Túszul ejtette Ian Wright feleségét és lányait négy betörő, miközben az egykori focista a világbajnokságon dolgozott szakkomentátorként. A támadók kést nyomtak Nancy torkához, majd a családi széfet kirámolva elmenekültek.
Csak úgy nevezik „a női Hannibal Lecter” azt a francia nyugdíjast, aki brutálisan végzett férjével. Az idős asszonyt jelenleg pszichiátrián kezelik, hogy hamarosan bíróság elé tudják állítani.
Válogatottszinten az is felettébb ritka, ha testvérek egy csapatban szerepelnek, az még inkább, ha egymás ellen. Jerome és Kevin-Prince Boateng ma a német–ghánai vb-meccsen néz farkasszemet.
Budapest - A levegőbe leadott lövésekkel fékezték meg a rájuk támadó külföldi árusokat biztonsági őrök egy Mosonmagyaróvárhoz közeli benzinkútnál - közölte a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Önálló karakter, és vissza a gyökerekhez. Politikusnyelven így mondják, magyarul minden bizonnyal ez azt jelenti, hogy szakít egymással a két szervezet.
Nem sokkal halála előtt egy amerikai írónak mesélt élete szenvedéseiről Peaches Geldof. A lány elmondta, érzi, hogy úgy fog meghalni, ahogy édesanyja. Sajnos nem is tudott tenni végzete ellen.
Így múlik el a világ dicsősége: egy hulladéktelepen végezte a világ legnagyobb Marilyn Monroe-szobra Kínában. Hollywood szexikonja a politika áldozata lett.
A reumás ízületi gyulladás az Ayurveda szerint az Ama, vagyis a káros salakanyagok felgyülemlése miatt alakul ki. Az emésztés lelassul, az immunrendszer meggyengül, a szervezet erejét veszti, hiszen nem jut elegendő tápanyag a sejtekhez.
A kórházban belehalt sérüléseibe egy 19 éves fiatal, aki társával együtt felborult egy quadmotorral péntek este Gyenesdiáson - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
A Forma-1 versenyzői is követik a brazil világbajnokság eseményeit. Ha Rosberg úgy teljesít az aszfalton, mint a németek a pályán, akkor a pilóta megszerezheti a pole pozíciót.
A lap azért döntött így, mert a lengyel ügyészség törvényesnek minősítette a lefoglalást. A lengyel belbiztonsági szolgálat a héten rohanta le a mérsékelt lap szerkesztőségét, hogy megszerezzék a kormánytagokról titokban készült felvételeket.
Csúnyán megalázta a TV-ben Jay-Z-t és Beyonce-t 50 Cent, aki nem is olyan rég Magyarországon járt. A zenész szerint Jay-Z nem ér annyit, mint amennyire tartják.
Miért menne valaki Kaposvárra? Hiszen csak egy álmos kisváros a Dunántúlon. Nos, pontosan ez a szemlélet az, amit jobb, ha egy életre elfelejtünk. Kaposvár ugyanis menő. Nem kicsit, nagyon. Tény, hogy aki 15-20 évvel ezelőtt járt arrafelé, az most nem feltétlenül ért egyet a fenti mondattal, de nekik most összegyűjtöttünk négy indokot, hogy miért érdemes Kaposvárra menni.
Budapest — Kalmár Tibor Ágyról ágyra című könyve nem zsákbamacskát árul. A borítón egy férfi kötéltáncot jár az egyik pucér nőtől a másikig, az alcím pedig: Szex a lelke mindennek. A Vidám Színpad rendezője a mottók kiválasztásával sem hagy kétséget afelől, miről szól a mű.
Kedves Olvasó! Ezen a hét végén egy könnyű menüvel készültem. Főételnek pangasiusfilét kínálok zöldségekkel és sajtmártással. Ez a halfajta cápaharcsa néven is ismert, amely nagyszerű tulajdonságokkal rendelkezik, hiszen szinte teljesen szálkamentes, és a halakat kevésbé szeretők is szívesen fogyasztják. Az ebéd megkoronázásaként pedig egy csokis-gyümölcsös frissítőt ajánlok. A mai fogás 1290…
Négy ember kapott kolbászmérgezést szarvasgombát tartalmazó készítményektől. A betegség igen súlyos, akár halálos is lehet. A hivatal felfüggesztette Keksz Zsolt tevékenységét.
Június 27–29-ig Tata hazánk legnagyobb családi fesztiváljának ad otthont. Koncertek, kulturális, virág- és gyermekprogramok színes kavalkádja várja az érkezőket a háromnapos fesztiválra.
Magyarország — A halakon kívül mindenki örömtáncot lejtett a horgászboltot üzemeltető Komáromi családban, amikor kiderült, hogy 50 ezer forint értékű elektronikai utalványt nyertek a Blixxszel.
Autójával hajtott be egy étterembe egy kínai férfi Wuhan városában, miután feleségét és kutyáját nem engedték be oda. A Shanghaiist szerint szemtanúk látták, amint a nő és a kutya futva jön ki az étteremből, miközben öt pincér üldözte őket. Nem … Folytatás
Barry Todd 10 napot töltött kómában, miután súlyos értagulat miatt kórházba került. A csodálatos ébredést végül saját kórusának hangjai hozták el számára.
Egyelőre úgy tűnik, nem a két szomszéd, Dél-Korea és Észak-Korea esett egymásnak, hanem egy izolált incidens történt a határ déli oldalán. A dél-koreai hadsereg egy közkatonája megölte öt bajtársát, megsebesített ugyanennyit, majd elmenekült, számoltak be az AFP-nek dél-koreai katonai források. … Folytatás
Pécs – A baranyai megyeszékhely sétálóutcáján egymást érik a kávézók, az egyik azonban ezen a héten kicsit más volt, mint a többi. Itt ugyanis fogyatékkal élők segédkeztek a felszolgálásban. A teraszon kávézgatott Eszter (30) és Csaba (30) is, akik csak jó élményekről tudtak beszámolni.
Három meccset játszanak szombaton, és a vébé két nagy esélyese is pályára lép. Először Argentína mutathatja meg Irán ellen, hogy mit tud. Kilenckor már megint összecsap a két Boateng, a ghánai és a német. Éjfélkor pedig jönnek az Argentína ellen nagyon jól focizó bosnyákok, akik most Nigériával meccselhetik le, kié lehet az F csoport második helye.
A Dumaszínház Facebook-oldalán közölte a hírt, miszerint “2014. június 20-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.” A fiatal humorista munkássában itt lehet elmerülni, a Dumaszínház pedig egy magáról írt bemutatkozással búcsúzik tőle, amiből egy részletet idézünk: A kutya-macska barátság élharcosa, az intelligens tabudöntögetés Sandokan-ja, … Folytatás
Recife – Rövid ideig örülhettek Costa Rica labdarúgói annak, hogy hatalmas meglepetésre legyőzték 1-0-ra Olaszországot a brazíliai világbajnokságon és bejutottak a nyolcaddöntőbe.
Míg a többi ember vásárolt, egy amerikai férfi önkielégítést végzett egy Oklahomai szupermarketben. A kéjelgő srácot a rendőrök vitték el a helyszínről.
Calabriába, az olasz maffia által egyik leginkább fertőzött tartományba látogatott el Ferenc pápa, ahol kiátkozta Olaszország legerősebb bűnszervezete, a ‘ndrangheta maffiózóit, a szervezetet pedig az “ördög követőjének” nevezte. Az egyházfő Castrovillariban kétszáz rabot látogatott meg, köztük egy drogcsempészt, akinek hároméves fiát … Folytatás
A közösségi fotómegosztó oldalakat nyilván arra találták ki, hogy a hírességek mindennap megmutathassák a világnak a legkülönbözőbb szögekből fotózott bomba testüket. A bikiniszezon beköszöntével nem győzik posztolni a szexinél szexibb képeket.
Magyarország — A nyár legtöbbünknek az önfeledt kikapcsolódás és a napozás időszaka, Szőke Zoltánnak és Lupónak azonban rendszerint ezek a legmunkásabb hónapok.