Lima - Nyaralni indult Peruba, de végül a börtönben kötött ki S. László (37). A bundabotránnyal kapcsolatba hozott és letartóztatott korábbi élvonalbeli labdarúgót hónapok óta a dél-amerikai ország fővárosában tartják fogva, s arra vár, hogy a kiadatási procedúra véget érjen és hazahozzák.
A szerelemféltés is közrejátszhatott Liptai Claudia másfél héttel ezelőtti rosszullétében. A Bors úgy tudja, hogy szerelme, Péter aznap feleségéhez, közös gyermekük születésnapjára volt hivatalos.
Majka kiszoríthatja Peller Mariannt az ÖsszeEsküvők műsorvezetői posztjáról. A szőkeség távozását ugyan nagy átalakításként harangozták be, de a Bors úgy tudja, Mariann kegyvesztett lett.
Haláluk után is gyakran különös történetek terjednek a sztárokról: nyughatatlan lelkük az emberek világában ragadt, és a mai napig kísért. Ma kiderül, Diana hercegnő szelleme hogyan látogatta meg a királyi családot.
Üvegszilánkok tették tönkre Vásáry André térdét. Az énekes megbotlott, és üvegpoharakba esett. Egy hét kórházi ápolás után is csak segítséggel tud közlekedni, fellépéseit mégsem mondta le, bottal sántikál fel a színpadra.
A 25 éves B. Réka megkínzásáról és megöléséről szóló cikksorozatunk után olvasóink markáns véleményeket fogalmaztak meg. Többen attól tartanak, hogy a szörnyű bűncselekmény 13 éves szemtanúját, Cintiát veszély fenyegeti, ha a szüleit elmebetegnek nyilvánítják, és néhány év múlva kiszabadulnak.
Kisebb földrengés volt szerda hajnalban Magyarország területén, Kóny és Ikrény térségében, Győr-Moson-Sopron megyében. A négy perccel 1 óra előtt történt és a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földmozgást többen érezték, álmukból felébredtek, de károkról nem érkezett bejelentés
Kidobott megasztárosok tolják az X-Faktor szekerét. Az RTL Klub műsorában jelenleg is több olyan énekes szerepel, akiket Friderikuszék tavaly eltanácsoltak a TV2 tehetségkutatójából.
Budapest - Oláh Ibolya (33) vitathatatlanul őstehetség, de az énekesnő - ahogy azt maga is elismerte -, nem bírja a korlátokat, és inkább a saját értékrendje szerint él.
Mindenórás terhesen tett forgalmi vizsgát Emma, majd rögtön a kórházig hajtott, ahol megszült. A kismamának négy összehúzódása volt a vezetés során, ám ez sem tántorította el a jogsi megszerzésétől.
Haláluk után is gyakran különös történetek terjednek a sztárokról: nyughatatlan lelkük az emberek világában ragadt, és a mai napig kísért. Ma kiderül, Diana hercegnő szelleme hogyan látogatta meg a királyi családot.
Orbán rendkívül aktív személyiség – állítja a kormányfő aláírásait áttekintve a grafológus. A hivatali ideje alatt eltelt egy évben azonban erejét igénybe vették a tervei elé gördülő akadályok.
Barátnői szerint Eszternek akkor lenne esélye visszajönni a párbajról, ha Veronikát vinné ki magával. Kettőjük kapcsolata azóta romlott meg, amióta Eszter flörtölt Cristofellel.
Véleményt formált a Bajnokok Ligája idei küzdelmeiről Fabio Capello. Anglia olasz szövetségi kapitánya szerint a spanyol klubok erősebbek, mint az angolok, sőt szerinte a Barcelonát csak a Real Madrid győzheti le. Más nem.
Pauline West megrögzött óramániás. Lakásában több mint négyezer darabbal büszkélkedhet, ám minden ősszel és tavasszal órákig szenved, mire átállítja a mutatókat.
Szörnyű családi dráma történt a Călăraşi megyei Unirea községben. Egy három éves kislány meghalt, és testvére, egy öt éves kisfiú súlyos állapotba került, mert dédnagymamájuk bolhairtószert adott nekik szirup helyett.
Özönlenek a levelek lapunk felhívására, sokan nem értik, miért küldi el ôket a bankjuk. Igazságtalannak találják, hogy az ô helyzetükre nincs megoldás.
Gázkamrában ölték volna meg a mostanra csak „Csodakutyként" emlegetett kóbor ebet Alabamában, egy sintértelepen, de mintha kilenc élete lenne, mint egy macskának: nem sikerült elpusztítani. A telep munkatársai ezért nem is próbálkoztak tovább, életben hagyták.
East Barnet - Jack (22) súlyos balesetet szenvedett, mikor egy autós a járdára hajtva elgázolta őt és két másik barátját. Az újévkor történt tragédiát a három fiatal közül csak Jack élte túl, bár az orvosok akkor csupán pár órát jósoltak neki.
Megkezdődött az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság ügyének tárgyalása szerdán a Baranya Megyei Bíróságon. A vádlott a rendőrségi vallomásában azt mondta: egy belső hang hatására ölt.
Flavio Briatore, a Renault-istálló volt csapatfőnöke úgy véli, a következő idényben is hatalmas fölényben lesz Sebastian Vettel. Ezért unalmas lehet az új F1-idény.
India – Nem sokon múlt az élete Vladimir Csarkovnak (25) az egyik ejtőernyős ugrása közben. Az izgalmakra vágyó orosz fiatalember a Himalája felett szerette volna élvezni az ugrással járó izgalmakat, a történtekre azonban nem számított.
Szörnyű családi dráma történt a Călăraşi megyei Unirea községben. Egy három éves kislány meghalt, és testvére, egy öt éves kisfiú súlyos állapotba került, mert dédnagymamájuk bolhairtószert adott nekik szirup helyett.
Belefutott egy traffiba? Semmi baj, majd a biztosítófizet! A hét elejétől meglepő módon már gyorshajtás–biztosítás is köthető a kötelező mellé. Igaz, van egy kis szépséghibája.
Mario Balotellinek nem volt vasalója a legénylakásában, ezért az anyja elküldte, vegyen egyet. A City labdarúgója azonban mindenféle – haszontalan – tárggyal ment haza.
Kecskemét - Ha nem üti el a vonat, akár gazdára is találhat a mama kutya és kölykei - valahogy így okoskodhatott az, aki egy a vonatsín mellé hajította ki kutyáját, mellé kartondobozba zárva pedig a három kölyköt is kitette, méghozzá használati utasítással.