Szentendre — Alig hitt a fülének Smohai Ágnes (19), amikor megtudta, ő nyerte a Blikk Sztárom a párom hasonmásversenyét. A fiatal lány – aki Barbra Streisandra (72) hasonlít – ugrált örömében, amikor átadtuk nyereményét, egy okostelefont.
Van, ahol már találtak lehetséges helyszíneket a hivataloknak, és egyre több vidéki város is jelezte, hogy szívesen befogadna legalább egy államtitkárságot.
A 35 éves középpályás ma jelentette be, hogy két évet még lehúz a Juventusban, ugyanakkor a válogatottól búcsúzik. Eddig 109 alkalommal szerepelt az olasz csapatban. Mint mondta, ideje átadni a helyet a fiataloknak, ráadásul ideges is lenne, ha behívnák, de … Folytatás
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista csoport szerdán folytatta nagyszabású, észak-dél irányú offenzíváját Irakban és megközelítette Bagdadot.
Újabb összecsapások törtek ki a Közép-afrikai Köztársaság középső részén muszlim fegyveresek és keresztény civilek között, miközben az ország ideiglenes vezetése szerdán felkérte a Nemzetközi Büntetőbíróságot az ott folyó bűncselekmények kivizsgálására.
Megköszönte a Professzorok Batthyány Köre elmúlt évtizedben végzett munkáját Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerda este a Nemzeti konzultáció keretében egyeztetést folytatott a szervezet elnökségével.
Szövetséget ajánlott a nemzetközi kapcsolatokban Szlovéniának a külgazdasági és külügyminiszter Ljubljanában, ahol miniszteri beiktatását követő első hivatalos látogatásán járt szerdán.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátására kormánybiztossá nevezi ki Orbán Viktor. Június 12-étől az év végéig, államtitkári fizetésért cserébe. (MTI)
Országa támogatását ajánlotta fel Irak terrorizmus elleni harcához Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter szerdán, miután iszlamista radikálisok több várost ellenőrzésük alá vontak Irakban az utóbbi napokban.
Kiemelt figyelmet fordít az elkövetkező napokban a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a tiszavirág nevű kérészfaj (Palingenia longicauda) védelmére, amelynek természetvédelmi értéke egyedenként 10 ezer forint - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
Tornanádaskán tegnap 12 házat rongált meg a vihar, 6 családot kellett kiköltöztetni, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfűn a mogyoró nagyságú jég a termést szinte teljesen elverte.
Nyár végére várja első gyermeke születését a brit énekesnő, Kimberley Walsh. A híresség minden orvosságtól mentes szülést akar, az egyetlen segítsége saját hangja lesz, mikor világra hozza a csecsemőt.
Budapest — Tóth Gabi (26) hasat villantott, Tolvai Renáta (23) fémes szettje Madonnára hajazott, Radics Giginek (17) pedig Korda Gyuri bácsi (75) majdnem elszakította a ruháját, amikor a tapasztalt táncdalénekes a vörös szőnyegen véletlenül rálépett a fiatal énekesnő ruhájára, aki zavartan próbálta kiszabadítani a szoknyája végét.
Vizsgálatot indít az Apple, a Starbucks és a Fiat több uniós állammal kötött adózási egyezségei miatt az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy azok sértik-e a szabad versenyt.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátására kormánybiztossá nevezi ki az MTA volt elnökét a kormányfő.
Egy három méter hosszú szalaggal a nyakában futkosott a 13 éves tinilány, de véletlenül elcsúszott a lépcsőn, a rögtönzött sál pedig a korlátra csavarodva eltörte a csigolyáit. A holttestet a bátyja találta meg, a rendőrség öngyilkosságra gyanakodott. Öt év után, a napokban zárták le az ügyet.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy fegyverszünet feltételeinek megteremtését szorgalmazta szerda este az ukrán válságról amerikai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésében.
A férfi műtétek közben szexuális tartalmú képeket és szövegeket küldött a csajának ahelyett, hogy a betegekkel foglalkozott volna. Többek közt ezt is tartalmazza a 17 oldalas jegyzőkönyv, amelyben a perverzióit sorolják fel konkrét példákkal.
Ez csak egy szám belőle, de a friss albumhoz a Pitchfork dobott össze egy remek felületet, ott meghallgatható az egész. Ezzel búcsúzunk mára, szép estét!