Izzik a levegő Udvaros Dorottya és Szabó Kimmel Tamás között. A Nemzeti Színházban terjedő hírek szerint a két színész között több van, mint kollegiális viszony: szerelem van kialakulóban.
“Negyven percig vertek. Úgy éreztem, csak néhány ütés választ el a haláltól. Hibáztam, mert nem ismertem fel a megnyerő külső mögött rejtőző gonoszt”. Megrendítő interjút adott a Borsnak a szadista pornófilmesek egyik áldozata.
Távozik a Jóban Rosszban című sorozatból Novák Heni. A színésznő hamarosan Amerikába utazik a szerelmével, így Bakó Linda karaktere egy időre eltűnik a süllyesztőben.
Dúsgazdag nemesi családba született, lehetett volna grófnő is, de ő inkább hollywoodi szexszimbólumként tarolt. Sorozatunk ötödik része Uma Thurman új szerelméről szól.
Blanka, így hívják azt a hölgyet, aki huszonhat éve Benkő Dániel miatt hagyta el a férjét. A még mindig szerelmes nő elégtételt követel. Arra kéri a lantost, dobja ki Andreát, és őt vegye el.
Apró lépésekben halad a győzelem felé Erőss Zsolt hegymászó. A férfi, aki a szlovák Tátrában összetörte mindkét lábát, többet nem néz hátra. Legfőbb célja, hogy talpra álljon, hegyet másszon.
Már az 1987-ben megjelent The Lion and the Cobra című lemezéért Grammy- díjra jelölték és többszörös aranylemez lett, mégis a három évvel későbbi albumán szereplő Nothing Compares 2U című dala hozta meg a világsikert az ír származású Sinead O'Connor számára.
Hunan ‒ Pandora a Földön? Az Avatar című film lélegzetelállító lebegő szikláinak pontos másai meredeznek a kínai Hunan tartomány esőerdőiben – azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak persze nem lebegnek.
Los Angeles - Angelina Jolie (34) és Brad Pitt (45) elismerték, hogy kötöttek vagyonelosztási szerződést, de egyelőre együtt maradnak és megpróbálják megmenteni kapcsolatukat.
Budapest ‒ Hiába nagy legendái mindketten a magyar színházi világnak, Básti Juli (52) és Kern András (62) először találkozik színpadon Neil Simon A 88. utca foglyai című vígjátékában.
Magyar szörnyként emlegetik egy internetes oldalon Geronazzo Máriát, ahol elrontott plasztikai sebészeti beavatkozásokon átesett világsztárokat gyűjtöttek össze.
Port-au-Prince — Csoda! Öt nappal azután, hogy a haiti kormány hivatalosan is leállította a túlélők utáni keresést, élve húztak ki a romok alól egy 16 éves lányt.
Budapest ‒ Rajtam kívül senki sem ismerte az alapítványi pénzek útját, nem volt semmilyen bűnszervezet – olvasta fel előre megírt vallomását a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon tegnap Zuschlag János, akit állami támogatások elsikkasztásával, csalással vádolnak.
Leszorította az útról a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ellenőreit, majd egyiküket életveszélyesen megfenyegette egy bátaszéki férfi, akinek tehergépkocsija szabálytalanul közlekedett.
Moziban csak néhány hétig láthattuk, most már odahaza is megnézhetjük: a Michael Jackson This is it koncertfilm már kapható DVD-n és Blu-ray lemezen is. Játékkérdés a cikk végén.
Nem kéri az ügyészség a volt BKV-vezér letartóztatását. A Fővárosi Főügyészség Antal Attila házi őrizetbe helyezését indítványozta, a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására hivatkozva döntöttek így. A bíróság ma dönt a kényszerintézkedésről.
A kormány kifizeti a bírságot a szlovákiai magyarok helyett, akiket az államnyelvtörvény alapján magyar anyanyelvük használata miatt büntetnek meg a hatóságok.
Michael Jackson körül fog forogni az idei Grammy-díjátadó. A legrangosabb zenei gálán a hírek szerint Jacko gyermekei is színpadra állnak. A legtöbb jelölést Beyoncé és Lady Gaga kapta.
Egy amerikai fiatal rálőtt a testvérére, mert az megelőzte vécére menet. A két fivér három éve osztozott a közös otthonon, mielőtt a véres lövöldözés véget vetett a testvéri együttélésnek.
Drasztikus ötletekkel állt elő az Európai Unió a dohányzás visszaszorításáért. Kirakatpereket indítanának, dohánykommandókat alakítanának, hogy elvegyék a kedvet a cigarettázástól.