Benkő Dániel hiába hajlandó szinte mindenre az ágyban, a hedonista lantművész hármas szex iránti vágyát újdonsült felesége nem osztja. Andrea a sarkára állt: ágyát csakis férjével osztja meg.
Bájos, tehetséges lány volt, Brittany Murphy mégis gyűlölte magát, boldogtalanságát drogokba fojtotta. Sorozatunk harmadik része a 32 évesen elhunyt lány nagy szerelméről szól.
Megoszlik az ismerősök véleménye arról, gyanútlanul vagy szándékosan vezette élettársa Farkas Péter nyomára a rendőröket. Az Andorrában elfogott Farkast valószínűleg januárban hozzák haza.
Úgy tűnik, Tabáni István énekesi kvalitása kevés ahhoz, hogy teremőrből igazi sztárrá váljon. Magyarország legnépszerűbb előadóinak menedzserei legalábbis úgy vélik, Tabániból szinte képtelenség sztárt faragni.
Hiába a szilikoncici és a mesterségesen kerekített popsi, Molnár Anikó szerelem híján idén is édesanyjával és kutyáival töltötte a szentestét. Lovagja ugyanis épp karácsony előtt szakított vele.
VISSZATEKINTÉS A BorsOnline látogatói által 2009-ben a legtöbbet olvasott írásokból válogattunk. Hazai, és nemzetközi sztorik olvashatóak újra az óév utolsó napjain. 2009 őszének elején, egy sokkolóra sikeredett biztonságtechnikai oktatófilm híre borzolta fel legjobban legjobban olvasóink kedélyét.
Budapest — Eddig csak sírásról-rívásról hallottunk a Danubius Rádió és a Sláger Rádió megszűnésével kapcsolatban, pedig nem mindenkinek görbült le a szája széle, amikor kiderült, hogy megszűnnek ezek az adók.
Három éve uralja a lemezeladási listát a Bereczki–Szinetár házaspár. A két kiváló művész másfél hónapja megjelent, Duett Karácsony című albuma lett 2009 legkeresettebb CD-je.
Magyarország — Mintha csak most kezdődne az igazi karácsony a vevőknek, hiszen a kereskedők máris elképesztő akciókkal csalogatják azokat, akiknek maradt némi költenivalójuk.
Műbeles, füstölt vagy sajttal töltött – nem mindegy, milyen virsli kerül a tányérokra szilveszter éjjelén. Olcsóból és drágából is akad bőven választék, de a kedvező ár mögött gyakran silány minőség rejtőzik.
VISSZATEKINTÉS A BorsOnline látogatói által 2009-ben a legtöbbet olvasott írásokból válogattunk. Hazai, és nemzetközi sztorik olvashatóak újra az óév utolsó napjain. 2009 októberében Hajdúné Sarka Kata botrányosra sikeredett aktfotózása érdekelte legjobban az olvasóinkat.
Visszafogottan nyilatkoznak olvasóink, illetve a közélet szereplői, a közgazdászok, politológusok arról, hogy milyen év is vár ránk jövőre. Optimistának egyedül a politikusok mondhatók.
LUXUSFARM Madonna szeretné, hogyha gyermekei minél többet lovagolnának, ezért olyan birtokot vásárol, amihez saját lovarda is tartozik. Az ötvenegy éves énekesnő közel tízmillió dollárt, vagyis több mint 1,8 milliárd forintot fizet a New York-hoz közeli Hamptonsban található birtokért.
Szemtanúk szerint nagyon jóban vannak, ám Lohan édesapja cáfolja, hogy együtt járnának, ugyanakkor örül, hogy zűrös lánya végre komolyabb emberekkel barátkozik.
Unod a mindig ugyanolyan szexpózokat? Szeretnél megismerni izgalmasabbakat? Egyet se félj, szinte kifogyhatatlan tárháza van a pozitúráknak. Mai tippünk a léha lovaglás, cowgirl!
DAGONYÁZÁS A karácsony sem fogta vissza azokat, akik mindenáron be akarták mocskolni magukat Angliában. Idén is megrendezték ugyanis a Maldon Mud Race-t, vagyis a maldoni sárverseny elnevezésű közösségi dagonyázást.
Etnikai sorozatgyilkosság, iskolai lövöldözés – idén több olyan bűnügy borzolta a kedélyeket, amelyhez hasonlóra korábban nem volt példa a magyar kriminalisztika történetében.
HALÁLFÉLELEM Nyilvánosságra kerültek Brooke Mueller vallomásának egyes részletei. Mint ismeretes, Charlie Sheen szenteste verte meg feleségét. A helyszínre érkező rendőrök azonnal őrizetbe vették a színészt. Az asszony ezután tett vallomást.
BÚCSÚ Két év viharos kapcsolat után szakított Müller Attila és a felnőtt filmekből megismert Alexandra Diamond. A búcsú a lányt viselte meg jobban, s a szakítás a külsején is nyomot hagyott.
Kómában fekszik egy kórházban, nem tudják megállapítani a személyazonosságát, és nem is kereste senki, pedig karácsony előtt egy nappal szenvedett balesetet.
Lovaggá ütik Peter Jacksont, A Gyűrűk Ura-trilógia Oscar-díjas új-zélandi filmrendezőjét. Sir Peter Jackson az indoklás szerint "a filmművészetnek tett szolgálataiért" kapja a lovagi címet, amelyet hagyományosan Új-Zéland brit uralkodója, II. Erzsébet szentesít.
Akár 100 ezer forint pénzbírságra is számíthat az a siófoki asszony és fia aki egy gárdonyi üzlet parkolójában illegális pirotechnikai eszközöket árult.