Tarlós Istvánt javasolja a párt főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya. Ezt a jelölt közölte a testület szombati ülése közben. A választmány a Fidesz-KDNP budapesti listájáról is döntött. Tarlós István elmondta, hogy megválasztása egyhangúnak tekinthető, mivel az egyetlen tartózkodó szavazatot ő adta le, a többiek támogatták.
Meglepő dologra készül Feledy Péter (71), elhatározta, hogy beperli az orosz államot. Édesapját a háború után lőtték agyon szovjet katonák, ezért követel igazságot magának és apja emlékének.
Mint minden évben, idén is nagy nevű rockert sikerült idecsábítani a szokásos évi nagykoncertre. Rod Stewartot mindeni imádta - főleg mert ingyen volt.
Huszonöt éve nem hagyja nyugodni a Los Angeles-i nyomozókat egy különös gyilkosság, amelynek elkövetésével egy Amerikában élő magyar embert, Kulcsár Jánost (59) gyanúsítanak.
BUDAPEST — Talán csak a furcsa véletlennek köszönhető, hogy a No Thanx-es fiúk ugyanazzal a címmel futó számmal rukkoltak elő, mint pár évvel ezelőtt a nagy sikernek örvendő Magna Cum Laude zenekar, de az biztos, hogy eddig a Se kép, se hang című dalt a Magnához köthették a rajongók.
BUDAPEST — Minden erejével igyekszik fúrni a pénzvilág a kormány által tervezett bankadót, immár az Európai Bankszövetség is beszólt a jelentős elvonás miatt
LOS ANGELES ‒ Mintha egyenesen egy Jason Bourne-fi lmből lépett volna elő az a titokzatos fi gura, akit a Los Angeles-i rendőrség tartóztatott le hosszas hajtóvadászat után.
BUDAPEST — Öreg rocker nem vén rocker – az egyszer biztos! Legalábbis ezt bizonyította be Rod Stewart (65) az idei T-Mobile Kapcsolat koncerten, a rajongók legnagyobb örömére.
POZSONY — Nők is domboríthatnak a politikai pályán, a vonzó külső is hathat a választókra. Egyre gyakrabban találhatunk ma már a legmagasabb döntéshozók között hölgyeket, akikre egy egész ország irányítását bízták rá a polgárok.
JOHANNESBURG ‒ Hiába bírálják a kapusok a világbajnokság labdáját, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csak amolyan nesze semmi, fogd meg jól módon foglalkozik a Jabulanira érkezett panaszokkal.
BUDAPEST — Sztárok alá ad lovat Ulrik György (56). A lovaskaszkadőr istállójában élő állatok több mint ötven hazai és külföldi filmben szerepeltek már.
DURBAN — A futballválogatottunk ugyan 1986 óta nem szerepel világbajnokságon, mégis ma akár magyar játékosért is szoríthatunk a dél-afrikai torna nyolcaddöntőjében.
VALENCIA — A Red Bull két pilótája lett a Forma–1-es világbajnokság Európa Nagydíjának legnagyobb győztese. Az első rajtkockából induló Sebastian Vettel (22) a futamon diadalmaskodott, csapattársa, Mark Webber (33) pedig szörnyű balesetet élt túl.
SZIGETSZENTMIKLÓS — Hiába próbálta felvenni a harcot Vas László (†49) a szervezetét pusztító gyilkos kór ellen, gyógyulása elé magasabb érdekek görgettek akadályt.
SOMOGYBABOD — Megnyílt a föld! Az elmúlt hetek-hónapok esőzéseinek következtében egy több száz méter hoszszú, helyenként tíz méter mély és ugyanilyen széles hasadék keletkezett Somogybabod határában, ami kettévágta a földutat, és június eleje óta folyamatosan nő.
BUDAPEST — Borzasztóan aggódnak társukért az egykori megasztárosok. Nguyen Thanh Hien (16) szüleiről a napokban derült ki, hogy embercsempészettel vádolja őket a rendőrség.