába igazol - hivatalos (Sport365)
A Liverpool és a Barcelona is hivatalos honlapján jelentette be, hogy az angolok legnagyobb sztárja, Luis Suárez a katalán sztárcsapathoz igazol!

Keresés