Az aktuális Hantai- és Reigl-kiállításokhoz kapcsolódó, színes programmal várja látogatóit a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) a Múzeumok éjszakáján, szombaton.
Az újbudai önkormányzat 2012 decembere óta Senior Capital néven vezeti azt az európai uniós programot, amelynek célja az 50 év feletti generáció munkaerő-piaci segítése, ezeket német, osztrák, szlovén, olasz és lengyel partnerségben valósítja meg.
Elfogták az ócsai ékszerbolti rablás gyanúsítottjait, akik május végén ismeretlen anyaggal elkábították az eladót, majd több tálca arany ékszerrel elmenekültek a helyszínről - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A háromnapos, színes, a középkor mindennapjait megidéző elemmel tarkított programsorozat első eleme a győri képviselő-testület díszközgyűlése lesz, amelyen átadják Győr egyik legrangosabb elismerését, a Szent László-emlékérmet.
Gyakorlatilag minden kulcskérdésben engedhetnek. Már nem olyan szigorúak a versenykorlátozást, a rezsicsökkentést és például a közmunkaprogramot illetően. De ez még nem 100 százalék.
Aminek megalapozásához mindenkinek javaslom a ma végre mindenki számára meghallgatóvá vált elveszett Aphex Twin-lemez végigélvezését. Caustic Window álnéven vette fel még 1994-ben, de csak most kezdett közkézen forogni, miután a Legendás Lófarok rajongói egy példaértékű Kickstarter-kampányban megvették az 5 létező … Folytatás
Belehalt sérüléseibe egy orosz újságíró, aki egy aknagránát becsapódásakor sebesült meg súlyosan Ukrajna keleti részén - közölte kedden a luhanszki kórház egyik orvosa.
Erdei helyszíneken tartott komoly- és népzenei koncertekkel, gyerekprogramokkal és más kulturális-környezettudatossági rendezvényekkel várják a vendégeket június 28. és július 6. között.
Balról jobbra: Jan Mládek cseh ipari és kereskedelmi miniszter, Janusz Piechocinski lengyel miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tomás Malatinsky szlovák gazdasági miniszter a visegrádi országok gazdasági minisztereinek találkozója utáni követõ sajtótájékoztatón az Országház Delegációs termében. Visegrád, … Folytatás
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) svájci elnöksége által kidolgozott rendezési menetrend végrehajtását sürgette az ukrán válság megoldásában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Belgrádban.
A felvetést Tüttő Kata, a szocialisták fővárosi frakcióvezető-helyettese adta elő kedden Budapesten sajtótájékoztatón, a fürdő Tabánban található épülete előtt.
Katy Perry és Robert Pattinson már évek óta szoros barátságot ápol, ám a Page Six szerint az Alkonyat-filmek színésze teljesen belehabarodott az énekesnőbe.
Porto Alegre – Családi segítséggel varázsolták el a címvédőt a hollandok a focivébén. A legutóbbi torna ezüstérmese a nyitányon 5-1-re verte a spanyolokat, egyre többen tudni vélik, hogy mi lehetett a siker titka.
Az Európai Tanács várhatóan a néppárt csúcsjelöltjét nevezi meg jelöltként az Európai Bizottság élére - mondta az EP szociáldemokrata frakciójának távozó vezetője.
Teherautóval ütközött a Hidasnémetibe tartó személyvonat kedd délután, emiatt vonatpótló buszok közlekednek Novajidrány és Hidasnémeti között - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Az MTI úgy tudja, hogy Tüttő Kata és Kunhalmi Ágnes fog összecsapni a posztért, ami sokmindenre azért nem jó, de valamennyi presztízs azért jár vele. Itt az ideje, hogy Tüttő Kata bevallja, lopott-e gumicukrot valamelyik osztálytársától.
Rotálni az embereit reklámadó-ügyben, hogy ne mindig ugyanazokból csináljon hülyét az RTL Klub. Kedden Rogán Antal szállt bele páros lábbal a tévécsatornába, így várhatóan ő kap majd visszakézből egy taslit a ma vagy holnap esti híradóban.
Salvador — Képtelen leszokni gusztustalan szokásáról Joachim Löw (54). A német futballválogatott szövetségi kapitánya örülhet, hiszen irányításával a csapat 4-0-ra kiütötte a rivális Portugáliát a világbajnoki csoportkör első fordulójában, mégis szégyenkezhet.
Milyen volt az élet 1944 nyarán egy zsidóknak kijelölt csillagos házban? Feljegyzések egy lakótól, aki az erkélyen tudta meg, hogy baj van, mert háromezer csendőrt vezényeltek föl Pestre.
Tévedést azt hinni, hogy a Kreml és a kézi vezérlésű Gazprom a csapelzárást csak Ukrajnával szemben alkalmazza, ezt a módszert bevetheti a megépítendő Déli Áramlat építésénél is - mondta a közrádióban Gereben Ágnes Oroszország-szakértő.
Lausanne - A szerelem tényleg mindent legyőz? Ki tudja, mi szükségeltetett ahhoz, hogy a december 29-én síbalesetet és annak következményeként súlyos agysérüléseket szenvedő hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher (45) felébredjen a kómából, ám egyes orvosok állítják, az erős érzelmi kötődések szerepet játszhatnak a visszatérésben.
Három 14 éves gyerek súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor felrobbant egy robbanótest kora délután Várpalotán, a Vörösmarty utcában – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A sérülteket a veszprémi kórházba vitték. A gyerekek egy ház udvarán találták a robbanótestet. (MTI)
A katasztrófavédelem 163 szabálytalanságot tárt fel abban az ellenőrzés-sorozatban, amelyben az erdők szabadéri tüzek elleni védelmét vizsgálták az ország nyolc megyéjében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Régiós és magyarországi szinten is megduplázódott a bevétel-növekedéssel számoló cégek aránya az idén - derül ki az EY legfrissebb tőkebizalmi barométeréből.
Nincs semmilyen fennakadás az Európába irányuló, Ukrajnán át haladó orosz gázexportban - közölte kedden a gázszállító Eustream szlovák vállalat, és ugyanilyen tartalmú közleményt tett közzé a Gazprom orosz gázipari cég is.
A Groupama Aréna pedig az Üllői úti csodakatlan hivatalos neve lesz, amennyiben igaza van a bizonyítékokkal is szolgáló Nemzeti Sportnak. Azt viszont a Világgazdaság számolta ki, hogy eredeti ára 13,5 milliárd forint lett volna, de a végelszámolásnál 1,2 milliárddal több … Folytatás
A rendőrök hétfőn igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 38 éves helyi lakost a Nyíregyházához közeli településen, s az autójában nagy mennyiségű vágott dohányt találtak.
Három gyermek súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor felrobbant egy robbanótest kedden kora délután Várpalotán, a Vörösmarty utcában - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Szexuális zaklatás, gyermekrablás, hivatalos közeg elleni erőszak, garázdaság, testi sértés. Ez csak néhány pont Natalie Harvey feketelistájáról, aki augusztusban rács mögött ad életet második gyermekének.
Natal – Nem sokat pepecselt Clint Dempsey (31). Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának támadója szerezte a brazíliai világbajnokság eddigi leggyorsabb gólját, s az örömét vélhetően az sem csökkenti, hogy az örökranglistán ez is „csak" az ötödik helyre volt elég.