Anglia - Jamie Reynolds (22) életfogytig tarató börtönt kapott a gyilkosságért és erőszakért, mivel a szakértők és a bíró szerint amint kiengednék, tovább folytatná beteg hajlamainak kiélését.
Kánvási Sörking József negyedszer is megnyerte a Szárnyas Napok sörivó versenyét. A szentesi fiatalember már a második korsóval is végzett, amikor társai még az elsővel sem.
Alig egy év után szakított a kedvesével Britney Spears. Azt nem tudni, miért lett vége a szerelemnek, mindenesetre ismerősei szerint az énekesnő most csak a két fiára koncentrál.
Belo Horizonte - Csúnya véget ért az Anglia-Costa Rica meccs utáni este egy brit szurkolónak: elgázolták Brazíliában, majd a sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott – videó.
Bölcsis szerelméről kérdezgette Gáspár Laci fiát. Bár Lacika egy darabig tagadta, hogy szerelmes lenne a kislányba, kiderül: vitt már neki ajándékot is, egy Ferrarit.
A világ talán legszomorúbb és egyben legmeghatóbb esküvőjét tartották a a Fülöp-szigeteken. Egy haldokló férfi utolsó kívánsága az volt, hogy összeköthesse életét a lánnyal, akit szeretett. A pár összeházasodott, a vőlegény pedig néhány órával később elhunyt.
Már a július 14-én rajtoló margitszigeti póló Eb-re hangoltak a szurkolók. Tegnap néhányan ízelítőt adtak abból, mire számíthatnak a magyar vízilabda-válogatott játékosai.
Rókának öltözve, nőnek sminkelve jósként keresi a napi betevőt Pakisztán leghíresebb férfi jósa, Mumtaz. Tömött sorokban várakoznak rá az emberek az állatkertben, ahol egy ketrecben rendel.
Düsseldorf - Az év végéig ki kell költöznie bérelt lakásából Németország egyik leghíresebb dohányosának, mert az otthonából kiszivárgó füst zavarja a szomszédjait.
A lehetetlen ma már tényleg nem létezik. A modern orvostudomány ugyanis napjainkra eljutott odáig, hogy egy speciális chip segítségével akár egy lebénult ember is képes mozgatni a kezét mindössze a gondolatai segítségével.
Az ukrán hadsereg búvárai több száz holttestre bukkantak egy tó fenekén a Donyeck-megyei Szlovjanszknál - mondta egy ukrán tábornok, azt állítva, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát "terroristák" veszteségei olyan nagyok, hogy nem tudják hova temetni halottaikat.
Ahogy meghallottuk a hírt a szerkesztőségben, hogy orvoskutatók elérhető közelségbe hozták a gondolattal vezérelt mozgást, minden kollégának felcsillant a szeme.
Marietta, Georgia - A nyomozók szerint számtalan jel mutat arra, hogy Justin Harris (33) szándékosan hagyhatta kisfiát egész napra az autóban. Mint a Blikk is megírta, a 22 hónapos gyerek meghalt a hőségben.
Közvetlenül a világbajnokság csoportkörének utolsó mérkőzése előtt elküldték a ghánai labdarúgó-válogatottól Kevin-Prince Boatenget és Sulley Muntarit.
Saját lányát erőszakolta meg, majd fagyival kedveskedett neki - Orsós János büntetését 2 és fél évvel súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla, így 10 évre kell börtönbe vonulnia. A férfi már az első fokú ítéletet is sokallta, most még többet kapott.
Mansfield - A vizsgálatok megállapították, hogy Teresa Mitchell (†38) nem csak gyorsan hajtott, de ittas is volt, és anfetaminkoktélt is fogyasztott, amikor elvesztette az uralmat BMW-je fölött, és a szemből érkező motorosba csapódott.
Los Angeles - Amerikában műtik meg Ana Paulát, azt a panamai kislányt, aki sziámi ikerként született, ám a szétválasztásuk után a testvére meghalt. Neki végül három lába maradt, amelyek közül kettő nem működik. Most esélyt kap arra, hogy normális életet élhessen.
Másfél órán keresztül aszalódott a napon egy bajba esett idős úr, mire sikerült segítséget hívnia. A férfi otthona kertjében beleszorult a napozószékébe.
Budapest - Modell, rúdtáncos és elképesztően szexi – Pirner Alma titkára sokan kíváncsiak. éppen ezért most úgy döntött, hogy blogjában meséli el, hogyan lehetünk ellenállhatatlan nők. Az egyik részben Alma egy igazán érdekes kérdéskört jár körül: hogyan kezdett bele egy dominatanfolyamba.
Mondhatni, testvérharc lesz a G csoportban. Német kapitányok vezénylik a csapatokat, és az amerikaiaknál öt játékos kötődik a családja révén Németországhoz. A riválisok tartanak is a döntetlentől…
Rochdale - Egy kilencven éves nyugdíjast erőszakolt meg valaki, miután berángatta a nyílt utcáról egy sikátorba Nagy-Britanniában – a tettest azóta is keresik.
A fröccs tökéletes szomjoltó ital a kánikulában. Bizsergető, élénkítő szódavíz, savanykás rizling vagy rozé bor, s persze egy jó focimeccs – hiszen mégiscsak a vb-ről szól ez a nyár. Egyszerűnek tűnő nedű, de pár alapszabályt azért tanácsos tudni.
Egy nem egészen kétéves kisgyerek halt meg a saját apja kocsijában, miután a férfi dolgozni ment és egész napra a kocsiban hagyta a hőségben a gyereket. Azt állítja, ottfelejtette, de előre eltervezett gyilkossággal vádolják.
Dustin Green nem a szavak embere. Amikor nem volt kész időben a vacsora, amit a barátnője főzött, inkább tettekkel hozta tudomására, hogy nem tűri az ilyen slendriánságot.
Zürich — Elképesztő pénzt, 904,6 millió eurót (278,5 milliárd forintot) osztott szét az európai fociszövetség (UEFA) a Bajnokok Ligája 2013/2014-es kiírásának 32 főtáblás csapata között.
Porto Alegre — Szerencsétlenül járt az argentinok elleni 3-2-re elveszített világbajnoki csoportmérkőzésen a nigériaiak középpályása, Michel Babatunde (21).
Sao Paulo — Micsoda probléma! A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vizsgálatot indított Neymar ellen, a brazil válogatott sztárja ugyanis a Kamerunnal szemben 4-1-re megnyert találkozón nem engedélyezett alsóneműben lépett pályára és többször láthatóvá is tette azt. Ha vétkesnek találják a játékost, akár komoly pénzbüntetéssel is sújthatják.
Uruguay legjobbjának már befejeződött a vb. A FIFA kilenc válogatott mérkőzésről, és négy hónapra mindenféle futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta Luis Suárezt, aki a csoportmeccsen megharapta az olasz Giorgio Chiellinit.
New York — Mihalik Enikő (27) megmutatta szerelmét. A magyar topmodell közösségi oldalán osztott meg egy képet hosszú idő után először kedvesével, akivel – most úgy tűnik – végre a nagy nyilvánosság előtt is vállalja szerelmét.
Fantasztikus leletre bukkantak egy spanyolországi ásatáson, ahol neandervölgyiek szálláshelyét vizsgálták régészek. Megkövült emberi ürülék került elő, ez eddig a legrégibb, amit eddig találtak.
Tisztelt sporttársak! Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a labdarúgó-vb német rangadójára. Kiváló külügyi kapcsolatainknak köszönhetően, amelyeket még a kelet-berlini időkben építettünk ki, megpróbálunk betekintést adni a kulisszák mögé. Az egykori NDK-s Államvédelmi Minisztérium, ismertebb nevén Stasi nyugdíjazott hangtechnikus szakértője – akit egy balatoni nyaraláson ismertünk meg -…
London — Már nemcsak pedofíliával, de nekrofíliával is vádolják a britek egykori legendás tévés DJ-jét, Jimmy Savile-t (†84), aki a most nyilvánosságra került adatok szerint több mint száz holttestet gyalázott meg olyan kórházi hullaházakban, ahová érthetetlen módon szabad bejárása volt évtizedeken át.