Az idén az első két hónapban az államháztartás - önkormányzatok nélküli - pénzforgalmi deficitje 350,6 milliárd forint volt, ami az éves várható hiány 39,9 százaléka
A Transformers filmek csinos 23 éves vadmacskája kijelentette, mostanáig csak jelenlegi barátjával valamint első szerelmével bújt ágyba. A meglepő kijelentést a színésznő az amerikai Harper's Bazaar magazinnnak tette.
Jósnőnek adta ki magát az a trükkös tolvaj, aki egy berhidai asszonytól közel egymillió forintot csalt ki. A rafinált nőt nagy erőkkel keresi a rendőrség.
A kormány célja és feladata, hogy a legrászorultabbak számára az alapvető energia megfizetése ne jelentsen elviselhetetlen terhet - közölte a kormányszóvivő
Szlovákia nem tartja szerencsésnek és felelős lépésnek a politikai csatározásokban azoknak a történelmi témáknak a felvetését, amelyekkel Európa és a világ egyszer már elszámolt - közölte Gasparovic
Terelőfalakkal próbálják meggátolni a békákat abban, hogy az úttestre tévedjenek és az autók áldozatává váljanak a Bükki Nemzeti Park területén. Eddig két helyszínen, a felsőtárkányi Barát-réten, ill. a bogácsi horgásztónál állítottak fel ideiglenes békaterelő falakat az itt húzódó forgalmas közutak mentén.
A távoli 1940-ben szívta el első cigarettáját Lorna Gobey. Ez hetven évvel ezelőtt volt, s azóta, napi egy dobozzal füstöl el a most százesztendős brit asszony.
Az ET kifogásolja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségi lakosok aránya nem éri el a 20 százalékot, a közösség tagjai nem használhatják anyanyelvüket a hivatalokban
A terrorhálózat iraki szervezete azt üzente weboldalán, hogy "az iszlám állam kijárási tilalmat hirdet a választások napjára (...) reggel hattól este hatig, Irak teljes területén, és különösen a szunnita térségekben"
Korlátoznunk kell azokat az adósságtörlesztéssel kapcsolatos biztosítási ügyleteket, amelyek tulajdonképpen egy ország tönkremeneteléből húznak hasznot - közölte a német kancellár
A férfi csütörtökön be akart jutni a virginiai Arlingtonban lévő minisztérium épületébe, s amikor kérték tőle belépőjét, szó nélkül előrántotta fegyverét és lövöldözni kezdett
Minden ukrán nőt szexbojkottra szólítunk, mert a férfiak hozzászoktak, hogy a nőnapon a virág és az ajándékok átadása után a szerelem éjszakája várja őket - közölte a Femen nevű szervezet