A főpolgármester-helyettes szerint a tarifák emelése a bliccelés terjedéséhez vezetne. Az ellenzék a kormányt és a főváros vezetését bírálta a BKV ügyei miatt.
Az első eredmények szerint a Szabadság és Igazságosság Pártja áll az élen, és az an-Núr, a radikális iszlamisták pártja, valamint az Egyiptomi Tömb követik.
4,9 millió forintot ítélt meg a veszprémi postásgyilkosságnál használt fegyverek megtalálójának a nyomravezetői díjjal összefüggésben a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében.
Az egyszerűsített vállalkozói adó szerinti adózást december 1. és 20. között választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve ekkor lehet kijelentkezni is az eva alól.
Összehangolt likviditásnövelő intézkedéseket jelentettek be a világ legnagyobb központi bankjai. Ennek hatására az euró jelentős mértékben erősödött a dollárral szemben.
A Fidesz-kormány és a miniszterelnök számára egy olyan program sem élvez prioritást, amely segítené a térségben élőket – jelentette ki az MSZP elnöke Nyírbátorban.
A dokumentum egyesíti a gyermekszegénységgel, a romaüggyel és hátrányos helyzetű térségekkel kapcsolatos stratégiákat – jelentette be a kormányszóvivő.
Dr. Csermely Gyula egy szülész apa szemszögéből mondja el, hogyan fogant meg, milyen életet élt az anyja méhében és hogyan jött a világra apai/szülészi asszisztenciával kisfia, Móric.
Magyar bűnözőket vágtak rács mögé az amerikai hatóságok, miután több millió dollárt csaltak ki gyanútlan autóvásárlóktól. Gyakorlatilag a teljes Egyesült Államok területén követtek el átveréseket.
Los Angeles — Kevesli a fia haláláért kiszabott négy évet Michael Jackson (†50) édesanyja, főként, hogy a kedden elítélt dr Conrad Murray legkésőbb két év múlva már szabadlábon lesz.
Nemhiába hozták hírbe több csapattal is Kimi Räikkönent. A finnek ralira váltó korábbi világbajnoka kétéves kihagyás után visszatér a Forma–1-be, miután szerződést kötött a Lotus-Renault istállóval.
A Nemzetbiztonsági Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) létrehozásával a kormány ellenőrzése alá vonja az állampolgárok legszemélyesebb adatait – közölte Szabó Tímea.
Mintegy százmillió dollárról van szó, amelyek a palesztinoknak küldött, izraeli kikötőkön és repülőtereken átmenő árukra kirótt vámokból és áfákból adódtak össze.
A 129 milliárd eurós kiadással számoló költségvetés nem éri el a tagállami összesített GDP egy százalékát, de csaknem két százalékos növekedést jelent az ideihez képest.
A facebookos közösség segítségével választja ki az OTP Bank azt a pályázati programot, amely a megvalósításhoz elnyeri a bank 3-5 millió forint közötti támogatását.
Johnny Depp ismét kiváló alakítást nyújt a Rumnapló alkoholista, szétcsúszott újságírójaként. A film szórakoztató és színes, a kritikusoknak mégsem nyerte el maradéktalanul a tetszését.
Woking — Szép jövőt remél saját magának Lewis Hamilton (26), a korábbi világbajnok Forma–1-es pilóta bízik benne, hogy 2012-ben a legjobb lesz a mezőnyben.