Szolnok – Pikáns a helyzet. A szerb színekben szereplő Benedek Dalma (31) megszokott környezetében, Szolnokon a magyar válogatott tagjaival együtt készül, hogy a jövő heti duisburgi kajak-kenu világbajnokságon legyőzze őket.
Tolna–Fadd – Hiába keres szemtanúkat a rendőrség a szerda esti halálos autóbaleset kapcsán, a helyiek még mindig rettegnek attól a faddi családtól, amelynek öt tagja életét vesztette a karambolban.
Budapest – Ki hinné, hogy Koós Jánosl (75) és a felesége, Dékány Sarolta 42 éve mondták ki egymásnak a boldogító igent? Az énekes szerint a hosszú házasság receptjének rengeteg összetevője van. A legfontosabb, hogy boldog legyen a család.
Budapest – Takács Nikolas (27), az X-Faktor egykori döntőse még tavaly ősszel vágott bele élete első saját vállalkozásába, de úgy tűnik, a várt siker elmaradt.
BUDAPEST – Fordulóponthoz érkezett Kasza Tibi (35) és kedvese, Andi (20) kapcsolata. Bár a zenész és párja már a családalapításon töri a fejét, úgy tűnik, az új feladatok miatt kénytelenek elhalasztani a terveiket.
Budapest – Klapka György (86) reklámügynökséget alapított, és munkatársait azonmód csapatépítő tréningre vitte. Nem is akármilyenre: beköltözött velük az Erzsébet híd alá egy csöves tanyájára, hogy a fiataloknak így mutassa meg, mi az igazi nyomor.
Olíviával, az ónémetjuhásszal pózol önfeledten egyik fotóján Vajna Tímea. A kutya Andy Vajna volt élettársáé, Dobó Katáé, aki fájó szívvel hagyta Los Angelesben kedvencét.
Stohl András színművész kétségtelenül a magyar közélet egyik legellentmondásosabb szereplője, a színházi szakma fenegyereke. Évek óta tart sajátos Canossa-járása menny és pokol között.
Sértetlenül találtak rá a rendőrök a napok óta bujkáló 14 éves Alexandrára és húgára, a 11 esztendős Angelikára. Egy 33 éves férfi is velük volt, őt letartóztatták.
Michael Douglas felesége, a 43 éves Catherine Zeta-Jones nehéz időszakon van túl: míg férje a nyilvánosság előtt vívta csatáját a rákkal, ő maga a mániás depressziójával küszködött. A színésznővel készült interjú a brit Telegraph című lapban jelent meg, még azelőtt, hogy a válásukról szóló hírek napvilágot láttak volna.
Bizarr hirdetés jelent meg a boszniai pik.ba hirdetési portálon. Egy kelet-boszniai kisvárosból, Zvornikból érkezett, s az eladó állatok – azon belül is lovak – között egy elkeseredett apa kíván túladni haszontalan tini fián, akár tűzifáért is cserébe!
Európa-bajnoki ezüstérmét követően sem csüggedt Berki Krisztián, folyamatosan készül a szeptember végi világbajnokságra, ahol új gyakorlattal mutatkozik be, a hétvégi ob-n ezt láthattuk.
A modellként ismert Ireland Baldwin az interneten keresztül köszöntötte csecsemő húgát. A 17 éves lány azonnal azzal kezdte, hogy életbölcsességét megossza a kislánnyal.
Eddig meztelenül sem mert a férje elé állni, ezért mindennapos szeretkezéssel próbálja leküzdeni komplexusait. Az fejlődését pedig blog formájában az egész világgal megosztja.
Hosszú évek negatív rekordját döntötte meg a Győr azzal, hogy bajnoki címvédőként az első négy fordulóban csak három pontot szerzett. Vajon magára talál vagy az egész idényben szenvedni fog?
Az ország egyik leghíresebb zsugásának számító Majka végleg letette a paklit. A nemzetközi pókerversenyeket is megjárt rapper félretette az ördög bibliáját, és felkapott rapperként inkább a rapbiznisz adta lehetőségekre koncentrál.
A falba rejtett mobiltelefont is kiszagolja Bendzsó, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet járőrkutyája. Gazdájával, Domokos Istvánnal elválaszthatatlan párost alkotnak.
Július 22-én nem csak Katalin hercegnőék első gyermeke látta meg a napvilágot, hanem három aprócska albínó sün is, György, Sándor és Lajos. A moszkvai állatkert új jövevényei a kis Györgyhöz hasonlóan szintén királyi bánásmódban részesülnek.
Örülhetnek azok, akik imádnak a kanapén fekve tévét nézni, ugyanis nekik találták ki azt a szemüveget, amellyel akár teljesen vízszintesen is heverhetnek, mégis könnyedén tudják nézni a televíziót.
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor arra kérte a Csatáry-molinót kifeszítő drukkereket, hogy jelentkezzenek a Fradinál. Ha nem teszik meg hétfőig, megkezdik a szurkolók beazonosítását a múlt szombati videofelvételek alapján.
Minden reménye a plasztikai sebészekben van annak a brit nőnek, akinek egy rettenetes betegség következtében eltűnt a fél arca. A nő elmondása szerint még ő is nap mint nap megijed saját magától, ha tükörbe néz.
A rendőrség egy magatehetetlen brit nyugdíjas ágyában talált rá, arra az őrült rablóra, aki nemcsak kifosztotta az asszonyt, de meg is erőszakolta. Mindez néhány hónappal az után történt, hogy a férfi kiszabadult a börtönből.
Tiszteletlenségnek nevezte Gerardo Martino, a Barcelona futballcsapatának vezetőedzője, hogy a Real Madrid 100 millió eurót sem sajnál a Tottenham klasszisáért, Gareth Bale-ért.
Elképesztő, hogy csaknem hetven évvel a II. világháború befejezése után még mindig kerülnek elő „döglött aknák”, amelyek szerint közmegbecsülésnek örvendő sztárokról kiderül: nácibarátok voltak. Titkukat egy életen át igyekeztek elfedni, ahogy manapság a BBC lebukott sztárjai is.
A nem hivatalos csúcssebesség 105 km/h volt, de a célban a rendőrök traffipaxa csak 95km/h-t mért. Ilyen sebességgel eddig a világon még nem tekert tandemmel látássérült nő. A vezető nyeregben Nagy György kerékpáredző-versenyző hajtott.
A múlt század egyik óriásának, Nikola Teslának az emlékét őrzi a halálának hetvenedik évfordulóján New Yorkban nyílt kiállítás, amely az elektromosság atyjáról szóló összes fellelhető írást tartalmazza. A zseni a világ legbogarasabb tudósainak egyike volt.
A Honda Civic megjelenése óta küzdött azzal a hátránnyal, hogy az európai szokásokhoz képest túlméretezett dízelmotorral volt kapható. Immár létezik egy 1,6 literes változat is.
Amióta Simon Cowellnek sikerült feldolgoznia tényt, hogy apa lesz, egyre nagyob odaadással fordul gyermeke anyja felé. A napokban egy több mint 3 millió forintot érő ékszerrel lepte meg a nőt.
Bár mi magyarok még kicsit félve vágunk neki a kalandnak, Európában hatalmas népszerűségnek örvend a csatornahajózás. Mi magunk vagyunk a kapitányok és a legénység is.
Egy brit múzeumnak köszönhetően végre megtudta a világ, melyik számot játszotta a zenedoboz, mikor bekövetkezett a Titanic katasztrófája. A muzsikára azért volt szükség, hogy elterelje a gyerekek figyelmét.
Budapest — Jöhet eső, jöhet szél, Sulyok Tibor (55) egészen biztosan nem fog dideregni, hiszen a Blikk Bumm nyereményjátékán egy 25 ezer forintos H&M ruhavásárlási utalványt kapart össze magának.
Magyarország — Tükör előtt a fürdőszobában egy csendes gyors numera, majd egy éjszakán át tartó kényeztetés: ez a párok álma - legalábbis a Durex nemzetközi kísérlete szerint, amiben többek között egy magyar pár, Anikó (20) és Alex (19) is tesztelte négy héten át a különböző szex és előjáték variációkat.
Gyula — Németh Kristóf (36), aki tavaly ősszel vált meg a sorozattól, valamint Dósa Matyi (25), aki már hosszú évek óta nem alakítja Tóni szerepét, jó kapcsolatot ápol egymással.
New York — Lassan, de biztosan elfelejti az egész életét Sean Connery (83)! A bámulatos életművet magáénak tudható Oscar-díjas legenda nemsokára még azt sem fogja tudni, hogy is hívják, megtámadta ugyanis az egyik legalattomosabb időskori betegség, az Alzheimer-kór.
Budapest — Rendőrök felügyelete mellett, ketrecben és leláncolva kezdtek demonstrálni péntek délután az Erzsébet téren azok a szélsőséges állatvédők, akik megtagadnak minden, állattól származó táplálék fogyasztását.
Nyolcszor gyorsabban öregszik a normálisnál egy 14 éves indiai gyerek. A kisfiú abban reménykedik, hogy az orvosok minél hamarabb gyógymódot találnak számára, különben hónapokon belül meghalhat.
London — Ideiglenesen ellophatja a show-t a hercegi pár kisfia elől a brit királyi család egy másik tagja, András herceg (53). Károly testvére meglepő magánéleti lépésre szánta el magát, a Sunday Telegraph című brit lap értesülései szerint ugyanis kibékült volt feleségével, Sarah Fergusonnal (53).
A képet egy a dél-afrikai ország nemzeti parkjába kilátogató fotós készítette, amikor az egyik kis tó partján édesanyjuk megpróbálta lehűteni a kissé heves kicsinyeit.
Budapest — A sok piaci előny és kedvezmény után itt egy újabb a trafikkoncesszió-nyerteseknek: négymillió forint fájdalomdíj ütheti a markukat, ha körzetükben a jövőben esetleg újabb dohánykereskedelmi jogokat osztanának ki.