Budapest ‒ Nem szomorkodott sokáig Fekete Dávid (25)! A Megasztárban feltűnt énekes alig egy hónappal azután, hogy szakított a feleségével, máris új párra lelt. Egy szőke hölggyel látták Dávidot: ölelkezve, csókolózva múlatták végig a szombat estét.
Sugárzóan derűs és magabiztos nő libbent be az interjúra – Liptai Claudián látszik, hogy kirobbanó formában van. A képernyő és a színpad után most egy újabb műfajban próbálta ki magát. Abban még nem biztos, hogy sikere lesz, ám a kétkedőknek, a kritikusainak és a közönségnek annyit tud mondani: tessék utána csinálni!
Budapest - A Stohl András (45) börtönnaplójából született, napokban megjelenő könyv szerint a színész a rácsok mögött rádöbbent, hogy korábban mennyire nem becsülte meg a családja szeretetét.
Budapest — Laci a végrendeletében meghagyta, és nekem szóban is elmondta, az édesanyja mellett szeretne nyugodni. Közel álltak egymáshoz – tudta meg a Vasárnapi Blikk Komár Krisztától (59).Az énekes özvegye már azt is tudja, ki tartja a temetési szertartást.
Évek óta nem adott interjút, tette a dolgát, ahogy addig is. Bea asszony a Borssal most kivételt tett. Hogy miért? Mert fél. Nem, nem az őt fenyegető börtönbüntetéstől, hanem attól: Győzikének baja esik.
Öt és tíz év közötti börtönnel sújtható bűncselekménnyel vádolja meg hamarosan az M3-ason négy ember halálát okozó Eva V.-R.-t az ügyészség, mert nem bizonyítható, hogy a szlovák milliárdos szándékosan tolta le áldozatait az útról.
Rajong Nagy Feróért az X-Faktor lánybandájának mindhárom tagja. Mentoruk mindent bevet, hogy formába hozza őket az élő show-ra, de lehet, hogy a dokinak is dolga lesz velük.
Sikertelen érettségije miatt veszekedett vele anyja és nagyanyja, majd amikor ezt megelégelte, lesújtott a két asszonyra egy bozótvágó késsel M. Roland.
Nem nagy kunszt megszépülni napjaink „plasztikvilágában” és kozmetikumdömpingjében. De mi volt addig, amíg ilyen lehetőségek nem álltak rendelkezésre? Elvégre a nők akkor is mindig szebbek akartak lenni.
Újabb ország erősítene magyar kajakosokkal: az Európa-bajnok Szalai Tamásra és Dombvári Bencére az azeriek akarnak lecsapni. A honi szövetségnek sürgősen lépnie kell, hogy megállítsa a folyamatot.
Egy közel ötéves persorozat ért véget kedden a Fővárosi Bíróságon: Damu Roland szinte az összes nagy kiadót perelte, amiért évekkel ezelőtt azt írták, veri a nőket és agresszív.
Ma dönt a bíróság arról, elrendelje-e B. József előzetes letartóztatását. A 26 éves férfi volt az, aki megölte a II. kerületi Keleti Károly utcában holtan talált fiatal nőt.
Tíz palackorrú delfin katonai kiképzésébe kezdett az ukrán haditengerészet Szevasztopolban – tette közzé a Ria Novosztyira hivatkozva a Korreszpondent ukrán hírportál. Az állatvédők tiltakoznak.
Legalább öt kolumbiai katonát megöltek, tízet megsebesítették a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezet fegyveresei.
A színtelen, szagtalan gáz észrevétlenül tölti meg a pincét. A szakemberek szerint többször érdemes ellenőrizni a helyiséget és a szellőzésről is gondoskodni kell.
Amíg a Videoton csak szenved az élvonalban, addig egy osztállyal lejjebb remekel a Puskás Akadémia. Mivel a felcsútiak papíron különváltak az anyaklubtól, elvben feljuthatnak az NB I-be. Ha akarnak...
A kerekes székes színésznő is lehetőséget kap a november másodikán induló SuperTV2-n. A Bors értesülései szerint a reggeli talkshow-ban a Tilla oldalán szereplő Liptai Claudiát Lang Györgyi váltja.
A titkait mindig féltve őrző Apple alapítójáról, Steve Jobsról rengeteg történetet hallottunk, köszönhetően annak, hogy az Apple legendája halála előtt beleegyezett, hogy Walter Isaacson megírja a hivatalos életrajzát.
A korábban csodaként emlegetett kínai növekedés és látványos gazdagodás megtorpanni látszik. Hét éve nem volt olyan esztendő, amikor ne nőtt volna a dollármilliárdosok száma.
Egy budapesti fogorvos az árokba hajtott részegen Esztergom külterületén szombat este, majd pénzt és ingyen fogorvosi kezelést ajánlott az intézkedő rendőröknek, de nem sikerült az akció.
Korallzátonyként is működő szoborparkot hozott létre egy mexikói művész az óceán mélyén. Persze csakis búvárfelszereléssel látogathatóak a különös alakok.
Személyautóba rohant egy busz az M2-es autóút 32. kilométerénél délelőtt, a Vác felé vezető szakaszon az autó utasai közül ketten súlyosan megsérültek. Kórházba szállították őket. A busz utasai szerencsésen megúszták a balesetet.