A környezetvédelmi tárca adatai szerint tavaly több mint 1 millió 390 ezren keresték fel a nemzeti parkokat, ez 10 százalékos növekedést jelent az előz évi látogatószámhoz képest
A felek rögzítették, hogy a munkavállalói oldal nem él a szakszervezeti nyomásgyakorlás eszközeivel, nem kezdeményez aláírásgyűjtést, illetve demonstrációt, ha a tárca teljesíti vállalásait
A Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnök közölte: nem nyugszik bele a Pécsi Ítélőtábla döntésébe, és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért
Shaun White most 23 éves, de gyerekkorában nem az volt a kérdés, hogy okos és ügyes lesz-e, hanem az, hogy életben marad-e. Most sikert sikerre halmoz és a nők is megdöglenek érte.
Lendvai Ildikó azt mondta: elképedve hallotta, hogy az energiaszolgáltatók ajánlattétele előtt az energiahivatal vezetője arról beszélt, mekkora áremelésre lehet szükség
Carla Bruni Párizsban, az Elysée-palota lépcsőjén tette közszemlére kebleit a Dmitríj Medvegyev orosz elnök tiszteletére adott fogadáson. Férje, Nicolas Sarkozy francia elnök kiborult.
Gyöngyösi Márton, a párt külügyi és külgazdasági miniszterjelöltje "testvéri" kötelékeken alapuló, Kína, Oroszország, Kazahsztán, Törökország és az arab világ felé nyitó külpolitikát ígért
Az amerikai filmipar legrangosabb kitüntetése, az Oscar-díj nem mindig hoz pénzt, dicsőséget és sikeres szerepeket annak a színésznek, aki az áhított szobrocskát átveheti a hollywoodi Kodak Színházban.
A Jobbik elnöke azt írja: "nem volt sikeres a kövéri rágalmazás", sőt, a visszájára fordult, hiszen a Fidesz alaptalan vádjai miatt még több ember ábrándult ki a Fideszből, és állt a Jobbik mellé
A Forma–1-es ász, Lewis Hamilton és az énekesnő, Nicole Scherzinger tanult az alig egy hónapos szakításból, s a jövőben minél több időt akar együtt tölteni.
Most F. Zsolt, Z. Tibor és M. Ernő előzetes letartóztatását hosszabbították meg, Sz.-né Sz. Eleonóra és R. Miklós elleni kényszerintézkedés határideje csak később jár le
Szombaton 120 versenyző, köztük a gasztronómia olimpiai-, világ- és Európa-bajnokai mérkőznek meg egymással - a rendezvény déltől este öt óráig nyilvános
A használatarányos útdíjfizetés sikeres bevezetéséhez szükséges a társadalom támogatása, a rendszer széleskörű elfogadottsága - közölte a közlekedési minisztérium
A Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete elhatárolódnak a múlt héten nyilvánosságra került, és az ahhoz hasonló cselekedetektől, amelyek a teljes tűzoltó társadalomra nézve károsan hatnak - közölték