Gyöngyöspata - Befejeződött Eszes Tamás ( †47) holttestének az igazságügyi orvosszakértői vizsgálata, ami idegenkezűséget állapított meg, tudta meg a Blikk belügyi forrásból.
Tíz embernek nem volt utasbiztosítása az egyiptomi Hurghadában balesetet szenvedő magyarok közül. Az érintettek kórházi számláját az utazást szervező Best Reisen vállalta magára, a holttestek hazaszállításáról pedig a Magyar Honvédség gondoskodik.
Budapest-Vecsés - Senki nem tudja, mi van azzal a babagyilkos tinivel, Ő. Brigittával (19), akit volt barátjával, Sz. Attilával (21) együtt azért ítéltek el, mert brutális kegyetlenséggel agyonverték újszülött kislányukat.
Budapest – Kedden nem sokkal két óra előtt landolt a Liszt Ferenc reptér I-es terminálján az a repülőgép, amelyet az Uniqa biztosító küldött a szállítható sérültekért.
Budapest - Úgy tűnik, a gazdasági válság egyedül a honatyákat nem sújtja! Noha Lázár János fideszes frakcióvezető koncepciója alapján még százmilliót spórolhattunk volna a képviselőink javadalmazásán, ha azonban az új szabályozáson dolgozó albizottságnak az álláspontját fogadja majd el a parlament, akkor évente mintegy kilencszázmillió forinttal kapnának többet a politikusok az eddiginél.
Budapest - A családja tudta nélkül nevezett be Tátrai Tamara (21) a Blikk szépe versenyünkbe, így igazi meglepetés lesz számukra, hogy a szőke szépség címlapunkon pózol.
Az egész város gyászolja a híres pápai famíliát, amelynek tagjai minden évben együtt utaztak távoli tájakra. Tegnap Egyiptomból hazahozták a sérülteket, a speciális gépen ott voltak Dóra rokonai is.
A vasárnapi párbajon elvérzett Dya óvni akarta Seherezádét Gergőtől, de a hátrahagyott búcsúlevelének köszönhetően barátnőjét összehozza az általa szívből utált fiúval.
Csupán baráti puszinak nevezi az X-Faktor 2011 egyik felfedezettje, Lil C azt a csókot, amit szombatról vasárnapra virradó hajnalban váltott a tehetségkutató egyik táncoslányával, aki jelenleg is kapcsolatban él.
Ma rekordot dönt a benzin és a dízel magyarországi ára. A változások után egy liter benzinért 27 percet, ugyanennyi dízelért 29 percet kell dolgoznunk. Sokkoló árak és átlagbérek következnek.
Repülőgép-anyahajó méretű kisbolygó húzott el éjjel a Föld mellett. Az égitest szerdára virradóan közelebb volt bolygónkhoz, mint a Hold. Ha becsapódik, lökéshulláma országnyi területet tarolt volna le.
Liechtenstein és Lengyelország ellen készül a magyar válogatott. Légiósaink többsége azért várja a meccseket, hogy formába lendüljön. A klubjukban tudniillik alig-alig jutnak lehetőséghez.
Budaörs - Ricsi (25) a nők álma! Az ÖsszeEsküvők ügyeletes szívtiprója benn először Mónika (20) fejét csavarta el, majd összeszűrte a levet Nikóval (22), és most kintről is kapott ajánlatot, méghozzá elég meghökkentőt.
Varsó - Igazán különleges karakter került be a legutóbbi választáson a lengyel parlamentbe. Anna Grodzka (57) eredendően férfinak született, ám miután úgy érezte, hogy női lélek lakozik benne, néhány éve Thaiföldön átoperáltatta magát nővé.
Budapest - Lilu (33) inkább hagyja Dávid fiának, hogy önálló legyen, Gálvölgyi János (63) elárulta, nem volt kötelező tananyag unokái számára, Szulák Andreának (47) pedig már nem a színpad a legfontosabb.
Kylie Minogue ausztrál énekesnő botoxinjekciókkal próbálja megőrizni fiatalságát. A 43 éves híresség azonban a legutóbbi kezelésnél alighanem kissé elvetette a sulykot; arca szoborszerűvé változott a beavatkozástól és teljesen természetellenes hatást kelt.
Szép család, szakmai sikerek, anyagi biztonság – azt hihetnénk, Bochkor Gábor minden vágya teljesült. Koránt sincs így: még szeretne együtt zuhanni Várkonyi Andreával egy pilóta nélküli gépen.
New York — Alessandro Zanardi (45) soha nem adja fel! A korábbi Forma–1-es pilóta, a CART-sorozat kétszeres bajnoka 2001-ben szenvedett olyan szörnyű balesetet a Lausitzringen, hogy mindkét lábát amputálni kellett, de az olasz pilóta fogyatékosként is teljes életet él.
Egyedül a West Balkán Vendéglátó Kft. tulajdonosa tett vallomást a bíróságon a három halálos áldozatot követelő diszkótragédia ügyében tegnap kezdődött tárgyaláson. Ő arra hivatkozott, hogy kijátszották a szervezők.
Zagyvaróna — Hope, vagyis remény – így nevezték el az állatvédők azt a szerencsétlen kutyust, amelyiknek napokig tényleg csak szikrányi esélye, reménye volt az életben maradásra.
A huszonhat éves Rebecca Jones súlya még a harminckét kilót sem éri el, míg hétéves kislánya, Maisy csaknem harminchat kiló, dacára annak, hogy édesanyja állandóan arra ösztökéli, hogy fogyjon.
Gyógyszerhiány miatt hazaküldték a rákos betegeket a Zala Megyei Kórház onkológiai osztályáról, mert nem tudták számukra biztosítani a megkezdett kemoterápiás kezelés következő adagját - írta a Zalai Hírlap.
Újabb részletek láttak napvilágot Zlatan Ibrahimovic életrajzi könyvéből. A svéd futballista nyíltan beszél arról a verekedésről, amely 2010 novemberében történt a Milan edzésén közte és az amerikai Oguchi Onyewu között.
Kábítószernek nem minősülő, de kábító hatású anyagokat árultak 18 év alattiaknak abban a Ferenc körúti boltban, ahol kedden este tartottak razziát a rendőrök.
Bár az X-Faktorban Nagy Feró a mentora, a való életben Inti egyengeti Kováts Vera karrierjét. A nagy hangú kislány a TNT tagjának köszönheti azt is, hogy bejutott az RTL Klub tehetségkutatójába.
Utoljára hatvan évvel ezelőtt látta orvos – akkor is nőgyógyász – a Tiszakécskén élő Etelka nénit, aki soha életében nem szedett gyógyszert, pedig elmúlt százéves.
Nem először kerülnek napvilágra olyan felvételek, melyek a kínaiak ijesztő közönyösségét mutatják meg. Nem olyan régen egy kislányon hajtott át több autó is, miközben senki sem akart segíteni a haldokló kicsin, és most újabb vérlázító esetről került elő felvétel.
Santa Monica — Bár sokáig titkolták, és csak kurtán-furcsán válaszoltak a kapcsolatukat firtató kérdésekre, a szakavatott szemek az első közös sajtómegjelenéskor látták: valami van a Twilight-filmek két főszereplője között.
Lassan két éve, hogy nincs képernyőn Vágó István, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy tétlenül telnének napjai. A népszerű műsorvezető újabb könyvet jelentetett meg, amelyben a vetélkedőműsorok titkait „leplezi" le.
Ausztrália - Nem értett egyet gazdái döntésével Jessie, a család kedvence, mikor Ausztrália déli partvidékéről a kontinens másik felére költöztek. Néhány hét után útra kelt, hogy hazatérjen régi otthonába.
A Forma–1-es Ferrari-csapat még mindig lát fantáziát a lejtmenetbe kapcsolt Felipe Massában. A brazil idén még dobogón sem állt, mégis akkora fizetést kap, mint a már kétszeres világbajnok Sebastian Vettel.
A Florida délnyugati részén élő férfi hármas szexet tervezett a feleségével és egy másik nővel. A szépnek induló este azonban a rendőrségen fejeződött be.
Nyilvánosságra hozták Michael Jackson utolsó szavait. A szupersztár utolsó erejével is altatóért fohászkodott - amit ő következetesen tejnek hívott - amit az orvos be is adott neki, a halálát okozva ezzel.
Nem kell tiltani a pornótól a fiatalokat, nem árt, ha gyengédebb filmekből is tanulnak a szexről – véli Pearl Diamond, aki maga is egy hároméves kisfiú édesanyja.
Geszti Péter és Gálvölgyi János nem tartozik a szigorú apukák közé. Lilu a kisfia nevelése során az őszinteségre esküszik, akárcsak Wolf Kati, aki ha tehetné, egy percre sem hagyná magukra lányait.
Többek között William és Harry herceget is figyelte az a magándetektív, aki összesen több mint 150 ismert közéleti figura után nyomozott titokban a lehallgatási botrányba keveredett brit bulvárlap, a „News of the World" megbízásából.
A magyar jogrendszer 1987 óta teszi lehetővé, hogy a házasulók és házastársak vagyoni viszonyaikat saját belátásuk szerint rendezzék. Bár az utóbbi időben jelentősen megnőtt a szerződést aláírók száma, még mindig megoszlanak a vélemények az iratról.
Csucsu, a yorki kutyafiú a Városliget kedvence. Mindenkiből derűt vált ki az a hatalmas luftballon, amelyet a hátára erősített gazdája. Rávéste nagy betűkkel azt is: original GPS, mondván, ez az igazi, természetes helyzetjelző! Mindig megmutatja, merre csavarog a pici eb.
Kedden bejelentette egy 45 éves amerikai asszony, hogy 20. gyerekével állapotos. Csakúgy mint a férje, az anyuka is nagyon örül az egyébként nem várt terhességnek.