A Négy Mancs alapítványok ellen indított magyarországi perek folytatódnak, és további kártérítési perek is várhatóak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája.
Barcelona – Tovább dolgozik edzőjével Gyurta Dániel (24), és olimpiai bajnokunk ennek újabb világbajnoki címmel adott nyomatékot a 200 méteres mellúszásban.
43 agrár-szakképző intézmény a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásába került csütörtöktől a már meglévő 17 mellé további - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Az állami költségvetésből kapott 120 millió forint támogatást 100 millió forint önkormányzati önerővel kiegészítve épült meg a 650 négyzetméter alapterületű székház.
A kisállatot egy férfi mentette meg a tinédzserek karmaiból, akik a fojtás után még fel is akarták gyújtani az állatot. Gondozója csak abban reménykedik, a macska egyszer majd elfelejti, hogy meg akarták gyilkolni.
Eddig már 112-szer büntették meg Dino Marsanit, azt a vállalkozót, aki mattfekete Bentley-jével rendszeresen tilosban (mozgássérülteknek fenntartott helyen, járdán, zebrán...) parkolt.
Még nem született végső döntés a fesztivál jegyzői engedélyezéséről - mondta Kardos Tamás körjegyző az MTI megkeresésére, hozzátéve: az ügyben hétfőn lesz döntés.
Soha nem érhet véget a történelmi igazság keresése, kötelességünk emlékezni arra, aminek nem szabad megismétlődnie - hangoztatta Robert Fico szlovák kormányfő.
Bobok ütköztek össze a balatonfűzfői pálya céljánál. A karambolban nem senki nem szenvedett súlyos sérülést, de hat gyereket a mentősök kórházba szállítottak.
Barcelona – Tovább dolgozik edzőjével Gyurta Dániel (24), és olimpiai bajnokunk ennek újabb világbajnoki címmel adott nyomatékot a 200 méteres mellúszásban.
BUDAPEST - Veszélybe kerülhet Mádai Vivien (24) műsorvezetői pozíciója! A tévés májusban tűnt fel az MTVA képernyőjén a Legenda című zenés show-műsorban Harsányi Levente (43) társaként, miután március közepén az RTL Klubnál búcsút intettek neki.
Magyarország – Évente kétszer 30 napig korlátlan nemzetbiztonság ellenőrzés várhat több ezer, de akár több tízezer hivatalnokra, amennyiben a nemzetbiztonság kontrollszabályait módosító törvény változatlan formában megy át a törvényhozáson.
Magyarország – Vallásos áhítat helyett sokkal inkább a frász törte ki a „feltámadás" pillanatában az édesanyját a férfinak, akit halottnak hittek a kórházban.
Budapest – Hétfőn Cipő emlékkoncerttel kezdődik az idei Sziget fesztivál. A -1. napon a néhai Republic-énekes pályatársai, barátai állnak színpadra, s ennek apropóján többen is arról beszéltek a Blikknek, hogy bizony Bódi László (†47) nem szívesen beszélt a szívbetegségéről, így őket is váratlanul érte a márciusig tragédia.
Budapest - Nyaralni vitte a Balatonra édesapja a kispesti óvodából hétfőn ellopott K. Liliánát (4). Kovács Zoltán maga jelentkezett a rendőrségen a csöppséggel, ahol átadta őt az édesanyának. Mint megírtuk, a kislányt a Facebookon is kereste az asszony, a gyerek három nap után került elő.
Magyarország - A Blikk megtalálta a házi őrizetben lévő éjszaka császárát: információink szerint V. Lászlót egy pesti külső kerületi családi házban őrzik a zsaruk, 24 órás váltásban.
Eltemették Kazincbarcikán azt a fiút, akinek holttestét évekig etette, itatta, pátyolgatta a családja. Az anya tegnap azt mondta a Borsnak: Attila teste meleg volt, amikor pár napja elvitték tőle.
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet azt követeli, hogy vizsgálják ki: tényleg megkínozták-e politikai ellenfeleiket Kairóban az iszlamista szélsőségesek.
Az idei év első félévében 79 százalékkal nőtt az amerikai utazási vízumhoz jutó kubaiak száma - közölte a Kubai Kommunista Párt központi lapja, a Granma pénteken.
A „füves” botrányt megúszta, elnézést kért a kórház vezetésétől VV Éva. Ennek ellenére egy drogtesztnek vetették alá. Éva azt mondja, negatív az eredmény – pedig szinte éjjel-nappal bulizik a botrányhősnő.
Retteghetnek a túlsúlyosok Schobert Norbitól. A táplálkozási szakember – ahogy ő nevezte – a nyami-nyami jelenség keretein belül velük akarja elrettenteni az édességfüggőket.
A roma holokauszt áldozataira, valamint a cigányok elleni 2008-2009-es támadássorozat hat halottjára emlékeztek csendes főhajtással és koszorúzással civilek a budapesti Nehru parton.
A sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva nem támogatja az O.Z.O.R.A. fesztivál megtartását - közölték a szervezők péntek éjjel az MTI-vel.
Hiába adott pénzt, támadója kétszer is megpróbálta fejbe lőni a 87 éves Róza nénit. A gázfegyver csődöt mondott, a felsőtárkányi idős hölgy viszont nem: neki köszönhetően sikerült elfogni a gyanúsítottat.
A nemzetközi terrorszervezet főnöke szerint a koptok és az amerikaiak összeesküdtek az egyiptomi hadsereggel Mohamed Murszi iszlamista elnök megbuktatására.
Csekély a különbség a para-metil-4-metilami-norex nevű partidrog eufóriát kiváltó és halálos dózisa között, ennek tudható be, hogy már öten meghaltak az új szertől. Felszippantásával a fogyasztó tulajdonképpen önként válik a drogvegyészek kísérleti nyulává.
A vidékfejlesztési tárca illetékese közölte: a korábbinál mintegy 200 millió forinttal több, évi 1,4 milliárd forintnyi támogatási összeg áll a méhészek rendelkezésére.
A Bika szomszédai, ismerősei révén szokatlan helyzetekbe kerülhet, a Rák ma még a szokásosnál is érzékenyebb, az Oroszlánt továbbtanulással, utazással, önmegvalósítással kapcsolatos tervek villanyozzák fel.
Kétezer kilométerről szurkolta ki Gyurta Dániel újabb vb-aranyérmét Széles Sándor. A furcsa körülmények közt hazaküldött edző gyötrelmes napokon van túl, ám a diadal gyógyírt jelentett számára.
Pikáns szituációba került Hien és kedvese, Karmatronick. Az Édes kis suttogás című új klip forgatásán ugyanis az énekesnő egy másik férfival enyelgett – s erre éppen kedvese kérte őt…
A beruházást 300 millió forinttal támogatja az Európai Unió. A pénzből egy csaknem 7500 négyzetméteres könnyűipari csarnok épül, és eszközbeszerzésre is fordítanak belőle.
A két párt legutóbb július közepén tárgyalt egymással, a mostani szűk körű tárgyalás nem volt nyilvános. A Fidesz kommunikációs vezetője úgy reagált: "Ezek ugyanazok az emberek, akik korábban a maffiával lepaktáltak.”
Gyorsan romlik a nők és gyerekek helyzete Homszban. El-Vaer negyedben 400 ezer menekült él csak részben elkészült épületekben, iskolákban és más közintézményekben.