2012. október 4. csütörtök

okt. 4
21:41
Érvénytelenítették Kassai Gyula útlevelének bevonását (hirado.hu)
A szlovák állampolgárságától megfosztott egyik felvidéki magyar útlevelének bevonását érvénytelenítette a nyitrai rendőrkapitányság.
okt. 4
21:43
Útkeresés a VMSZ-nél (hirado.hu)
A Vajdasági Magyar Szövetség korábban kiállt addigi szövetségese mellett, nyár végére a párt vezetése azonban már a nacionalistákkal is el tudta képzelni az együttműködést.
okt. 4
21:45
Végveszélyben az art mozik? (hirado.hu)
2010-ben előbb az állami, majd egy évvel később az önkormányzati támogatások is megszűntek. Az intézmények saját bevétele ugyanakkor kevés a hosszú távú működéshez.
okt. 4
21:47
Professzorok kritizálták a kormány politikáját (hirado.hu)
Chikán Attila és Mellár Tamás közgazdászok szerint a kormánynak olyan koherens gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely az elmúlt két évre nem volt jellemző.
okt. 4
21:49
Egyre több fiatal orvosnak éri meg itthon maradni (hirado.hu)
Már most majdnem annyi orvosi helyre jelentkeztek a végzősök, mint 2010-ben összesen. A rezidensszövetség szerint az ok a Markusovszky-ösztöndíj és a béremelés.
okt. 4
21:57
Daniel Radcliffe-t felszarvazták - fotó (BorsOnline)
A Harry Potter filmekből ismert hollywoodi színészt új szerepe miatt szarvazták fel. A különleges megjelenésre utal tehát a szarv ezúttal.
okt. 4
21:57
Tarlós: a híradások tele vannak hülyeséggel (hirado.hu)
A főpolgármester szerint a gyengeség egyértelmű jele lenne, ha valaki egy egész frakció nevében az ellenzékhez fordulna a városvezetői jogkörök ügyében.
okt. 4
21:59
FBI-nyomozók vizsgálták meg a bengázi támadás helyszínét (hirado.hu)
A Pentagon csütörtökön bejelentette, hogy a nyomozók az FBI kérésére a védelmi tárca "logisztikai és védelmi támogatásával" jutottak el a helyszínre.
okt. 4
22:01
Feloszlatták a parlamentet Jordániában (hirado.hu)
A jordániai uralkodó feloszlatta a parlamentet és bejelentette, hogy előre hozza a csak évek múlva esedékes választásokat.
okt. 4
22:15
Gazdaságilag hasznos a "chipsadók" bevezetése (hirado.hu)
Ezt a Világbank egészségügyi főtanácsadója jelentette ki.
okt. 4
22:17
Elengedik az iszlám megsértésével vádolt egyiptomi gyerekeket (hirado.hu)
A 9 és 10 éves gyerekeket a héten vették őrizetbe, miután feljelentették őket, hogy a Korán verseit tartalmazó papírlapokra vizeltek.
okt. 4
22:19
Erdogan: Törökország nem akar háborút (hirado.hu)
A parlament felhatalmazása a hadsereg külföldi bevetésére az elrettentést szolgálja - mondta.
okt. 4
22:21
Az illetéktörvényt bírálta az ombudsman (hirado.hu)
Az ombudsman szerint az illetéktörvény év elejétől hatályos módosítása visszamenőlegesen állapít meg kötelezettséget, ami sérti a jogbiztonságot.
okt. 4
22:33
Fogszabályzója fertőzte meg végzetesen a tinit (BorsOnline)
Kis híján az életébe került egy fiatal brit lánynak, hogy fogszabályzót hordott.
okt. 4
23:27
Kína a világ legnagyobb háztartásigép-gyártója (hirado.hu)
A tévék 80, a mosógépek 40, a klímák 70, a hűtőgépek kevéssel több mint fele származik a kelet-ázsiai országból.
okt. 4
23:29
Letartóztatások Kubában: ellenzéki gyűlést akadályoztak meg (hirado.hu)
A rendőrségi akció Santa Clara tartományban volt a reggeli órákban, amikor a találkozó résztvevői gyülekeztek.
okt. 4
23:45
Katarban a Müpa és világsztárok részvételével mutatják be az Aidát (hirado.hu)
Verdi Aidájának katari előadásához a Müpa szakemberei szolgáltatják a technikai háttér jelentős hányadát, a részt vevő művészekkel együtt 153 magyar utazik Dohába.

Keresés