MANCHESTER — A menedzserek okoztak botrányt a Manchester City–Everton (0-2) angol futballbajnokin. A hazaiak szakvezetője, Roberto Mancini (45) és a vendégek edzője, David Moyes (46) a hosszabbítás pillanataiban összeverekedett az oldalvonal mellett.
Június végén lejár a szerződése az Universum BoxPromotionnél a Bokszvilágszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, illetve a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú világbajnokának, ám a magyar bokszoló hónapok óta tétlenül vár munkaadója újabb ajánlatára.
SÉ — Boldog napokat él Rapport Richárd (14). Az ifjú sakkzseni tegnap ünnepelte születésnapját, de nem csak ezért lehet feldobott hangulatban. A közelmúltban óriási sikert ért el, 13 évesen 11 hónaposan és 5 naposan teljesítette a nemzetközi nagymesteri normát – ilyen fiatalon erre idehaza még senki sem volt képes.
SZÉKESFEHÉRVÁR — Nem estek pánikba a Videoton labdarúgói. A székesfehérváriak tavaly november 1-jétől vezették a tabellát az NB I-ben, ám múlt héten lecsúsztak a második helyre.
BUDAPEST – „Barátok vagyunk, kollégák, ez is egy tartalmas kapcsolat. Soha nem merült fel, hogy egy pár lehetnénk!" – mondta Szellő István a kérdésre, hogy miért nem jöttek össze Erős Antóniával. Az RTL Klub két híradósa tegnap a Blikk szerkesztőségében járt, s válaszolt olvasóink folyamatosan érkező kérdéseire, de azért arra is szakítottak időt, hogy a képernyőre a héten visszatért Antónia…
BUDAPEST – Eredménytelenül zárult a BKV-s botrányokat vizsgáló városházi bizottság működése. Százhúsz nap után a testület végül nem határozott arról, hogy ki a felelős a BKV szervezett szétlopásáért, a végkielégítésekért, a mulatságos tanácsadói szerződésekért és az állítólagos kenőpénzekért.
BUDAPEST – Valószínűleg a régi „Szedd magad!" mozgalom filozófiáját tette magáévá Szabó Zoltán MSZP-s képviselő, aki éjszakánként saját kezűleg ragasztgatja választási plakátjait „tilosban".
BUDAPEST – Tóth Gabi (21) retteg nővérétől, Verától. Az énekesnő nem mer beülni Vera mellé az anyósülésre, mert szerinte testvére vezetési stílusa életveszélyes. Ha a lányok közös programot szerveznek vagy vidékre utaznak rokonaikhoz, az utazás lebonyolítása hosszú órák kérdése, Gabi ugyanis nem hajlandó beülni Vera mellé.
BUDAPEST – Nagyon rossz állapotban van Kállai Ferenc (84), a Nemzet Színészét már telefonon sem lehet elérni – állítja a Magyar Színház új igazgatója, Őze Áron.
BUDAPEST – Nem sikerült pontot tenni a Hajdú Péter (34) és a Story Tv között zajló vitára tegnap délelőtt a Fővárosi Bíróságon. A producer-műsorvezetőt azért perelte be egykori munkaadója, mert állításuk szerint Hajdú üzleti titoksértést követett el, valamint a csatorna jó hírnevét is megsértette korábbi nyilatkozataival.
COLUMBUS – Különleges élményben volt része az Egyesült Államokban olvasónknak, B. Ildikónak. A négynapos Arnold Sports elnevezésű rendezvényen ugyanis azt láthatta, hogy a verseny névadója, a híres színész, Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger életműdíjban részesíti Sylvester Stallonét.
BUDAPEST – Felháborodtak a rock „régi motorosai", és nem véletlenül! Míg a Csillag születik friss felfedezettjei százezreket kaszálnak egy félórás fellépésért – mint azt megírtuk, MC DC 160 ezret kér és kap, Tabáni István pedig 180 ezerért énekel 30 percig – addig például Zalatnay Sarolta (62) vagy Somló Tamás (63) fellépti díja épp hogy megközelíti ezeket a gázsikat.
Szörnyű titkokat vitt magával a sírba Nagy László, a móri mészáros. Az Erste Bankban nyolc emberrel végzett, agyonlőtt egy veszprémi postást, s a nyomozók most újabb holttestet keresnek a Mátrában.
Gyermekrablás sötét emléke árnyékolta be Joshi Bharat gyermekkorát. Bátyját ugyanis egy csapat majom elrabolta. A sorselemző ma is beleborzong, ha felidézi a történteket.
Az egyik legismertebb amerikai komikus, de a magánéletben csöppet sem vicces figura Eddie Murphy. Sorozatunk utolsó részében válásáról és csajozásairól olvashatnak.
Az ebédet készítők gyakran nehéz helyzetben vannak, ugyanis minden alkalommal valami újjal szeretnék meglepni szeretteiket. Péntekenként jelentkező sorozatunkban ebben nyújtunk segítséget.
Véresre verte egymást Cseke Katinka és Liptai Claudia, hogy bekerülhessen a Színművészeti Főiskolára – derült ki a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsor felvételén.
Gúzsba kötött, lefejezett, 35-39 év körüli nő testére bukkantak régészek Balástyán. Úgy vélik, szakrális csonkítást hajtottak végre rajta, mielőtt 1700 éve eltemették.
LOS ANGELES — Retteghetnek a szilikonkeblű színésznők, Hollywood hadat üzen a plasztikázott szépségeknek. Martin Scorsese is tiltólistára tette őket. A bennfentesek szerint ez csak a kezdet.
Fásy Ádám megharagudott azokra a sztárokra, akik elfogadva Galambos Lajos felkérését, szerepelnek az újrainduló Dáridóban. Ezért Komonyik Zsuzsit, Máriót és Csocseszt leszállította a Zeneexpresszről.
BUDAPEST — Sokan megbotránkoztak Fábry Sándor (57) viselkedésén, amikor meghívott vendég létére a nézőtérről hangosan bekiabálva, káromkodva küldte el a kultuszminisztert a Müpa gáláján: „Meg az anyád p...ája!".
Míg Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója megszüntette Gregor Bernadett és Csomor Csilla státusát, addig a tegnapi színészgyűlésen nyolc új társulati tagot mutatott be.
A DreamWorks legújabb animációs filmjében a főszereplő viking fiú, Hablaty képtelen a fenevadak elleni harcra, bármennyire is szeretné. Játsszon velünk!
RALEIGH – Egész testében reszketett, amikor levették róla a bilincset az az észak-karolinai férfi, aki 16 évig ült ártatlanul gyilkosságért, és most felmentették.
A csillogó terem elsötétül, a TAG Heuer-vezér, Jean-Christophe Babin a kiválasztottaknak diadalittasan bemutatja: íme, a 150 éves svájci luxuscég legújabb büszkesége, az amerikai Teslával közösen megálmodott szuper elektromos sportautó.
Egy hónapos korában végeztek agyműtétet Lőcsei Adriennen, műszert ültettek a koponyájába, hogy megmentsék az életét. Mégis: még anyjának is a kislány nyugalma és szüntelen mosolya adott erőt.
Afrikai telelésükből Tiszecsegére megérkezett egy fehér gólya pár. Három nappal ezelőtt pedig, a nagyhalászi templomtoronnyal szemben fészkelő gólyaszülők hím tagja, Halász érkezett Magyarországra.
BUDAPEST — Hét oroszlánt táncoltat meg a manézsban Vladiszlav Goncharov: a nagymacskák egymáson átugrálva forognak, lépkednek, integetnek a Fővárosi Nagycirkusz porondján.
Tíz magyarból kilenc szerint a jó vállalkozáshoz hozzátartozik a csúszópénz. A kérdezettek nyolcvan százaléka már találkozott megvesztegetéssel, és minden második nyilatkozó tartaná is a markát.
Kerülik barátai a BKV-botrányok óta Hagyó Miklóst - ezt maga az érintett panaszolta. Mindeközben kiderült: Hagyó párttársaival éttermekben egyeztetett.
Az Avatar navijai Eminem és James Blunt, a Star Trek Spock kapitánya az Oasis és a Take That zenéjét hallgatja - derült ki egy kutatásból, amely azzal a gondolattal játszott el, hogy milyen földi zenék jutottak el univerzumbeli szomszédjainkhoz, tekintettel bolygójuk Földtől való távolságára.
A tinilányok kedvenc vámpírjának megformálója, Robert Pattinson is halhatatlan lett. Persze nem igazából, hanem a New York-i Madame Tussauds Múzeumban mutatták be tegnap a sztár viaszból készült mását.
A két perc talán enyhe túlzás, de tény, hogy rövid idő alatt elkészítheted ezt a pikáns ízű zserbó bonbont. Az Édességgyártók Szövetségének húsvéti sajtótájékoztatóján nekünk is sikerült. Nézd meg videónkat!
Negyvenöt évesen második gyermekét várja Monica Bellucci. A gyönyörű olasz filmdívának még várandósan sem kell rejtegetnie idomait, le is vetkőzött a Vanity Fair magazinnak.
Martonyi János irányítja majd a külügyi tárcát, ha a Fidesz-KDNP felhatalmazást kap a kormányalakításra - mondta el az InfoRádiónak Orbán Viktor. A pártszövetség miniszterelnök-jelöltje a tények feltárása után azonnali intézkedéseket ígér egy sikeres választási szereplést követően.
A napokban jelent meg az Eredendő bűn című film Blue-ray kiadásban. A film bővelkedik fülledt erotikájú szexjelenetekben, így a rajongók immáron nagyfelbontásban láthatják a világ egyik legszebb nőjének melleit.
Vadmacska bőrbe bújt Katy Perry, Jessica Simpson, Paris Hilton és Fergie. A sztár hölgyek nem álarcosbálra, csupán az idei divatra készülnek. Ugyanis hódítani fog a leopárd minta.
A brit rendőrség letartóztatott két fiatalt, mert telefonon előre szóltak egy pénzintézetnek, hogy rabolni fognak, majd később meg is jelentek a helyszínen, de akkorra a rendőrség már tárt karokkal várta őket.
Egy 18 éves fiú a Twitter oldalán jelentette ki, hogy öngyilkos akar lenni, meglepő módon Demi Moore és Nia Vardalos pedig egyből reagált erre, és ezzel végül megmentették a fiú életet!