Bár úgy tartják, a lódítás a szebbik nem gyengéje, az urak is előszeretettel élnek vele. S hogy miért? Talán azért, mert nem akarnak bennünket megbántani? Netán el akarnak kerülni egy kiadós veszekedést? Vagy csupán kedvezőbb színben szeretnék magukat feltüntetni? Cikkünk utánajárt a lehetséges magyarázatoknak.
Kínos közjátékkal indult az év nője választás. A több mint száz celebet fölvonultató partira hívatlanul toppant be Kiszel Tünde és párja, de a házilag nyomtatott belépővel nem tudott bejutni.
A világ egyik legszebb és legszexibb nőjének tartják, ám Halle Berry élete nem volt könnyű. Sorozatunk utolsó részében keserű válásáról és új szerelméről olvashatnak.
Budapesti, XII. kerületi ingatlanai közül már csak társasházi lakása szerepel Hagyó Miklós, volt szocialista városvezető nevén. Itt él, ám lakótársai csak ritkán látják a későn hazajáró politikust.
Családja szomorúan figyeli Szabó Gyula emberfeletti tusáját az életért – mondta el lánya, Zsófi, akit csak ritkán ismer meg édesapja, de a szeretet egy percre sem hunyt ki benne.
Szörnyű tettével saját rokonainak és felesége családtagjainak életét is megkeserítette Sz. Kolos. A két família azonban nem gyűlölködik együtt gyászolják szeretteiket.
Fagyasztott csirkével többször tarkón vágta, majd fojtogatta a félig eszméletlen postást egy jászberényi háziasszony. A férfi bal fülét vissza kellett varrni.
Törvénytelen nyilatkozatot írat alá a TV2 a Megasztárba jelentkezőkkel, állítja egy jogász. A csatorna százezer forint kötbérrel fenyegeti azt, aki egy éven belül másik tehetségkutatóban szerepel.
Bárdos András internetes televízióban kerül újra képernyőre. A TV2-től tavaly távozott híradós ezúttal az Origo hírportálon vezet műsort, egészen a választásokig.
Arról számolt be a Medical Science Report, hogy Szaúd-Arábiában terhes egy 1 esztendős kislány. Fotókat is mellékeltek, melyek alátámasztják az állítást.
Súlyos hátfájása ellenére is látogatást tett Camilla a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán, a Borsnak pedig elmondta: szívén viseli a beteg gyermekek sorsát, és szeretne visszatérni Budapestre.
Vladimir Klicsko győzelmében szinte mindenki biztos, kivéve az ellenfelét, Eddie Chamberst, de a sajtó egy része kritikus az ukrán bokszolóval, mondván: barátnője miatt nem készült fel rendesen.
Ők aztán felkészültek! Kétszázzal repesztettek, hogy elmeneküljenek a győri rendőrök elől, közben jancsiszöget szórtak eléjük. Mégis ők kaptak defektet, ám ekkor borsot szórtak a keresőkutyák orra alá. Otthagyott autójuk alapján sem lehetett őket beazonosítani.
Két magyar is felajánlotta, hogy meggyógyítaná David Beckham lábát. Kavalkó János már el is küldött a focistának egy gyógyító készüléket, Boda Zoltán pedig Siófokra invitálta a klasszist.
Tokió ‒ Tokióba is begyűrűzött a duci modellek divatja, a sovány lányok között fel-felbukkannak teltebb modellek; egy közülük azonban alaposan kiverte a a biztosítékot.
Három acélrúd szúrt át egy munkást a kelet-kínai Csiangszu tartományban fekvő Nancsingben. A férfi egy rossz lépés következtében leesett az állványzatról, és valósággal karóba húzta magát.
Budapest — Szabó Margaréta sokak kedvence lett, amikor feltűnt a Mátyás király téren, annak ellenére, hogy nem éppen pozitív karaktert játszott a sorozatban.
Budapest — Sztárok és sztársarjak – ez nem ritkaság, gondoljunk csak például Donald és Kiefer Sutherlandre. Ám vannak sokkal kevésbé köztudott rokoni sztárszálak, és még csak Hollywoodba se kell rohanni értük.
A két gólt szerző Gera Zoltán élete legsikeresebb mérkőzésének tartja a Juventus elleni 4-1- es Európa Liga-győzelmet. Nem csoda, hogy a Fulham magyar támadójáról áradozik az angol sajtó.
Eddig magának énekelte pajzán nótáit a megözvegyült juhász, Pál István. De hamarosan pikáns népi rigmusai zengnek majd a rádiókban, mert Pista bácsi magánkiadásban CD-t jelentet meg.
Lelkes nyugdíjasok, köztük édesanyja, Kató néni, éljenezték a nyolc évet értékelő Gyurcsány Ferencet a Körcsarnokban. Felesége, Dobrev Klára ezúttal távolmaradt.
A ’80-as évek szupermodelljének, Stephanie Seymournak 40 évesen, négy gyermek után is irigylésre méltó az alakja. Nem csoda, hogy férfiszemek vizslatták minden mozdulatát karibi nyaralása alatt.
Megverték a vajdasági Temerinben a település polgármesterének, Gusztony Andrásnak a fiát. A Magyar Szó értesülései szerint a 13 éves fiú csütörtök délután a főutcán biciklizett hazafelé két társával az iskolából.
Amikor már lassan elcsendesedtek volna Tiger Woods botrányának hullámai, az egyik exszerető saját honlapján nyilvánosságra hozta, milyen SMS-eket kapott a szexet vadul kedvelő golfostól.
Bombát cipelve magával azt követelte egy orosz férfi, hadd találkozzon személyesen Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel. Némi alkudozás után ártalmatlanná tették. S csak akkro derült ki, hogy a bomba nem volt igazi.