2010. június 28. hétfő

jún. 28
3:19
Válogatott őrültek a lelátón és a pályán (Blikk)
JOHANNESBURG — Tombol a futballőrület a dél-afrikai világbajnokságon. Nehéz eldönteni, a pályán vagy a lelátókon bolondultak-e jobban meg az emberek.
jún. 28
3:19
8 kilót dobott le Dömsödi (Blikk)
BUDAPEST —  Első sikeres fogyókúrájának közepén jár Dömsödi Gábor (52). A műsorvezető bevallása szerint húsz éve folyamatosan különböző módszerekkel próbálkozik, de eddig nem igazán volt látványos az eredmény.
jún. 28
3:33
Lezárult Stohl ügyének nyomozása (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Finisben Stohl András ügyének nyomozása. A Blikk információi szerint néhány napon belül a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal továbbadja a színművész ügyét az ügyészségnek.
jún. 28
7:27
Hamis jelentés a tatárszentgyörgyi gyilkosságról (Blikk)
Az igazságügyi szakfelügyelő számos szakmai hibát felsoroló szakvéleménye ellenére minősítette szakszerűnek az akkori egészségügyi kormányzat annak az orvosnak a tevékenységét, aki Tatárszentgyörgyön nem ismerte fel Csorba Róbert és ötéves kisfia holttestén a lőtt sérüléseket - írta a Népszabadság.
jún. 28
7:45
Fenyő Miklós ismétel (Blikk)
Augusztus 28-án immár tizennegyedik alkalommal ad koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Fenyő Miklós (63). Az énekes ezúttal is nagyszabású műsorral készül.
jún. 28
7:47
A szülőszoba mellett izgult Novodomszky Éva férje (Blikk)
Budapest — Életet adott második kisfiának, a szintén olasz nevű Marcónak a híradós Novodomszky Éva (36), aki a Blikknek mesélt a nagy napról.
jún. 28
7:47
Kitört a vízipisztoly-háború (Blikk)
Budapest — Pillanatok alatt eluralkodott az őrület a Művészetek Palotája előtti szökőkútnál, amikor tegnap kitört a második vízipisztoly-háború.
jún. 28
7:49
Dukai a pult mögött (Blikk)
Budapest — Dukai Regina (26) pultosnak állt.
jún. 28
8:03
Már csak egy napig lehet pályázni (Blikk)
Magyarország — Gőzerővel készül a Deko Tévé csapata arra, hogy átváltoztassa a Blikk legszerencsésebb olvasójának lakását.
jún. 28
8:05
Vezérek lapáton (Blikk)
Budapest — Hullanak a fejek az állami cégeknél. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) visszahívta Székely Gábor vezérigazgatót a Szerencsejáték Zrt. éléről, Szűts Ildikó vezérigazgatót pedig a Magyar Posta Zrt.-től.
jún. 28
8:07
Tagadja, hogy két emberrel végzett (Blikk)
Budapest ‒ Vajon megúszhatja ismét F. Sz. Attila (41), hogy elítéljék gyilkosságért? A korábban órásgyilkossággal vádolt, majd felmentett férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda most kettős gyilkossággal gyanúsítja. A férfi azonban kitartóan tagad.
jún. 28
8:21
Claudia egész nap mulatott (Blikk)
Balatonfüred — Túl van a gyász legnehezebb szakaszán Liptai Claudia (36), legalábbis minden jel erre utal.
jún. 28
8:21
755 millió álorvosi papírral (Blikk)
Komló — Betegnek jelentették makkegészséges dolgozóikat dél-dunántúli cégek azért, hogy állami támogatásokat vehessenek fel.
jún. 28
8:57
Hihetetlen! Golyóálló boxeralsó (Blikk)
Cardiff ‒ Golyó- és repeszálló alsónadrágot tervezett az Afganisztánban szolgálatot teljesítő brit katonáknak egy fegyvergyártó cég.
jún. 28
8:59
Szexis fehérneműben fotózták a börtönőrt (Blikk)
Little Rock ‒ Felfüggesztették állásból azt az arkansasi börtönőrt, aki levetkőzött a Playboy magazin online kiadásának.
jún. 28
9:51
Matolcsy Vida Ildikót nevezte ki az APEH elnökének (Blikk)
Matolcsy György visszavonta Szikora János, az APEH elnökének megbízatását.
jún. 28
10:09
Káosz és pánik! Botrány a felsőzsolcai házak bontása miatt (Blikk)
Hatalmas felháborodást váltott ki felsőzsolcai árvízkárosultakból a helyi Önkormányzat határozata, amely szerint félmillió forintos büntetést kaphat az a tulajdonos, aki nem kezdi meg haladéktalanul összedőlt háza bontását.
jún. 28
11:03
Botrány! Sztriptízelt a világ legszentebb helyén (Blikk)
Magára haragította Ausztrália őslakosait egy francia sztriptíztáncosnő, aki magánszámot adott elő az ország legszentebb helyén, az Ayers-sziklán.
jún. 28
11:05
Hatala József lehet az országos rendőrfőkapitány (Blikk)
Hatala Józsefet javasolja országos rendőrfőkapitánynak Pintér Sándor belügyminiszter - derül ki a parlamenti bizottságok e heti üléseire szóló, hétfőn közzétett meghívóból.
jún. 28
11:21
Másfél millióért fekhetsz Madonna ágyába (Blikk)
BUDAPEST —  A 205-ös! Elit klubba nyer bebocsátást, aki eltölt itt egy éjszakát. Eddig milliárdos üzletemberek, uralkodók, államférfiak és világsztárok kapták meg a kulcsát. Mi a Tilos a belépés! című kötet készítése  közben  nyerhettünk betekintést a királyi lakosztályba.
jún. 28
11:23
Napi szextipp: Ázsiai tehenészlány (Blikk)
jún. 28
11:39
Ők a legrondább celebek - galéria (Blikk)
A sztárvilág sem csak jóképű, tip-top színészekből és énekesekből áll – egy amerikai magazin összegyűjtötte a legrondább hírességeket.
jún. 28
13:09
Egymást ölelgeti a klipben Samantha Fox és Sabrina (Blikk)
A két évtizeddel ezelőtti rivális szexszimbólumok, Samantha Fox és Sabrina már egyáltalán nem harcol egymással!
jún. 28
13:27
Karjával takarta a mellét Katy Perry (Blikk)
jún. 28
14:21
Cáfolta a halálát – három óra múlva megölték (Blikk)
Néhány órával azután végeztek ki egy mexikói zenészt, hogy egy helyi rádióban cáfolta a halálhírét.
jún. 28
14:39
Marót Viki guberálta kedvenc ablakát (Blikk)
Marót Viki szigetszentmiklósi otthonában jártunk, ahol az énekesnő egy igazi idilli kis otthont varázsolt családjának.
jún. 28
15:33
Bolyonganak az autósok az Astoria környékén (Blikk)
Még csaknem egy évet kell várni arra, hogy visszakapja a forgalom a Károly körutat - a Belváros közterületeinek, fő közlekedési útjainak felújítása újabb szakaszához érkezett. A Március 15. tér is megújul - a ma még hajléktalanok által lakott romterületet a tervek szerint korszerű park veszi majd körül.
jún. 28
15:51
Saját testével védte anyját, apja öklei elől (Blikk)
Bántalmazta feleségét és 11 éves lányát, majd bezárta a családját egy göllei férfi, akit a rendőrök később testi sértés és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt vettek őrizetbe.

2010. június 29. kedd

jún. 29
2:39
Napozzon okosan! (Blikk)
Rendre homlokegyenest ellentétes vélemények látnak napvilágot a témával kapcsolatban. A szakemberek jelentős része azonban egyetért azzal, hogy a mértékletes napozás, hacsak nem teljesen fehér bőrű az ember, nem ártalmas az egészségre. Sőt!
jún. 29
3:33
Webber megúszta a szörnyű balesetet (Blikk)
VALENCIA — „Az égben nincs helyük a versenyautóknak" – mondta Mark Webber (33) a Forma–1-es Európa Nagydíjon történt balesete után. A Red Bull Racing pilótájának sejtelmes kijelentése nem véletlen: utal arra, hogy miután körülbelül 300 kilométer/ órás sebességgel nekiment a fi nn Heikki Kovalainen (28) Lotusának, a levegőbe emelkedett a kocsija, de valószínűleg arra is, hogy hálás, amiért a…
jún. 29
3:37
Két Dragónert igazolt a Fradi (Blikk)
BUDAPEST — A Ferencváros élvonalbeli futballcsapatának vezetői remélik, hogy még éveken át számíthatnak Dragóner Attila (35) szolgálataira. Ezt azzal is megerősítették, hogy tegnap délután újabb három esztendőre szóló megállapodást kötöttek a 28-szoros válogatott védővel.
jún. 29
3:51
Videót a bírónak! (Blikk)
JOHANNESBURG —  Videobírót követelnek a focidrukkerek, a játékosok és a szakemberek. A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon két hét alatt több súlyos játékvezetői hiba borzolta már a kedélyeket, és sokak szerint technikai segítséggel ezek elkerülhetőek lennének.
jún. 29
4:27
Schmitt Pál milliókat bukik az elnökségen (Blikk)
BUDAPEST ‒ Aligha a pénz motiválta Schmitt Pált akkor, amikor elvállalta az államfőjelöltséget. A politikus államfőként másfél milliós fizetésre számíthat, ám ez kis túlzással meg sem közelíti azt a pénzt, amelyet még Brüsszelben keresett: az Európai Parlament alelnökeként több mint hárommillió forintra volt jogosult.
jún. 29
4:45
Nyakig ülünk a vízben a hitel miatt! (Blikk)
SIÓFOK — Lehetetlenné teszik az életünket! A csőtörés miatt a ház lakhatatlan lett, a falak feláztak, hullik a vakolat és felpúposodott a parketta. Napról napra rosszabb a helyzet: a penész lassan mindent elborít – kesergett Lukácsné Czinder Krisztina (57).
jún. 29
4:49
Íme a parkett apró ördögei (Blikk)
DEBRECEN —  A dobogó második fokára állhatott fel az olaszországi rock and roll-Világkupán az általános iskolás Berecz Vivien (12) és Orosz József (13). A gyerekek csupán egy ponttal maradtak le az aranyéremről, de az őszi világbajnokságon és Európa-bajnokságon így is bizonyíthatnak a táncparketten.
jún. 29
4:53
Ugyanazért kétszer több bér jár Pesten (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Miért kereshet ugyanazzal a szakértelemmel valaki sokkal többet az egyik városban, mint néhány  tucat  kilométerrel odébb? Hol a legérdemesebb munkába járni, ha számunkra a pénz  a legfontosabb szempont?
jún. 29
4:57
Hova száműzik a légiparádét? (Blikk)
BUDAPEST  — Elmarad az augusztus 20-i légiparádé Budapesten, a Duna belvárosi szakasza fölött – értesült a Blikk. Úgy tudjuk, a repülőnapot az államalapítás ünnepe előtt vagy után tartanák meg valamikor. A délbudai Kopaszi-gát és környéke, valamint északon a Római-part térsége merült fel lehetséges helyszínként.
jún. 29
5:03
Megerőszakolt az apám! (Blikk)
ÚJTELEK — Évekig őrizte szörnyű titkát Aliz (12), minden percben rettegve, hogy ha beszél, apja megöli. A védtelen kislány kilencéves volt, amikor saját édesapja, S. Gábor (37) először a ház mögötti garázsba csábította. Aliz nem is sejtette, hogy olyan borzalmak várnak ott rá, amiket egy életen át cipel majd magával.
jún. 29
5:05
Neje miatt gyilkolt a lelkész (Blikk)
MEDGYES ‒  Gonosz erők késztették szörnyű tettére Cseh Dénest. Az erdélyi unitárius lelkész viselkedésén a legtöbben nem vették észre a változást, hisz kedves, közvetlen embernek ismerték. A felszentelt férfiban növekvő sötét oldal azonban nem mindenki előtt maradt észrevétlen. Akik közelebb álltak hozzá, mintha érezték volna a tragédia szelét.
jún. 29
5:07
Markológéppel kosaraztak (Blikk)
BAJA ‒ Kilenctonnás munkagéppel zsákolta be a labdát Soós Attila (35) a gépkezelők olimpiáján.
jún. 29
5:09
Kutatási adatokat loptak (Blikk)
BUDAPEST — Ilyen is régen volt Magyarországon! A rendszer váltás utáni első ipari kémbotrányát tárgyalja hétfőtől a Fővárosi Bíróság! A vádlottak padján biológusok, mérnökök ülnek, akik a vád szerint letöltötték volt munkahelyük – a biokémiai vállalkozással foglalkozó Diagon Kft. – adatbázisát, húsz év kutatási adatát.
jún. 29
5:11
Világbajnoki címre gyúrnak a kutyusok (Blikk)
BUDAPEST – Világbajnoki címük megvédésére készülnek a magyar mentőkutyák. Az ebek és gazdáik naponta három órát gyakorolnak, hogy ismét ők állhassanak fel a dobogó tetejére.
jún. 29
5:13
Cini: Soha többé aktot! (Blikk)
TÁRNOK —  Zalatnay Sarolta (62) elképesztő sikert ért el, amikor 2003-ban megmutatta csábos idomait a Playboyban. A nyuszis magazin eladottsága az egekbe szökött, és csodák csodájára Zalatnay a mai napig letaszíthatatlan a nyuszitrónról: még Liptai Claudia sem tudta a rekordját megdönteni.
jún. 29
5:21
Ki a levegő királya? (Blikk)
GYÚRÓ — Megforgatta a levegőben macsó sztárjainkat Veres Zoltán Európa-bajnok műrepülő, hogy kedvet csináljon a jövő hét végén Balatonfüredre meghirdetett nemzetközi versenyhez.
jún. 29
5:23
Csajokra gyúr Gjoni (Blikk)
BUDAPEST — Adonisz-testtel szeretne szerelembe esni Delhusa Gjon (54). Az énekes heti három alkalommal gyúr, hogy valóságshow-jában a legjobb formáját hozza. Czanik Balázsnak egy hónapot adott az RTL Klub, hogy csúcspasit faragjon Delhusából.
jún. 29
5:39
Megszépült Mickey Rourke (Blikk)
LOS ANGELES — Alaposan sikerült ráncba szednie Mickey Rourke-ot (57) új kedvesének. Anastazia Makarenko (24) orosz modell hatására a Pankrátor sztárja levágatta kínos loboncát, és még pedikűröshöz is elment, pedig ez a legtöbb férfi nál igencsak kényes pontnak számít.
jún. 29
5:57
Szabi és Vanda első szexjelenete (Blikk)
Vadul egymásnak estek hétfő este a Barátok közt fiatal szereplői. Vanda és Szabi első szerelmi légyottján van túl, ami – ahogy azt már a sorozattól megszokhattuk – valószínűleg nem lesz következményektől mentes.
jún. 29
5:59
Dáridó az RTL Klubon (Blikk)
BUDAPEST — Vasárnap óta az RTL Klubon látható a Dáridó, amely tizenhárom évvel a TV2 egyik zászlóshajója volt. A Galambos Lajos (49) által kitalált műsorhoz ugyan jogilag már nincs köze a TV2-nek, mégis érdekes dolog, hogy az anno általuk felépített és reklámozott műsor most épp a legnagyobb konkurens csatorna képernyőjén látható. Ráadásul a korábbi műsorhoz még így sem fér hozzá Lajcsi…
jún. 29
6:01
Leitta magát Matt LeBlanc (Blikk)
LONDON — Joey nem bírja az italt. A népszerű Jóbarátok sorozat egykori sztárja, Matt LeBlanc (42) London legfelkapottabb szórakozóhelyét, az Ivyt hagyta el erősen illuminált állapotban, olyannyira, hogy két barátjának egészen a kocsiig kellett támogatnia.
jún. 29
7:09
Mel Gibson a gyermekéért harcol (Blikk)
Los Angeles — Nyolc hónapos kislánya felügyeleti jogáért harcol Mel Gibson (54).

Keresés