Glastonbury — Pár órával kisfia születése után visszament bulizni a Glastonbury fesztiválra egy brit anya, aki még aznap, a délelőtti koncerten kezdett vajúdni.
Budapest — Kemény időszak vár Nguyen Thanh Hienre (16). Nem elég, hogy annak ellenére, hogy az édesapját embercsempészet miatt letartóztatták, neki továbbra is fiatal sztárhoz illően mosolyognia kell, lekötött koncertjein fellépni, és profihoz illőn viselkedni.
Széndioxid mérgezés következtében halt meg két ember Kerekegyházán, egy derítő aknában, az áldozat egy 57 éves nő és segítségére siető veje, egy 41 éves nyugállományú rendőr.
Lizzie Velasquez (21) nem anorexiás, mégiscsupán 25 kilót nyom, nincs rajta egy deka zsír sem. A lánynak kötelező negyedóránként ennie, hogy életben maradjon.
A Megasztár országjáró válogatásán a tehetségek mellett, bőven akadnak vicces figurák is. A siófoki állomáson a közönség, és még maga az előadó is elnevette magát a tehetségtelenségén.
A héten a kereskedelmi rádiózás nagyjait Bochkor Gábort, Boros Lajost, és Vogát helyettesítették a sztárbarátok, köztük Jakupcsek Gabriella, Sváby András, Papp Gergely és Azurák Csaba.
BUDAPEST — „Vibráló csomagot találtunk" – recseg riadót a Repülőtéri Polgári Védelem rádiója. Rezgő bombát ugyan még senki sem látott, de fő a biztonság, irány a raktér! Az egyik kolléga beleugrik a szkafanderébe, fogy benne vagy három kilót, a gép meg késik tíz percet, de végül előkerül a tettes, egy berregő, huncut vibrátor, jobb esetben egy villanyborotva.
Egy esetleges középkori gyilkosság nyomaira bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum régészei Szigetszentmiklóson. A BTM közleménye szerint a múzeum 2003 óta végez feltárásokat az M0 körgyűrű déli szektorának területén. A 2009-2010 folyamán végzett megelőző régészeti feltárások egyik helyszíne a szigetszentmiklósi Dunára dűlő nevű lelőhely volt.
Elborzasztó fotó készült Naomi Campbellről (44), amin jól látható, hogy a szupermodell hajhullása szörnyen elharapódzott, baloldali halántéka jóformán kopasz.
Pretoria – Nagy csatát hozott a Paraguay–Japán nyolcaddöntő a dél-afrikiai világbajnokságon. Sajnos ez nem a gólok számában, hanem pályán zajló harcban mutatkozott meg.
Fokváros – Összecsapott egymással a dél-afrikai vébé nyolcaddöntőjében a világ legdrágább futballistáját a soraiban tudó Portugália és a legértékesebb csapatnak számító Spanyolország. A Real Madrid által tavaly nyáron 26,2 milliárd forintnak megfelelő összegért átigazolt Cristiano Ronaldo (25) szembenézett a mértékadó transfermarkt.de szerint 182 milliárd forintnyit érő Európa-bajnokokkal.
BLOEMFONTEIN — Azt még nem tudjuk, melyik csapat lesz a világ legjobbja a dél-afrikai tornán, azt azonban már igen, ki a leggusztustalanabb szövetségi kapitány.
LONDON — Tegnap hajnalban fáradtan és letörten érkeztek haza a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságról az angol válogatott tagjai. A németek elleni, ahogy a brit sajtó írta, „nemzetgyalázó" 4-1-es vereség után a szövetség illetékesei megvédték a dühös szurkolók esetleges zaklatásától a vb-kudarc egyik fő felelősének kikiáltott Wayne Rooneyt (24) és társait.
JOHANNESBURG — Valóra szeretné váltani az álmát Robinho (26). A brazil válogatott labdarúgója a dél-afrikai világbajnokságon olyan teljesítményt akar nyújtani, hogy meggyőzze Josep Guardiola (39) edzőt arról, szerződtesse a Barcelona együtteséhez.
Minden, amit a napozásról tudni kell – sorozatunk tegnapi részéből megtudhattuk, miért is fontos a napozás. Most Dr. Boros-Gyevi Márta bőrgyógyász-kozmetológus ad hasznos tanácsokat: miként barnulhatunk egészségesen.
GRAZ — Megdöbbentő fordulatot vett Natascha Kampusch (22) ügye Ausztriában. A nyolc és fél évig fogva tartott fiatal lány esetét vizsgáló rendőr, Franz Kröll (†58) a grazi otthonában a teraszon tegnap elszívott egy cigarettát, majd a fejéhez emelte pisztolyát, és lőtt.
MAGYARORSZÁG — Hatalmas, vörös duzzanatok, viszkető bőrgyulladások tarkítják azokat, akik egy kellemes sétára kimerészkednek a szabadba. Ugyanis a rengeteg eső után egyetlen óra alatt több mint száz vérszomjas szúnyog is rátámadhat az emberre.
TISZAFÖLDVÁR — Lélegzetüket visszafojtva várják a helyiek a vizsgálat eredményét: vajon emberi vagy állati csontokat ásott ki kertjében, megroggyant járdája alól dr. Novák László (64)? S ha emberi csontokat daraboltak apróra, hány áldozata volt a tettesnek, s miért kellett meghalniuk.
MAGYARORSZÁG — Kényszerpihenőn marad Overdose (5)! Bár a tervek szerint a tizenkétszeres veretlen magyar csodaló a 88. Magyar Derbyn, a Kincsem parkban állt volna újra rajthoz, a nézők mégsem láthatják kedvencüket a pályán.
BUDAPEST — Megnősült Gusztos Péter! A volt szabad demokrata képviselő kétévi együttélés után a hét végén feleségül vette színésznő szerelmét, Kovács Patríciát.
COVENTRY — Egy nehézsúlyú birkózóhoz sikerült betörnie a lúzer rablónak, aki a kiszemelt laptop és készpénz helyett egy alapos veréssel távozott – a rendőrőrsre.
BUDAPEST — Nem kell szégyenkeznie az Orbán-kormánynak sem amiatt, hogy minisztereinek nincs mit a tejbe aprítania. A minisztereknek tegnapig kellett leadniuk vagyonnyilatkozataikat, s azokból kiderül: a mostani kormányban is van igazi „mágnás", mégpedig Fellegi Tamás, aki korábban médiavállalkozó volt.
BUDAPEST — Saját igazgatója mondott ellent a BKV-nak metróügyben. Héri József műszaki szakigazgató a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának ülésén beszélt arról, hogy tudnak az új metrókocsik egyik hibájáról, arról, hogy túlságosan kopik a metró kereke.
MEDGYES — Ma helyezik végső nyugalomra Cseh Dénes (†35) lelkészt és két gyermekét, Dávidot (†5) és Tamást (†7), akikkel édesapjuk brutális kegyetlenséggel végzett.
PÉCS — Tizenöt év telt el azóta, hogy a brutális gyilkos tizenkétszer mártotta meg pengéjét Gál Csilla (†29) pécsi taxisofőr testébe. A tettes felkutatására szabályos hajtóvadászatot indítottak a rendőrök, ám azóta sem jutottak a nyomára – egészen mostanáig.
BUDAPEST — Modellkarriert remél a Blikk szépe 2010 versenytől mai címlaplányunk, Beszterczán Krisztina (29), így nem csoda, hogy ő is jelentkezett a felhívásunkra.
BUDAPEST — Bemondónőként debütál Görög Zita „kishúga", Lipcsei Betta (22). A modell, aki a Fej vagy írás című vígjátékban Zita testvérét alakította, egy teljes napig lesz a TV6 üdvöskéje.
BUDAPEST — Az ország Magdi anyusa fiatalon főszerepek tucatjait játszotta. Arra mégis hatvannyolc éve vár a Barátok közt sztárja, hogy primadonna legyen – a hot! magazin ezt az álmát most valóra váltotta.
BUDAPEST — Talán sosem lehet újra együtt Nguyen Thanh Hien (16) családja. Ha beigazolódik a gyanú, és ítélet születik, akkor az embercsempészéssel megvádolt szülőket esetleges büntetésük után örökre kitoloncolhatják az országból.
LOS ANGELES — Sikerre viheti, de akár meg is buktathatja Antal Nimród új hollywoodi szuperprodukcióját Adrien Brody (37). Oscar-díj ide vagy oda, a Zongorista nyúlánk és szomorú tekintetű sztárja ránézésre ugyanis minden, csak nem akcióhős, főként nem tudják elképzelni a rajongók Arnold Schwarzenegger méltó utódjaként.