A Virunga Nemzeti Park Afrika legöregebb és biológiailag legsokszínűbb zöldterülete, több mint háromezer különböző állatfajnak ad otthont, ám mára mélyszegénységben élők hada lepte el, akiknek jelentős része az 1994-es ruandai népirtás után menekült a területre
Elfogták egy közúti ellenőrzés után a napokban Pécsen azt a férfit, aki a gyanú szerint még februárban késsel fenyegetőzve kirabolt egy kisboltot a baranyai megyeszékhelyen - közölte a Pécsi Rendőrkapitányság pénteken az MTI-vel.
Budapest – Nem várt segítője akadt Szijjártó Péter miniszterelnökségi államtitkárnak péntelen a parlamentben, ahol irodájában egy nemzetközi szerződés aláírására készülődött.
A cégek többsége az NSA titkos anyagaiból származó információkra reagálva jogszabályokra hivatkozott, amelyek szerint bizonyos esetekben kötelesek adatokat szolgáltatni kormányzati szerveknek.
Ez aztán a reklám: egy hátrész és pánt nélküli melltartókat gyártó cég tíz, majdnem félpucér nővel mutatta vado-natúj termékét. Az akció sikeres volt, mert fél London a lányokat fotózta, kukkolta.
A kormány az egészségügyben mostanáig 1888 ember továbbfoglalkoztatását támogatta, 497 kérelem elbírálását még nem fejezték be. Mindössze 58 esetben nem támogatták a továbbfoglalkoztatást.
Budapest — Egyéves távollét után látogatott Magyarországra Jamie Winchester (43). Az ír származású zenész, már jó ideje visszaköltözött szülőhazájába, de a magyar közönség kedvéért mindig szívesen jön Budapestre.
Sveti Vlas — Párja nélkül, barátaival indult nyaralni VV Seherezádé (23). A ValóVilág egykori szőkesége – aki már lemezlovas-karrierjének köszönhetően bejárta a fél világot – ezúttal Bulgáriát választotta úti céljául, ahol tíz felejthetetlen napot töltött magyar barátaival.
RÓMA — Bár rengeteg koncertre hívják a nyár folyamán az Irigy Hónaljmirigy tagjait, azért próbálnak egy kis időt szakítani arra is, hogy a munka mellett némi nyaralással dobhassák fel ezeket a hónapokat.
A brit kormány igyekszik megakadályozni, hogy Kelly Clarkson amerikai popénekesnő kivigye az országból azt a ritka, türkizkék és arany színekben pompázó gyűrűt, amely egykor Jane Austen (1775-1817) angol regényírónő tulajdona volt.
Marion — Négytonnányi aprópénzben adta vissza a tőle elperelt biztosítási összeget egy amerikai férfi, aki még páncélautót is bérelt, hogy a 150 nylonzsákba töltött, összesen félmillió dollárt (110 millió forintot) leszállítsa a pernyertesek ügyvédjeinek.
A szíriai felkelők valószínűleg több tucat kormánykatonát mészároltak le Hán al-Aszal faluban a múlt hét elején, s az eset független kivizsgálására van szükség.
London — A Harry Potter sztárja, Daniel Radcliffe (24) az utóbbi időben fölöttébb rossz bőrben van. A fiatal színészt korábban mindig vidáman és fitten lehetett látni, de legutóbb vörös szemekkel és beesett, sápadt arccal jelent meg rajongói előtt, A Kripli című darab premiere után.
BUDAPEST — Josh (35) új társra talált – a zeneiparban. Persze nem végleg mondott le a korábban súlyos autóbalesetet szenvedő és a visszatérésre még képtelen partnernőjéről, Juttáról (32).
Elképesztő borzalmakat élt át egy 25 éves kanadai lány. A fiatal nőt, egy ismerőse kegyetlenül összeverte és megerőszakolta. A lánynak sikerült elmenekülnie, ám közel két hétig nem adott életjelet, családja már lemondott róla, mikor egy erdőben bukkantak rá.
Elképesztő pofátlanságot követett el az argentin Pronto magazin, amikor Lionel Messit, a Barcelona csillagát kompromittáló helyzetben ábrázolta címlapján.
Budapest – Egyezkedni kezdtek, de az egyezség még messze van – így foglalható össze az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség pénteken elkezdődött tárgyalássorozatának első napja.
Egy portugál bírói testület döntése értelmében a munkáltatónak vissza kell vennie az ittasságáért elbocsátott kukást, mert az nem szegett meg semmilyen szeszfogyasztási regulát, sőt még a közhangulatot is javította.
A férj öngyilkos akart lenni, ezért kimászott hatodik emeleti lakása ablakán, hogy leugorjon. Feleségének az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a boxeralsóját. Hihetetetlen megmenekülés Kínából.
Moszkva visszautasította pénteken az Egyesült Államok által megfogalmazott éles bírálatot Edward Snowden oroszországi menekültstátusával összefüggésben.
Egyebek mellett francia, baszk, szerb és magyar lecsókülönlegességekkel várják a vendégeket ezen a hétvégén a szentendrei Dumtsa Korzón - mondta el az MTI-nek a program szervezője.
Nem zavarta meg az edzőjével, Széles Sándorral történt hercehurca Gyurta Dánielt. Esélyeshez méltóan, sorozatban harmadszor lett világbajnok 200 méter mellen.
Az Együtt-PM szerint a jelenlegi kormány leváltásához gyökeres politikai fordulatra van szükség, ennek érdekében széles ellenzéki együttműködést kell létrehozni.
Összességében a magyar színházi támogatási rendszer nagyon átgondolt, a színházak és a közönség érdekeit szolgálja - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
Támogatja a tárgyalások megkezdését a Mollal az INA horvát olaj- és gázipari vállalat egyik szakszervezete, az INAS - adta hírül a horvát közszolgálati rádió-televízió (HRT).
Shandor Larenty nem egy átlagos fiatal. Őt a korabeli srácokkal ellentétben nem a számítógépezés vagy a bulizás teszi boldoggá, hanem az, ha kedvenc nagymacskájával játszadozhat.
Rosszul tudósítottak egyes iráni hírügynökségek a hétvégén hivatalba lépő új iráni elnök, Haszan Róháni Izraellel kapcsolatos kijelentéséről az iráni állami televízió szerint.
A CIB Bank, az olasz Intesa Sanpaolo csoport magyarországi leánybankja az idei első félévben jelentős, 58 milliárd forintos veszteséget ért el adózás után.